2009.10.28. 10:00

Szöveg: Baka Gábor

6 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

A válásról tárgyal a McLaren és a Mercedes

Kulcsszavak: Brawn GP, Mercedes, McLaren


A McLaren motorszállítója és 40 százalékos résztulajdonosa, a Mercedes anyacége, a Daimler elnöke, Dieter Zetsche a hétvégén Abu-Dzabiban lesz. A stuttgarti vezér a Mercedes F1-es jövőjét tekinti át. Mi sem jobb alkalom erre, hiszen amellett, hogy a helyszínen a német gyártóval kapcsolatban álló csapatok - a McLaren, a Force India és a Brawn - mind ott lesznek, és a Daimler legnagyobb résztulajdonosa, az abu-dzabi befektetési cég, az Aabar is ugyanitt székel.

A német lapok arról írnak, hogy napirenden lesz a McLaren és a Mercedes 1996 óta tartó kapcsolatának leépítése, de radikális eredményre nem érdemes számítani, hiszen a két felet 2011 végéig erős szerződés köti össze. A Mercedes motorsport-igazgatója, Norbert Haug a német DPA hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy "egyelőre nem tud újat mondani" a cég F1-es terveiről, és azt is hangsúlyozta, hogy a mclarenes kapcsolat nem is nyújt túl sok mozgásteret: "Ha szeretnénk lépni valamit, a McLarennek is rá kell bólintania, ha pedig ők akarnak valamit, nekünk is bele kell egyeznünk."

A Brawn lehet az új kedvenc

A McLaren-szál mellett persze biztosan terítéken lesz a Brawn GP sorsa is, hiszen már hónapok óta úgy hírlik, hogy az idei bajnokcsapatból a Mercedes a következő pár évben gyári alakulatot szeretne csinálni - bennfentesek szerint épp a mclarenes kötöttségek miatt ezt kerülőúton valósítják meg, a már említett Aabar vásárolhat tulajdonrészt a csapatban. Lehet, hogy a hétvégén rendezik is az üzletet. 

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 6)

sziszferenc - 2009.10.29   01:59

A Mclaren eddig 12 F1 VB címet nyert. Ebből 4-t Honda, 3-t Mercedes, 3-t TAG, 2-t Ford motorral. Úgy tűnik, sokféle motorra tudnak ütőképes autót építeni.

Ferrari 4ever - 2009.10.28   17:06

Háát... szó-szó. Nekem elég homályos ez az egész. Nem tudom, hogy mi lesz belőle, -hogy "szakítanak-e vagy sem-, de én már olvastam cikket, hogy Haug tagadta, hogy ilyesmi meg fog történni. Bár mondjuk minden nap más hírek és nyilatkozatok vannak...

senga2 - 2009.10.28   14:34

Itt a lényeg, hogy GYÁRI csapatot szeretne a Mercedes. Mivel csak 40%-t birtokolnak a McLarenből, csak a lóvét hozzák, semmi egyéb beleszólás nincs (lásd pilóta, egyéb) Ha ezt nézzük, akkor igazuk v. A szertődés lejárta után lehet, hogy csak motor szállítók maradnak. A Brawn sem engedi majd, hogy gyári csapattá váljon. Ezért lesz egy saját, majd megkomponálják, és akkor lehet nézni, hogy ki-ki mire ment.
A szokásos rigolyám: NewFormula, ott szárnyalhatna a gyári Mercerdes.

MarekBoy92 - 2009.10.28   13:58

Nem aggódok afelől,hogy a Merga nélkül nem állná meg a helyét a Meki, hisz erre a legjobb példa az MP4-12 utcai sportkocsijuk.Bravó Ron Dennis! :)

tomees - 2009.10.28   11:54

A McLaren már bizonyította utcai autóban, hogy tud jó és erős motort építeni! Kiváncsi lennék menne-e nekik az F-1 ben is! Pár év fejlesztés után szerintem igen! Egy próbát megérne!

További 1 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



WEBÁRUHÁZHirdetés

ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Heikki Kovalainen

Heikki Kovalainen

Team Lotus

Szmogriadó: mi lesz 700 ezer autóval?

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne soroltatni egy másik kategóriába.

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát visel? járm? közlekedik az országban. Megel?zend? a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...

Szavazás

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor
Hóban-fagyban a ralisztárok Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó