2009.04.19. 12:00

Szöveg: vezess.hu

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Vettel ütközés után nyert

Kulcsszavak: Jenson Button, Mark Webber, Sebastian Vettel, Kínai Nagydíj
hirdetés


Sebastian Vettel (1.):

Nagyon fura volt a biztonsági autó mögül indulni. Nagyon sok víz volt a pályán, sokfelé felúszott a kocsi. Mindketten rövid kiállásokon voltunk Markkal, úgyhogy gyorsnak kellett lennünk, hogy ellépjünk a mezőnytől. Ez azonban nem volt egyszerű, mert nagyon vizes volt a pálya, de hajtottunk, és sikerült kiépítenünk a különbséget. Én kicsit szerencsésebb voltam, mint a többiek, mert előttem nem ment senki, így nem kellett vízfüggönyben hajtanom.

Nagyon boldog vagyok, hogy karrierem során már másodszor nyertem meg egy nagydíjat. Nagyon jó kocsit kaptam a csapattól. Az elmúlt napokban küszködtünk a megbízhatósággal, de az este sikerült változtatni az autón.

Meglepett, amikor a 19. körben nekem jött Sebastien (Buemi.), azt hittem, Rubens (Barrichello) van mögöttem, kicsit elvettem a gázt, mert nem akartam az előttem lévőnek nekihajtani. A tükörben nem láttam semmit. Sajnálom, hogy Sebastiennek ezzel tönkrement a versenye, szerencsére ez az enyémet ez nem befolyásolta, az autó továbbra is remek volt.

Tíz körrel a vége előtt láttam, hogy megvan a kellő előnyöm Markkal szemben, és akkor úgy gondoltam, hogy csak célba kell érnem a kocsival. Ám aztán arra jutottam, jobb, ha nem gondolok ennyire előre, és csak a jelenre koncentrálok.

Az, hogy kettős győzelmet szereztünk fantasztikus. Nyertem a Toro Rossóval és a Red Bull-lal is, remélem, folytatódik a sorozat.

Mark Webber (2.):

Nagyon nagy jelentősége van ennek a győzelemnek a csapat szempontjából! Mindketten ki tudtuk használni az autóban lévő potenciált. Főként a verseny közepe ment nagyon jól. A vége kicsit nehezebb volt, amikor az ideális ív és a pálya széle eltérő állapotban volt. Bízom benne, hogy hamarosan ezt a második helyett eggyel jobbra tudom cserélni!

Jenson Button (3.):

Olyan volt, mintha tavon versenyeztünk volna, nem lehetett fékezni az felúszás miatt. A gumikkal gondom volt, nem tudtam rendesen felmelegíteni őket. Azt hiszem, mindenki számára, aki befejezte a versenyt már az egy nagy teljesítmény. Amikor Mark megelőzött, meglepődtem, mert előtte nem is láttam őt, azt sem tudtam, hogy ilyen közel van hozzám. De nem erőltettem. Ezúttal ezt a két fiút nem tudtuk megfogni, nem tudtam tenni semmit ellenük, de majd legközelebb! Nem hagyhatjuk, hogy ezek a srácok nyerjék meg a többi futamot is. 

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK


Red Bull MOBILE a Te Forma 1 Belépõd! Hirdetés

Minden új elõfizetõnk belépõt kap a Magyar Nagydíjra.

WEBÁRUHÁZHirdetés

KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2012. 05 27. 14:00

Péntek / 2012.05.24
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2012.05.26
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2012.05.27
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Pilóták

Jerome D'Ambrosio

Jerome D'Ambrosio

Lotus F1 Team

Szemben a konvenciókkal

Kit?nik a tömegb?l: az új Mazda CX-5 elb?völ vonzó megjelenésével, és új mércét állít a vezetési élmény, a környezettudatosság és a funkcionalitás terén.

Szavazás

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Balfék baleset Lamborghinivel Tűz és pánik a benzinkúton Tűz és pánik a benzinkúton Autó anyukáknak 600 lóerővel Beszélő autókat fejleszt a Ford
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29 Audi A3 evolúció
CX-5 karakuri Mazda CX-5 AUTOGRAM PROMO 04_22 Kia Ceed 2012 Porsche Panamera GTS

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó