2009.09.18. 19:00

Szöveg: Szörényi András

3 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Miben jobb az új Astra? - videóval

Kulcsszavak: Golf VI, Frankfurti Autószalon, turbó, Opel, Astra
A Golf elsiette

1991-ben egybeesett az Astra F és a Golf III, majd 1997-ben a Golf IV és az Astra G, 2003-ban pedig az Astra H és a Golf V világpremierje a Frankfurti Autókiállításon. A két cég továbbra is nagyon figyel egymásra, de a VW tavaly bemutatta az erős ráncfelvarrásnak mondható Golf VI-ot, az Opel pedig idén ősszel leplezte le az alapjaiban új Astrát.

E-ig ment a Kadett, F-től jöttek az Astrák

A bemutató időpontjában meg sem lehetett közelíteni az autót, de később sikerült megnéznünk kívülről és belülről is. A dizájn sokat ígér, a széles nyomtávú autó jó kiállású, ez még egy csarnokban is átjön.

A belseje az igazi ugrás

Ami igazán meglepő, az a belső térben tapasztalható ugrás. Bemutatásakor az Astra H belseje abszolút igényes volt, de eltelt hat év. Az újé komoly ugrás, valóban közel áll az Insigniához. A térkínálat is, mert az Astra a jobbak közé tartozik a maga osztályában, az Insignia viszont a legszűkebb középkategóriás autók egyike, ha a hátsó utasok szemével mérjük.

Politikai kérdés az Opel

A nagypolitika alakította az Opel sorsát

Németországban az Opel most központi téma, a cég jövője a választások kimenetelére is hatással bír. Az AutoBild idéz egy felmérést, amely szerint a polgárok 9,8 százaléka a cég sorsának rendeződésétől is függővé teszi szavazatát. A kereszténydemokrata-keresztényszociális és a szociáldemkrata nagykoalíciónak még a szavazás előtt kellett új tulajdonost találni, amely az általuk favorizált Magna lett, a Szberbank, a legnagyobb orosz pénzintézet tőkehátterével. A cég karcsúsításának részeként az Opel kirúg ötvenezerből tízezer alkalmazottat, de jelentős részüket Németországon kívül, Belgiumban ereszti szélnek. A négy nagy német üzemet az új tulajdonos megtartja, ezért is kaphat 4,5 milliárd eurós hitelt a német államtól.

Német, de barátságos, puha

Az eddig is igen soktagú motorválaszték nem lesz szegényesebb, de nő a motorok teljesítménye. A dízelek 95-160 lóerő közöttiek, legkevesebbet az 1,25 literes ecoFlex fogyasztja, amely 4,2 literrel megelégszik a szabványos mérési ciklusban.

Új turbós benzines

Benzines motor is lesz dögivel, 100-180 lóerő közötti teljesítménnyel. A legérdekesebb az 1,4 literes, új fejlesztésű turbómotor,  amelynek sarokszámai: 150 LE, 200 Nm, 5,9 liter/100 km, ami 18 százalékkal alacsonyabb az Astra 1.8 gyári adatánál.

Németországban az Astra hamarosan piacra lép, az Opel hangsúlyozottan nem emelte az árakat a modellváltással. Meglátjuk, mi valósul meg ebből itthon, a hazai értékesítés jövő év elején kezdődik.


További frankfurti képek a galériában

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

3 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 3, összesen: 3)

Tazzz - 2009.09.21   17:28

hát nemt'om, nekem ez jobban bejön, mint a H Astra... Ízlések és pofonok... :) Az eleje tipikusan új Opelos szabvány, a hátulja viszont nagyon vad lett, tetszik belseje is... sz'al jó ez :)

glg_210 - 2009.09.21   08:16

Hát nem...:).

KISOKOS - 2009.09.19   12:27

Első nekifutásra ezt is elqurták,úgy mint az előző H modellt .Az eleje az előző corsára hajaz ....

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Így ölik a Cliókat

Számos módszerrel lehet elpusztítani egy autót. Gyors eredményt hoz a szakadékba lökés, a téglával a gázpedálon falnak küldés, vagy a benzinnel meglocsolás utáni lángra gyújtás. Az autógyárak, köztük a Renault is, többnyire inkább lassú kínzások útján teszik tönkre a prototípusokat.

Számos módszerrel lehet elpusztítani egy autót. Gyors eredményt hoz a szakadékba lökés, a téglával a gázpedálon falnak küldés vagy a benzinnel meglocsolás ...

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Beégett az idióta Lamborghini sofőr Beégett az idióta Lamborghini sofőr Az utolsó helyről rajtol a leggyorsabb ralis Ford-előny a Görög-rali időmérőjén Continental tesztpálya
Rockerek és madarak a Lotusnál Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20 Autogram Promo Vezess 12.05.20.
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29 Audi A3 evolúció

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó