A Ferrari egykori pilótáját, Mika Salót ülteti volán mögé egy rejtélyes szuzukai teszten. Minden szalmaszálba próbál belekapaszkodni a csapat.
Egy jótékonysági akció keretében összefog a sauberes Kobajasi Kamui és a Linkin Park zenekar, a japán pilóta hazája megsegítésére egyedi festésű sisakkal áll rajthoz a szezonzárón.
Az olasz csapat egy nyári állapotára visszafejlesztett autóval ment Japánba, Fernando Alonso mégis a győzelemért küzdhetett. A csapatfőnök szerint a meglepően jó szuzukai szereplés nagy reményeknek ad alapot 2012-re.
Egyre nyilvánvalóbb, hogy Lewis Hamilton hullámvölgyben van, ő maga sem tudja, miért, de főnöke még hisz benne. Martin Whitmarsh úgy véli, elég egy jó eredmény és a 2008-as bajnok magára talál.
A nemzetközi sajtó természetesen Sebastian Vettel címvédéséről, illetve a Forma-1 legfiatalabb kétszeres világbajnokának egész évben nyújtott teljesítményéről írt a vasárnapi Japán Nagydíj másnapján.
A Japán Nagydíj időmérőjén a Lotus Renault mindkét versenyzője a top10-ből rajtolt, de végül csak egy 9. hely jött össze a csapatnak. Az eredmény azért így is jobb, mint a szingapúri vergődés volt.
Míg tavaly hazai versenyén parádézott a Sauber japán pilótája, ezúttal újonc csapattársa, Sergio Perez hozta a pontokat a csapatnak Szuzukában.
Lewis Hamilton nem találta a tapadást a Japán Nagydíjon, csak ötödik lett, miközben csapattársa megnyerte a versenyt. Az angolt sokkolták az események, Felipe Massa ismét berágott rá.
| 1. szabadedzés | 10:00 | Fernando Alonso | |
| 2. szabadedzés | 14:00 | Jenson Button | |
| 3. szabadedzés | 11:00 |
| időmérő edzés | 14:00 |
| Futam | 14:00 |
| Topik címe | Utolsó hozzászólás | Topikindító |
|---|---|---|
Admin, közérdekű dolgok1907 hozzászólás a topikban |
- 2011. 08. 15 (17:00) | v_BERKA 2004. 10. 06 |
Milyen autó van a képen?712 hozzászólás a topikban |
- 2011. 08. 15 (11:00) | Autóalkusz.hu 2006. 03. 11 |
Kis bezines turbosoké a jö1044 hozzászólás a topikban |
- 2011. 08. 15 (09:16) | Vén Halász 2008. 04. 27 |
| Megannyi topik van még a fórumban, nézd meg | ||
autóvásárlási szakértőHa új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja |
hi-fi, tuning szakértőCsapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is. |
vezetéstechnikai szakértő1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek. |
Várjuk az érdekes autóbemutatókat!Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk! ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni! | |
Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs |
Üzenj te is Schumachernek! |
Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot |
Szimulátor rajongók figyelem! |
A kis varrógép |
Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról |
IV. Országos VW Vento találkozó |
|