Csapat adatlap

Timo Glock
Marussia Virgin Racing

Adatok

NévMarussia Virgin Racing
SzékhelyDinnington, Anglia
Első szezon2010
KarosszériaMVR-02
Világbajnoki címek-
Futamgyőzelmek-
Pole pozíciók-
Tesztpilóták-
Weboldalwww.virginracing.com/
Jerome D'Ambrosio

Virgin Racing

Nincs komoly Forma-1-es múltja a Virgin Racingnek, a három 2010-es újonc egyike az istálló. 2009-ben, amikor az FIA meghirdette F1-es bővítési pályázatát, John Booth, a Forma-3-as Manor főnöke is összerántott egy csapatot a jelentkezéshez, a tervek szerint ezen a néven is indult volna a gárda. Csakhogy később anyagi gondok adódtak, a költségvetést pedig a Virgin cégbirodalom vezére, Richard Branson egészítette ki néhány millióval.

Ezért cserébe új nevet kapott a csapat, amelynek technikai felelőse a korábbi Benetton-dizájner Nick Wirth. Az ő koncepciója a szélcsatorna nélküli fejlesztés, a Virgin autóját így kizárólag számítógépes modellek segítségével építették meg. A stáb korábbi Manor-alkalmazottakból és volt F1-es mérnökökből állt össze, a téli teszteken nagynak tűt az istálló lemaradása az élmezőnytől. A versenyeken sem volt kisebb a hátrány, az istálló a pontszerző helyek közelében sem volt.

2011-re bekerült a Marussia a csapatnévbe, miután az orosz sportkocsigyártó jelentős tulajdonrészt szerzett a gárdában. Jerome D'Ambrosio révén újoncot avat az istálló.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

F1: Schumacher 2012 után is marad?

Michael Schumacher szerint a Mercedes idei autója nem feltétlenül világverő, de még mindig azért versenyez, hogy világbajnok legyen. A hétszeres bajnok fogalmazása arra utal, hogy elképzelhetőnek tartja a maradást.

F1: Kovalainen pontszerzést remél a KERS-től

Heikki Kovalainen szerint közelebb kerülhet a pontszerzéshez a Caterham azzal a döntéssel, hogy idén már KERS is lesz a csapat autójában.

F1: Különalkura készül Pirelli

Úgy tűnik, a Forma-1 gumiszállítója nem vár tovább a csapatok közös álláspontjára, a Pirelli az egyik csapattól szerezhet tesztautót.

F1: A varázsdobozba költözik a kiscsapat

A HRT megerősítette, hogy az ideiglenes valenciai központjából Madridba költözik - közben már a csapat eladásáról szólnak a pletykák.

F1: Megvolt az első autótörés

Ma délelőtt megtörtént az első autótörés a Forma-1-esek jerezi tesztjén. A Force Inidá-s Jules Bianchinak sikerült gyorsan ellensúlyoznia egy jó hírt.

F1: Hamilton igazi menedzsert kapott

2012-re a kollektív céges menedzsment helyett egy sokkal közvetlenebb háttérembert kapott Lewis Hamilton, a 2008-as bajnokot Mika Häikkinen korábbi menedzsere támogatja majd.

F1: Trükközik a McLaren és a Ferrari?

2012-re elvileg ugyan betiltották a kipufogógázok diffúzorra vezetését a Forma-1-ben, de egyes megfigyelőknek gyanús, hogy a McLaren és a Ferrari mégis ilyesmivel próbálkozik.

F1: Sutil fellebbezett a börtönbüntetés ellen

Adrian Sutil nem nyugszik bele a súlyos testi sértés miatt rá kiszabott felfüggesztett börtönbüntetésbe. Fellebbezett az ítélet ellen.

EREDMÉNYEK 2011

Korábbi évek adatai:
Nagydíj Dátum Rajtpoz. Eredmény Pontsz. Összpontsz.
Ausztrália 2011.03.27 14 0 0
Malajzia 2011.04.10 19 0 0
Kína 2011.04.17 20 0 0
Törökország 2011.05.08 20 0 0
Spanyolország 2011.05.22 20 0 0
Monacói 2011.05.29 15 0 0
Kanada 2011.06.12 14 0 0
Európa 2011.06.26 22 0 0
Nagy-Britannia 2011.07.10 17 0 0
Németország 2011.07.24 18 0 0
Magyarország 2011.07.31 19 0 0
Belgium 2011.08.28 17 0 0
Olaszország 2011.09.11 21 0 0
Szingapúr 2011.09.25 18 0 0
Japán 2011.10.09 21 0 0
Dél-Korea 2011.10.16 20 0 0
India 2011.10.30 16 0 0
Abu Dzabi 2011.11.13 23 0 0
Brazília 2011.11.27 19 0 0

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Pilóták

Jean Eric Vergne

Jean Eric Vergne

Toro Rosso-Ferrari

Szavazás

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor
Hóban-fagyban a ralisztárok Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

Topik címeUtolsó hozzászólásTopikindító

Admin, közérdekű dolgok

1907 hozzászólás a topikban

- 2011. 08. 15 (17:00) v_BERKA 2004. 10. 06

Milyen autó van a képen?

712 hozzászólás a topikban

- 2011. 08. 15 (11:00) Autóalkusz.hu 2006. 03. 11

Kis bezines turbosoké a jö

1044 hozzászólás a topikban

- 2011. 08. 15 (09:16) Vén Halász 2008. 04. 27
     
Megannyi topik van még a fórumban, nézd meg
   
Vezess autóvásárlási tanácsadás

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Team FUSION Hungary

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Székely Gyula

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó