Csapat adatlap

Michael Schumacher
Mercedes AMG Petronas

Adatok

NévMercedes AMG Petronas
SzékhelyBrackley, Anglia
Első szezon2010
KarosszériaMGP W02
Világbajnoki címek-
Futamgyőzelmek-
Pole pozíciók-
TesztpilótákSam Bird
Weboldalwww.mercedes-amg-f1.com
Nico Rosberg

Mercedes GP Petronas

A Brawn GP papíron újonc volt 2009-ben, de valójában régre visszanyúló múltja van.

Az amerikai British American Tobacco 1998-ban vette meg az egykori Tyrell maradványait, és 1999-től 2005-ig BAR - British American Racing néven működött. A motorszállító, a Honda végül felvásárolta az alakulatot, és 2006-tól gyári csapatként működtette. Az eredménytelenség és a gazdasági válság végül megtette a hatását, és a japán gyártó 2008 decemberében bejelentette, hogy azonnali hatállyal kivonul az F1-ből.

Majdnem három hónapnyi huzavona után végül a csapatfőnök, Ross Brawn vette meg a csapatot jelképes összegért, amelyhez a Honda búcsúajándékként még több mint 100 millió eurót is hozzácsapott, hiszen ezt a pénzt a gyár bezárására és a csapat teljes feloszlatására is el kellett volna költeniük.

A Honda kincset engedett ki a kezéből, ugyanis Brawnék a 2008-as idényt teljesen leírva a japán milliókból végig 2009-re fejlesztettek, így az utolsó pillanatban beszerzett Mercedes-motorral felszerelve az utolsó téli teszteken azonnal a legjobb járgányként jelent meg a BGP001-es. Jenson Button és Rubens Barrichello a Honda kiszállása után is hűségesen kitartott, így a mezőny legjobb autójával a jutalmat is begyűjthették: az angol hat futamgyőzelemmel világbajnok lett, míg a brazil veterán további két győzelme és dobogós helyezései bebiztosították a konstruktőri címet is.

A Brawn ahogy jött, úgy ment is: a csapatot 2010-re felvásárolta a Mercedes, hogy 55 év után újra gyári alakulattal induljon az F1-ben, Button és Barrichello helyét pedig a német szupercsapat, Nico Rosberg és a visszatérő hétszeres világbajnok, Michael Schumacher vette át. Rosberg olykor-olykor jó volt a dobogóra, Schumacher ellenben végigbotladozta az idényt, ráadásul a 2011-es idény sem hozott gyökeres fordulatot, csupán Schumacher került közelebb Rosberghez.

A 2012-es idénynek ismét nagy várakozásokkal fut neki a csapat, most már komoly eredményekre is szükség lesz, hogy az F1-es szereplés értelmében kételkedő Daimler ne faroljon ki az istálló mögül. Az előszezon nem sikerült rosszul Schumacheréknek, de a pontokat a versenyeken osztják.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

F1: Kell a pénzpocsékoló KERS a Marussiának

Szeretne közelebb kerülni a középmezőnyhöz a Marussia, ehhez KERS-re is szüksége van az orosz kézben lévő csapatnak.

F1: Di Restát még nem izgatják a menő kérők

Paul di Restának jelenleg az a legfontosabb, hogy a Force Indiával hozza az elérhető maximumot. Egyelőre nem foglalkozik azzal, hogy nagycsapatokkal is hírbe hozták.

F1: Vettelnek sincs válasza

A címvédő Sebastian Vettel sem igazán érti, miért versenyképes valaki egyszer, és máskor miért nem, a németet is összezavarta a kiszámíthatatlan idény.

F1: Alonsóé a füstbe ment edzés

A Monacói Nagydíj első szabadedzésén Fernando Alonso volt a leggyorsabb, de a körözést tíz perccel megrövidítette Heikki Kovalainen motorhibája. Räikkönen nem vezetett.

F1: Ezután is hibázhat a McLaren

A McLaren csapatfőnöke szerint igyekeztek mindent megtenni, hogy kiküszöböljék a csapatnál idén előfordult hibákat, de Martin Whitmarsh szerint sosem lehet 100 százalékosan teljesíteni, azonban az eddigieknél is jobban figyelnek majd.

F1: Schumacher nincs elkenődve

Míg csapattársa már futamgyőzelmet is ünnepelhetett idén, Michael Schumacher még csak két ponttal áll öt futam után, azonban azt állítja, hogy az eredménytelen idénykezdés egyáltalán nem szegte kedvét.

F1: Kósza szikra miatt égett a Williams

Úgy tűnik, nem emberi hiba vagy műszaki probléma, hanem egyszerűen a körülmények összjátéka okozta a Williams barcelonai garázstüzét.

Rockerek és madarak a Lotusnál

A Lotus Renault méltóan ünnepli az 500. futamát - a legnépszerűbb játék, az Angry Birds készítőivel valamint az egyik legmenőbb rockegyüttessel, a Linkin Parkkal is közös örömködésbe fog.

EREDMÉNYEK 2012

Korábbi évek adatai:
Nagydíj Dátum Rajtpoz. Eredmény Pontsz. Összpontsz.
Ausztrália 2012.03.18 20 0 0
Malajzia 2012.03.25 10 1 1
Kína 2012.04.15 24 25 26
Bahrein 2012.04.22 10 11 37
Spanyolország 2012.05.13 24 6 43

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
Zsolt87 - 2012.03.09   12:03

Ezt nagyon benéztem.Bocsi .No coment

Zsolt87 - 2012.03.09   11:59

Fernando Alonso 209 futamgyözelem ? Stb ?
Akór nincs kérdésem XD

KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2012. 05 27. 14:00

Péntek / 2012.05.24
1. szabadedzés10:00 Fernando Alonso
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2012.05.26
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2012.05.27
Futam14:00

Pilóták

Vitalij Petrov

Vitalij Petrov

Caterham F1 Team

Szavazás

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Az utolsó helyről rajtol a leggyorsabb ralis Ford-előny a Görög-rali időmérőjén Continental tesztpálya Rockerek és madarak a Lotusnál Rockerek és madarak a Lotusnál
Egy pillanaton múlt az autós élete Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20 Autogram Promo Vezess 12.05.20.
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29 Audi A3 evolúció

Videók & képek keresése:

Topik címeUtolsó hozzászólásTopikindító

Admin, közérdekű dolgok

1907 hozzászólás a topikban

- 2011. 08. 15 (17:00) v_BERKA 2004. 10. 06

Milyen autó van a képen?

712 hozzászólás a topikban

- 2011. 08. 15 (11:00) Autóalkusz.hu 2006. 03. 11

Kis bezines turbosoké a jö

1044 hozzászólás a topikban

- 2011. 08. 15 (09:16) Vén Halász 2008. 04. 27
     
Megannyi topik van még a fórumban, nézd meg
   
Vezess autóvásárlási tanácsadás

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Team FUSION Hungary

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Székely Gyula

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó