2007.08.29. 11:00

Szöveg: Horváth Zsolt

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Új Audi A4-es - A8 kicsiben

Kulcsszavak: A4, Audi, Audi, A4
Ahogy a Mercedes-C-osztály az S-re hasonlít, úgy az Audinál az A4-es sem az A6-osra, hanem az A8-asra hajaz. Látványban akár a luxuslimuzin kicsinyített mása is lehetne az A4-es harmadik generációja, úgy, hogy megőrizte elődje formáját. A korábbi gyárinak tűnő fotók után itt vannak az igazi képek és információk.  

Az új autó 4,7 méter hosszú, azaz több mint 11 centiméterrel nyúlánkabb, mint elődje. Jelentősen csökkent az autó első túlnyúlása, azaz az első kerekek közelebb kerültek az autó orrához, viszont hosszabb lett a motorház, így a tengelytávolság is (+154 mm), azaz javul az autó futásminősége.

Gombbal indul

Elsősorban az új első és hátsó lámpák teszik felismerhetővé az új A4-est, melyen oldalt feltűnik a BMW-nél Chris Bangle által kitalált él az ajtók alsó részén, amit már a Q7-eshez és az A6-oshoz is lekoppintottak.

Belül is egy igazi Audival találkozunk. A műszerfal az A6-os, a középkonzol az A8-as hasonló elemének utánérzete, de önálló formákkal. A jövőben az A4-esben is feltűnik az MMI központi multimédia-rendszer, amelyen a navigációs rendszer, a hifi és más elemek beállításai végezhetők el. A változások, a navigáció útmutatásai vagy a tévéadások a 6,5 colos képernyőn követhetők figyelemmel ugyanúgy, mint a tolatókamera képe.

A kamerás sávkövető rendszer a kormány rezgetésével figyelmezteti a vezetőt, ha 65 km/óra felett autózva irányjelző használata nélkül elhagyja a kijelölt sávot. Holttérfigyelő rendszer is elérhető lesz, amely a külső tükrökben felvillanó fénnyel jelzi a vezetőnek, ha valamelyik oldalon egy megbúvó jármű közlekedik.  

A felsőkategóriából érkezik az A4-esbe az adaptív sebességtartó is, amely 30-200 km/óra között képes tartani a sebességet és a távolságot, s persze az autó lelassítására is képes. A kézifék elektronikus vezérlésű, azaz elég csupán egy apró kart meghúzni az aktiváláshoz. A motor pedig a váltókar melletti gomb megnyomásával kel életre.

Öt motorral kezd

Öt motorral kezdődik az A4-es értékesítése, mindegyik változat, így a dízelek és benzinesek is közvetlen befecskendezésesek, és a négyhengeresek és a V6-osok is turbófeltöltést kaptak. A dízelek már nem a Volkswagen saját fejlesztésű Pümpe Düse technológián alapulnak, hanem common-rail befecskendezésesek.

Az autók alapvetően elsőkerék-hajtással készülnek, de természetesen quattro négykerék-hajtással is megvásárolhatók, a hagyományos hatfokozatú sebességváltók mellett pedig automata is társítható a motorokhoz, ez lehet tiptronic, vagy fokozatmentes multitronic is.

A Frankfurti bemutató után megkezdődik az új Audi A4 előértékesítése, de az első autók csak november végén December elején érkeznek meg magyarországra.

Benzinesek 1.8 TFSI 3.2 FSI
Max. teljesítmény
160 Le
265 Le
Max. nyomaték
250 Nm
330 Nm
Gyorsulás (0-100 km/h) 8,6 s
6,2 s
Végsebesség
225 km/h
250 km/h
Vegyes fogyasztás
7,1 l/100 km 9,2 l/100 km

Dízelek 2.0 TDI
2.7 TDI
3.0 TDI
Max. teljesítmény
143 Le
190 Le
240 Le
Max. nyomaték
320 Nm
400 Nm
500 Nm
Gyorsulás (0-100 km/h) 9,4 s
7.7 s
6, 1 s
Végsebesség
215km/h
226 km/h
250 km/h
Vegyes fogyasztás
5,5  l/100 km 6,6 l/100 km 6,9  l/100 km

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Így ölik a Cliókat

Számos módszerrel lehet elpusztítani egy autót. Gyors eredményt hoz a szakadékba lökés, a téglával a gázpedálon falnak küldés, vagy a benzinnel meglocsolás utáni lángra gyújtás. Az autógyárak, köztük a Renault is, többnyire inkább lassú kínzások útján teszik tönkre a prototípusokat.

Számos módszerrel lehet elpusztítani egy autót. Gyors eredményt hoz a szakadékba lökés, a téglával a gázpedálon falnak küldés vagy a benzinnel meglocsolás ...

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Beégett az idióta Lamborghini sofőr Beégett az idióta Lamborghini sofőr Az utolsó helyről rajtol a leggyorsabb ralis Ford-előny a Görög-rali időmérőjén Rockerek és madarak a Lotusnál

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó