Pilota értékeléseEddig 3216 ember értékelte Értékeld Te is őt: Pedro de la Rosa |
Profil
Pályarekordok
Személyes adatok
|
Az idén a HRT-hez igazolt veterán tesztelő, Pedro de la Rosa bevallotta, hogy elég ideges volt az első tesztje kezdetén, de visszatekintve nagyon is elégedett a csapattal.
Az eredeti elképzelésekkel szemben a Marussia teljesen kihagyja az első téli tesztet, a HRT ellenben megjelenik a régi autóval. Egy biztos, egyik alakulat sem áll a helyzet magaslatán.
Kétéves viszonylagos stabilitás után a HRT nagy átalakulással készül 2012-re, az új csapatfőnök nem tagadja, hogy nehéz idény vár rájuk.
A Hispaniának ki kell vásárolnia Vitantonio Liuzzit élő szerződéséből, ha a csapat úgy dönt, hogy a következő idényre mást szerződtet az olasz helyére.
A HRT és a McLaren tesztelőjeként dolgozó Pedro de la Rosa kedden jelentette be, hogy a spanyol pilóta 2012-ben a kiscsapat versenyzője lesz. Azóta kiderült, hogy már nyáron kiszemelték a veteránt.
A HRT és Pedro de la Rosa meglepetésre ma késő délután bejelentette, hogy a spanyol veterán 2012-ben a kiscsapat versenyzője lesz.
A McLaren veterán tartalékosa, Pedro de la Rosa szerint az F1 mai tesztelésre vonatkozó szabályai úgy rosszak, ahogy vannak, abszurdum, hogy ő és hasonló beosztású kollégái nem gyakorolhatnak év közben.
Míg Kobajasi Kamui arra hajt, hogy Valenciában se szakítsa meg remek pontszerző sorozatát, a kétfutamos kihagyás után visszatérő Sergio Perez célja, hogy visszafoglalja helyét az istállónál. A Sauber-Ferrarinak az időmérőn kell gyorsulnia.
| Nagydíj | Dátum | Csapat | Rajtpoz. | Eredmény | Pontsz. | Összpontsz. |
|---|---|---|---|---|---|---|
| Ausztrália | 2011.03.27 | Sauber | 0 | |||
| Malajzia | 2011.04.10 | Sauber | 0 | |||
| Kína | 2011.04.17 | Sauber | 0 | |||
| Törökország | 2011.05.08 | Sauber | 0 | |||
| Spanyolország | 2011.05.22 | Sauber | 0 | |||
| Monacói | 2011.05.29 | Sauber | 0 | |||
| Kanada | 2011.06.12 | Sauber | 17 | 12 | 0 | 0 |
| Európa | 2011.06.26 | Sauber | 0 | |||
| Nagy-Britannia | 2011.07.10 | Sauber | 0 | |||
| Németország | 2011.07.24 | Sauber | 0 | |||
| Magyarország | 2011.07.31 | Sauber | 0 | |||
| Belgium | 2011.08.28 | Sauber | 0 | |||
| Olaszország | 2011.09.11 | Sauber | 0 | |||
| Szingapúr | 2011.09.25 | Sauber | 0 | |||
| Japán | 2011.10.09 | Sauber | 0 | |||
| Dél-Korea | 2011.10.16 | Sauber | 0 | |||
| India | 2011.10.30 | Sauber | 0 | |||
| Abu Dzabi | 2011.11.13 | Sauber | 0 | |||
| Brazília | 2011.11.27 | Sauber | 0 |
| Topik címe | Utolsó hozzászólás | Topikindító |
|---|---|---|
Admin, közérdekű dolgok1907 hozzászólás a topikban |
- 2011. 08. 15 (17:00) | v_BERKA 2004. 10. 06 |
Milyen autó van a képen?712 hozzászólás a topikban |
- 2011. 08. 15 (11:00) | Autóalkusz.hu 2006. 03. 11 |
Kis bezines turbosoké a jö1044 hozzászólás a topikban |
- 2011. 08. 15 (09:16) | Vén Halász 2008. 04. 27 |
| Megannyi topik van még a fórumban, nézd meg | ||
autóvásárlási szakértőHa új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja |
hi-fi, tuning szakértőCsapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is. |
vezetéstechnikai szakértő1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek. |
Várjuk az érdekes autóbemutatókat!Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk! ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni! | |
Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs |
Üzenj te is Schumachernek! |
Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot |
Szimulátor rajongók figyelem! |
A kis varrógép |
Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról |
IV. Országos VW Vento találkozó |
|