Ahogy tavaly megígérte, a Mercedes-Benz sorozatgyártású villanyautóval készül a 2010-es évre. A kocsi elkészült, gyártása még idén év végén megindul.

A számos tanulmányautóban látott technikát a Mercedes B-osztály karosszériájába építették be, úgy, hogy sem az utastér, sem a csomagtartó mérete nem csökkent. A motortér mellett a szükséges pluszalkatrészek a kocsi szendvicsszerű padlójába kerültek, így a csomagtartó 416 literes maradt.

Akár egy normál tankolás, 3 percig tart

Akár egy normál tankolás, 3 percig tart


Az energiát üzemanyagcella biztosítja, míg a hajtásról villanymotor gondoskodik. Az elektromos motor teljesítménye 136 lóerő, maximális nyomatéka 290 Nm. A Mercedes tájékoztatása szerint az autó nagyjából úgy megy, akár egy 2,0 literes benzinmotorral szerelt kocsi, energiafelhasználása viszont 3,3 liter gázolajnak felel meg. A jármű csúcssebessége 170 km/óra. 385 kilométert tud megtenni egyetlen feltöltéssel, és -25 fokos hőmérsékletig képes üzemelni.

Itt ugyanis a hajtóanyag gázhalmazállapotú hidrogén, amellyel nagyjából három perc alatt lehet feltölteni a tartályokat. Miután az üzemanyagcellában az elektromos áram létrehozása mellett vízgőz keletkezik, így a jármű helyi szinten károsanyag-kibocsátás nélkül üzemel.

170 a végsebessége

170 a végsebessége


Ahogy a hibrid modelleknél úgy itt is alkalmaznak lítiumion akkumulátort, amely 35 kW-os teljesítménnyel képes támogatni a rendszert, fékezéskor az autó a mozgási energiát árammá átalakítva tölti a telepeket.

A Mercedes szerint az autó immár mindennapi használatra alkalmas. Több mint 100 prototípust teszteltek, összesen 4,5 millió kilométert hajtva, ugyanakkor 30 töréstesztet is elvégeztek. Az autó ugyanolyan megbízható és biztonságos, mint hagyományos társai, ugyanazokkal a kényelmi extrákkal bír, csak nem benzint vagy gázolajat, hanem hidrogént kell tankolni.

A kúthálózat fejletlensége azért még okozhat fejtörést a lehetséges vevőknek! Hamburg, Stuttgart és Kalifornia viszont már alkalmas lehet a használatra. A jármű árát egyelőre nem közölték.