2011 szept. 25 1400

Szingapúri Nagydíj

Futam: Szingapúr

Szingapúr

Szingapúr független ország, városállam Ázsia délkeleti részén. Az ország főszigetét északról a 1,5 km széles Johori-szoros választja el Malajziától, vagyis a Maláj-félszigettől. A sziget déli részét a Malaka-szoros hullámai mossák, amelyben közel 60 kis sziget áll szingapúri fennhatóság alatt. Ez a szoros emellett Indonézia felségvizeinek határa is.



Az állam nevét a szanszkrit simha, vagyis oroszlán és a szintén szanszkrit pura, azaz város szavakból kapta.

1965-ös függetlenedése óta az Oroszlánváros rohamos fejlődésbe kezdett, amit nagyrészt előnyös gyarmati múltjának is köszönhetett. Szingapúr volt ugyanis a környék brit gyarmati központja. A stratégiai jelentőségű kikötője hamarosan a világ egyik legfejlettebb államává tette a várost.

Ma már alig lehet elképzelni, hogy alig 100 évvel ezelőtt szemetes, cölöpházakkal teletűzdelt kis kikötő volt, hiszen ma központjában a leghatalmasabb bankok és társaságok felhőkarcolói állnak a modern sugárutak és üzletek mellett. A világon az egyik legmagasabb egy főre jutó GDP-vel büszkélkedő kis államban szigorú törvények védik a környezetet, és súlyos büntetést szabhatnak ki arra, aki közterületen szemetel, köpköd, cigarettázik, rágógumit ragasztgat, vagy akár nem öblíti le a WC-t a nyilvános illemhelyen. (Innen ered a szójáték: Singapore is a fine country. - 'Szingapúr remek ország', és egyszersmind: 'Szingapúr a bírság földje'.)



A nagy szigor mellett a világon Szingapúrban követik el a legkevesebb bűntényt. Ráadásul a nemzetközi felmérések alapján ez az ország a legkevésbé korrupt. A sorozás minden egyes szingapúri férfi állampolgárnak (sőt, a nem állampolgár betelepültek fiainak is) kötelező. Ugyan történelme során még nem keveredett háborúba a városállam, ma mégis százezres aktív hadserege van, és összesen 350 ezren hívhatók be katonai szolgálatra.

WEBÁRUHÁZHirdetés

Pilóták

Jerome D'Ambrosio

Jerome D'Ambrosio

Marussia Virgin Racing

Szavazás

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

Topik címeUtolsó hozzászólásTopikindító

Admin, közérdekű dolgok

1907 hozzászólás a topikban

- 2011. 08. 15 (17:00) v_BERKA 2004. 10. 06

Milyen autó van a képen?

712 hozzászólás a topikban

- 2011. 08. 15 (11:00) Autóalkusz.hu 2006. 03. 11

Kis bezines turbosoké a jö

1044 hozzászólás a topikban

- 2011. 08. 15 (09:16) Vén Halász 2008. 04. 27
     
Megannyi topik van még a fórumban, nézd meg
   
Vezess autóvásárlási tanácsadás

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Team FUSION Hungary

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Székely Gyula

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó