2008.09.18. 13:20

Szöveg: Horváth Zsolt

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Vettelnek nem kell 25 milliárd

Kulcsszavak: Sebastian Vettel
hirdetés


Sebastian Vettel, aki a hétvége óta minden idők legfiatalabb győztese a Forma-1-ben, jövőre már a Toro Rossóból átül a Red Bull versenyautójába. Az első csapathoz való előléptetés nemcsak erkölcsi, de anyagi jelentőséggel is bír, hiszen 2009-ben már 1,5 millió eurót (365 millió forint) keres majd.

Persze ez még mindig zsebpénz a Kimi Räikkönen vagy Fernando Alonso által zsebre tett évi 6-7 milliárd forinthoz képest, de tekintve, hogy a jelenlegi 600 ezer eurós (146 millió Ft) fizetésével Vettel a harmadik legkevesebbet kereső pilóta a 20 fős mezőnyben, nem rossz fejlődés. Sőt, külön ki kell emelni, hogy Vettel egyedül szerezte ezt meg, nincs menedzsere.


Első győzelme után ugyanis azonnal Michael Schumacherhez hasonlították, így a német Bild azonnal megkérdezte a hétszeres világbajnok menedzserét nem egyengetné-e a fiatal tehetség pályafutását. Willi Weber persze szívesen vállalkozna erre: "Sebastian egy kedves fiú, sok mókát tartogatna az együttműködés vele. Csak hívnia kell, rögtön segítek neki."

Azonban hiába lebegtette meg Weber, hogy karrierje során 100 millió euróval (kb. 25 milliárd Ft) lehetne gazdagabb a versenyző így, Vettel nem kér a segítségből. "Nem fogok semmin változtatni! Egyáltalán nem. Nem látom, miért kellene máshogy szerveznem a dolgaimat, mint most" - válaszolta a Bildnek a fiatal német. Amit az édesapja is megerősített: "Egyedül intézi az ügyeit" - mondta az Norbert Vettel.

Vettel már korábban is úgy nyilatkozott, hogy nem igazán érdekli, hogy a mostaninál sokkal jobban keressen. Egy jó versenyautót akar, némi kaját és egy helyet ahol aludhat. Igazi győztes típus. Nem?

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK


Red Bull MOBILE a Te Forma 1 Belépõd! Hirdetés

Minden új elõfizetõnk belépõt kap a Magyar Nagydíjra.

WEBÁRUHÁZHirdetés

KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2012. 05 27. 14:00

Péntek / 2012.05.24
1. szabadedzés10:00 Fernando Alonso
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2012.05.26
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2012.05.27
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Pilóták

Nico Hülkenberg

Nico Hülkenberg

Sahara Force India

Más, mint aminek látszik: Continental

Önnek mi jut eszébe, amikor a Continental márkáról hall? Gumiabroncs? Nyeeee, rossz válasz!

Önnek mi jut eszébe, amikor a Continental márkáról hall? Gumiabroncs? Nyeeee, rossz válasz!

Szavazás

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Az utolsó helyről rajtol a leggyorsabb ralis Ford-előny a Görög-rali időmérőjén Continental tesztpálya Rockerek és madarak a Lotusnál Rockerek és madarak a Lotusnál
Egy pillanaton múlt az autós élete Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20 Autogram Promo Vezess 12.05.20.
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29 Audi A3 evolúció

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó