2007.09.11. 08:30

Szöveg: Horváth Zsolt

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Konnektorról tölthető Opel

Kulcsszavak: Frankfurti Autószalon, Opel, zöld, Opel, Flex-treme
Nem makett

Már tegnap este nagyüzem volt Frankfurtban a 62. nemzetközi autószalon előestéjén. Az első bemutatókon is túl vagyunk, ahonnan persze a vezess.hu sem hiányzott. Hol másutt, mint a frankfurti remizben, a villamosok éjszakai állomáshelyén nézhettük meg az Opel új elektromos hajtású, környezetbarát tanulmányautóját, a Flextreme-et.

Fényshow

Előbb jöhetett egy látványos tánc- és fényshow, majd ez után gördült a színpadra a General Motors új járgánya, bizonyítva, hogy járóképes, nemcsak egy nagy makett.

Dízel vagy benzines

Detroit és Sanghai után Frankfurtban már az E-Flex rendszer harmadik variációját mutatta be a GM. Ennek lényege - tudtuk meg a helyszínen az Opel magyarországi képviselőjétől - hogy az autót elektromos motor hajtja. A hibridrendszer másik motorját csupán az akkumulátorok feltöltésére használják, azok közvetlenül soha nem hajtják a kerekeket. Egyenletes működtetésük pedig lehetővé teszi, hogy mindvégig ideálisan, kis károsanyag-kibocsátással működjenek.



Detroitban 1,0 literes turbófeltöltéses benzinmotor, Shanghaiban egy ötödik generációs hidrogén üzemanyagcellás hajtómű szerepelt az összeállításban, most Frankfurtban 1,3 literes turbódízel erőforrást alkalmaztak.

55 km háromórás töltéssel
Voltak egy páran


Ám nemcsak a hagyományos motor táplálhatja a Flextreme lítium-ion akkumulátorait, de azok otthon normál 230 voltos elektromos hálózatra kötve is feltölthetők. Háromórányi töltés után az autó mintegy 55 kilométert tehet meg, tisztán elektromos módban, anélkül, hogy a dízelmotor bekapcsolna. Kevésnek tűnik?

Az Opel felmérései szerint ez Európában a legtöbb dolgozónak elég a napi használathoz. Ám ha mégis messzebbre hajt a tulaj, az autó akkor is környezetbarát marad, hiszen csupán 40 gramm szén-dioxidot bocsát a levegőbe kilométerenként, ami negyede-ötöde a hagyományos autók értékeinek.

Gombnyomásra nyilik a csomagtér

Plusz két jármű hátul

Akkor sem jön zavarba a Flextreme, ha egy az autók elől elzárt zónához ér, ekkor ugyanis a kocsi hátuljában elrejtett két Segway elektromos rolleren folytathatják az utasok az utat. A kocsi alsó - távirányítással nyíló ? Flexload-rakodórekeszéből előkerülő járgányok 38 kilométert képesek megtenni egyetlen feltöltéssel.

Szokatlan a felső FlexLoad csomagtér hozzáférése is: két pillangószárny-szerű ajtófél nyílik fel egyenként. Előnye, hogy oldalról is kényelmes rakodni, még ha közvetlenül fal mellett áll is az autó, vagy rögtön mögötte parkol egy másik.

Négyüléses

Nemcsak a csomagtér, de a futurisztikus formájú Flextreme utastere is különleges. Az üvegtetős járgányba kifejezetten könnyű beszállni, miután az ajtók szekrényajtószerűen nyílnak és a B-oszlopot is elhagyták.

A négy különálló üléssel szerelt egyterűs jármű üvegtetőt kapott, viszont visszapillantó tükröket hiába is keresnénk. Helyettük apró kamerák mutatják az autó melletti és mögötti forgalmat, ezek képeit az az első szélvédő alatti monitorokon láthatók. Az autó multimédia és egyéb rendszerei, a középkonzolon kialakított programozható érintőképernyővel vezérelhetők. Technikás a kormánykerék középrésze is: a teljes méretű légzsákot nem összehajtogatva helyezték el, hanem vákuummal helytakarékosan összeszippantva.

Nem tudni, mikor lesz kapható

Takarékosan vezess

Egyelőre nem tudni mikor használunk majd ilyen autókat, de mindenestre igencsak megvalósíthatónak tűnik a GM E-Flex hajtóműve. A gondot itt már nem is maga a hajtás, hanem a városok energiahálózata jelentheti, hiszen nyáron a sok légkondi használatával jelentősen nő az elektromos hálózat terhelése. Mi lesz az emberek a mobiljuk mellett esténként az autóikat is töltik majd?

Persze a Flextreme volt a középpontban a bemutatóan, de olyan apróságokra is figyelt a GM, mint az infosarok számítógépeinek energiaellátása, azok ugyanis 100 százalékig üzemanyagcellából nyerték erejüket, így ha csak egy rövidke időre, de a vezess.hu is maximálisan környezetbarát módon töltődött a laptopunkra.

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

DS4: nagy feltűnés, nyolcmillióért

Nem kevés ember vágyik arra, hogy környezete egyéniségként kategorizálja őt. A Citroën nekik segít egy érdekes autóval

Nem kevés ember vágyik arra, hogy környezete egyéniségként kategorizálja őt. A Citroën nekik segít egy érdekes autóval.

Spórolni tudni kell!

Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Balesethez vezetett a nagy igyekezet ?rlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást ?rlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást ?rlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást ?rlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00
Vezess Futam - Tatár Csilla Hibrid Porsche 1900 Porsche múzeum Fiat Panda gyár Fiat Panda

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó