2011 május 22 1400

Spanyol Nagydíj

Futam: Barcelona

Barcelona

Barcelona Spanyolország második legnagyobb városa, Katalónia fővárosa, a területét és népességét tekintve első helyen álló Madrid spanyol főváros "örök riválisa". A Generalitat de Catalunya, azaz a Katalán Kormány székhelye. Érseki központ és egyetemváros, kiemelkedő európai kongresszusi centrum. Az 1992. évi nyári olimpiai játékok helyszíne. A Földközi-tenger harmadik legnagyobb kikötővárosa.

A Barcelona helyén elterülő legősibb település első lakói a kelta layetánok voltak, akik a Tibidabo és a Mons Taber között telepedtek le.

I. e. 218-ban a helyi monda szerint Hamilcar Barcas karthágói hadvezér alapította meg a mai helység elődjét, mely először az ibér Barcino néven tűnt fel a történelmi dokumentumokban.

I. e. 201-ben Scipio római hadvezér foglalta el, majd Augustus császár idején római kolónia lett - előbb Julia Faventia, később Augusta és Pia melléknevekkel.

414-ben, majd 531-ben a nyugati gótok birtokába került s fővárosukká tették, Athaulf király székhelye volt.

716-ban a mórok Al Hurr kalifa vezetésével elfoglalták és Badsalunának nevezték el.

801-ben Jámbor Lajos Karoling király a katalán őrgrófság fővárosává tette. 874-ben Barcelona grófjai függetlenséget kaptak. Katalónia és Aragónia egyesülése idején Genova és Velence mellett a Földközi-tenger vezető kereskedővárosává vált.

A XVI. században Katalónia fekvése miatt kiesett az Újvilággal való kereskedelem lehetőségeiből, ekkor megrendült Barcelona hatalma is.

1701-13 között, a spanyol örökösödési háborúban a katalánok Habsburg Károly főherceg mellé álltak, szabadságjogokat remélve tőle. 1714-ben a francia Bourbon-házból származó V. Fülöp spanyol király csapatai lerohanták a várost és jelentős részét elpusztították.

1778-ban III. Károly király felszabadította az Amerika felé irányuló kereskedelmet, ismét megnyílt a nagy múltú barcelonai kikötő, a város a király uralma alatt újra fellendült. A XIX. században a város visszanyerte hajdani jelentőségét a Földközi-tengeren.

1888. május 20-án nyílt az EXPO Universal, majd 1929-ben az EXPO Internacional. A világkiállításoknak köszönhetően Barcelona jelentős vásárvárossá vált.

1931-ben kikiáltották az I. Spanyol Köztársaságot, s ekkor Katalónia függetlenséget kapott. Barcelonában megalakult az első Katalán Parlament, mely a köztársaságpártiakat képviselte. 1937-39 között is itt működött a Köztársasági Kormány, Francisco Franco csapatai csak 1939 januárjában foglalták el a várost.

1975-ben, a diktatúra megszűnése után ismét hivatalos nyelv lett a katalán, majd 1979-ben a spanyol képviselőház elfogadta Katalónia autonómiáját, az autonóm tartomány székhelyévé pedig Barcelonát nevezték ki.

1992-ben itt rendezték a XXV. Nyári Olimpiai Játékokat.

Barcelona a spanyol és katalán futball fellegvára

Csapatai:
Fútbol Club Barcelona, röviden FC Barcelona, stadionja a Camp Nou 1957 óta, alapítása: 1899.
Real Club Deportivo Espanol, röviden Espanol vagy RCD Espanyol, jelenleg az Olimpiai Stadiont használja.

WEBÁRUHÁZHirdetés

Pilóták

Paul di Resta

Paul di Resta

Force India-Mercedes

Szavazás

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok Hóban-fagyban a ralisztárok Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

Topik címeUtolsó hozzászólásTopikindító

Admin, közérdekű dolgok

1907 hozzászólás a topikban

- 2011. 08. 15 (17:00) v_BERKA 2004. 10. 06

Milyen autó van a képen?

712 hozzászólás a topikban

- 2011. 08. 15 (11:00) Autóalkusz.hu 2006. 03. 11

Kis bezines turbosoké a jö

1044 hozzászólás a topikban

- 2011. 08. 15 (09:16) Vén Halász 2008. 04. 27
     
Megannyi topik van még a fórumban, nézd meg
   
Vezess autóvásárlási tanácsadás

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Team FUSION Hungary

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Székely Gyula

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó