2010.10.10. 10:05

Szöveg: Szántó Péter

14 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Vettel: Hihetetlen nap volt

Kulcsszavak: Fernando Alonso, Sebastian Vettel, Japán Nagydíj, Mark Webber
hirdetés


KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

Sebastian Vettel (1.): "Valóban hihetetlen nap volt, egy nap két győzelmet arattunk: ma reggel volt az időmérő, délután folytattuk a jó sorozatot. A csapatnak jár a köszönet, csütörtöktől szinte nem is aludtak, nagyszerű munkát végeztek. Ezt a pályát szinte nekünk rajzolták, ahogy nőtt a verseny vége felé a tapadás, úgy lett egyre jobb a pálya. Kicsit hosszú volt a rajt utáni safety caros szakasz, de végig kontroll alatt tartottuk a versenyt. Ideje volt, hogy győzzünk! Mark jött mögöttem, tudtuk, hogy itt nehéz előzni, tartottuk a Fernandóval szembeni távolságot és a McLareneknél is gyorsabbak voltunk. Button késői kiállása miatt kicsit vissza kellett vennünk, de nem volt gondunk, ez a mi futamunk volt."

Mark Webber (2.): "Jó versenyt zártam, sorsdöntő itt az időmérő, a reggeli második hely sokat számított. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a nem túl jól sikerült rajt után Kubicának leesett a kereke, jól láttam a helyzetet, még kaptam is a törmelékekből. Az újrarajt után csak követni tudtam Sebastiant, mentünk körbe-körbe nagyjából állandó különbséggel. Tiszta szívből gratulálok neki a győzelemhez, Fernando is remek volt, mindannyian elégedettek lehetünk. Jenson kicsit bezavart a képbe, várnunk kellett, amíg kimegy, de jól reagáltunk a helyzetre."

Fernando Alonso (3.): "Kemény verseny volt, nem sikerült túl jól a rajtom, Robert jól elment a tiszta oldalon. Szerencsénk volt, hogy kiállt, utána légüres térben vezettem, a Red Bullokat gyakorlatilag lehetetlen volt utolérni. Néha játszottak a különbséggel, elsősorban Jenson miatt, valós esélyem nem volt az előzésre. A harmadik hely volt a maximum, ráadásul a hátralévő pályák közül ez volt számunkra a legkedvezőtlenebb. További dobogós helyekkel még lehet esélyem a világbajnoki címre."

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

14 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK


Red Bull MOBILE a Te Forma 1 Belépõd! Hirdetés

Minden új elõfizetõnk belépõt kap a Magyar Nagydíjra.

WEBÁRUHÁZHirdetés

KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2012. 05 27. 14:00

Péntek / 2012.05.24
1. szabadedzés10:00 Fernando Alonso
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2012.05.26
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2012.05.27
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Pilóták

Alex Rossi

Alex Rossi

Caterham F1 Team

Más, mint aminek látszik: Continental

Önnek mi jut eszébe, amikor a Continental márkáról hall? Gumiabroncs? Nyeeee, rossz válasz!

Önnek mi jut eszébe, amikor a Continental márkáról hall? Gumiabroncs? Nyeeee, rossz válasz!

Szavazás

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Az utolsó helyr?l rajtol a leggyorsabb ralis Ford-el?ny a Görög-rali id?mér?jén Continental tesztpálya Rockerek és madarak a Lotusnál Rockerek és madarak a Lotusnál
Egy pillanaton múlt az autós élete Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20 Autogram Promo Vezess 12.05.20.
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29 Audi A3 evolúció

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó