Szeptemberben a Frankfurti Autószalonon mutatják be hivatalosan az új Skoda Fabia második karosszériaváltozatát, a kombit. Az autóról megjelent első képről megállapítható, hogy átvette ugyan az új változat modern megjelenését, de formailag igencsak emlékeztet elődjére.

Ahogy az ötajtós, úgy a kombi is a Volkswagen Polóval közös padlólemezre épül, de az új változat 30 centivel hosszabb. Ez azonnal látszik is a képeken, hiszen az autó vége nem a hátsó kerekeknél van. Ennek köszönhetően igazán használható csomagtér várja a tulajdonosokat, az előzetes információk szerint 430 literes lesz. Ha azonban a hátsó üléstámlákat ledöntik, akkor 1400 liternyi hely jut a poggyásznak.

A legkevesebb újdonságot a motorok jelentik, hiszen azok a ferdehátú Fabiából és a Roomsterből kerülnek át. A belépőmodellbe 1,2-es háromhengeres benzines kerül, ami mellett 1,4-es illetve 1,6-os motorok lesznek. A dízelpalettán az ismert 1,4-es és 1,9 literes TDI-k szerepelnek.