Az extrakönnyű anyagból épült kasztni orrában háromhengeres, egyliteres benzinmotor kissé átalakított – valamivel nagyobb, 1,2 liter hengerűrtartalmú változata – dolgozik, amely csupán 49 g/km-es károsanyag-kibocsátással terheli a környezetet. A mezei 208-asnál nagyjából két mázsával könnyebb járgány – karosszériája kompozit anyagból készült, ablakai sem nehéz üvegből, hanem polikarbonátból vannak – 19 colos, extra alacsony gördülési ellenállású, karbonbetétekkel megbolondított  felnikre szerelt abroncsokon gördül és még a légellenállás szempontjából problémás, terebélyes külső visszapillantó tükröt is száműzték róla, helyette aprócska kamera segítségével tarthatjuk szemmel az autó mögötti forgalmat. 
Gajdán Miklós, az Autómagazin vezető szerkesztője, év Autója zsűritag segít nekünk eligazodni a takarékos Peugeot 208 extrái között:
Az alig néhány kilogrammot nyomó elektromos hajtása 40 lóerőt, és 30 Nm nyomatékot ad be a közösbe, amely akár nyolc másodperces 0-100-as gyorsulásra is elegendő lehet, ha erre van szükség. Tisztán elektromos hajtással is képes közlekedni a hibrid kisautó, a néma, nulla károsanyag-kibocsátású üzemet legfeljebb 18 kilométeren keresztül bírja.

Könnyebb, takarékosabb, de néhány extrától búcsút kellett venni, a kétliteres fogyasztás kedvéért

A kompakt hibrid rendszer minden darabja befért a motortérbe, nem kellett értékes helyet lecsípni a csomagtartóból, sem az utastérből. Sajnos a kétliteres fogyasztást nem adják ingyen, az extrém takarékosság némi kényelmi áldozatot is kíván, így ebben az autóban hiába keresnénk légkondit, szervokormányt, és emellett az üzemanyagtartály is nagyjából 20 literesre ment össze. Igaz, a kétliteres fogyasztás mellett ennek is elegendőnek kell lennie 1000 kilométer leautózására.