2010.01.27. 14:30

Szöveg: Szántó Péter

4 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Az utolsó pillanatban készül el a USF1

Kulcsszavak: Jose Maria Lopez, USF1


Úgy tűnik, a USF1 autója is csak az utolsó pillanatban áll majd össze a 2010-es szezon rajtja előtt, az amerikai csapatnak nem lesz sok ideje tesztelni. Peter Windsor sportigazgató korábban azt mondta, a Type 1 már február elején pályára gördülhet Alabamában, ám a frissen szerződtetett Jose Maria Lopez szerint ebből nem lesz semmi.

Az argentin pilóta úgy véli, legalább három hetet csúszik a munka. "Talán február 20. és 25. között lesz kész autó, utána rögtön tesztelünk" - mondta a Reuters hírügynökségnek a 26 esztendős versenyző. Ebben az esetben a USF1-nak sem lenne túl sok ideje az információgyűjtésre, hiszen a szezon március 14-én elindul.

Lopez, aki egyéves szerződést írt alá 2011-re szóló opcióval, nagyon boldog, hogy a Forma-1-ben szerepelhet idén, nem gondolta volna, hogy lesz még erre esélye. Forma Renault-bajnok volt, szerepelt a Forma-3000-ben és a GP2-ben is, valamint a Renault tesztpilótája volt, de 2006 végén felbontották szerződését és azóta csak hazájában versenyzett.

"Három évvel ezelőtt, amikor visszatértem Európából, nem gondoltam volna, hogy kapok még egy lehetőséget. Tudom, milyen nehéz bekerülni az F1-be, de szerencsére jöttek az eredmények és sok minden más is összeállt."

Lopez túraautókkal versenyzett, rég ült formaautóban, erre és a USF1 újonc szerepére tekintettel úgy gondolja, nehéz esztendő előtt áll. "Nem könnyű célokat kitűzni, hiszen szinte minden új. Új vagyok én, de a csapat is, türelmesnek kell lennünk. Annyit azért szeretnék, hogy az új csapatok előtt legyünk."

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 4, összesen: 4)

aspire11 - 2010.01.27   19:35

Azért azt se feledjük el a Brawn nem a semmiből jött,mert a jó öreg Ross nem ksi időt fordított a tervezésre.Meg hát Ross Brawn.

lollol - 2010.01.27   16:00

Jah úgy mint a Brawn gp! :) Arról se tudtuk h mi lesz vele mégis "elindult". Sztem az új csapatokat nem kell leírni. De ha tévedek kövezzetek meg nyugodtan.

Benex - 2010.01.27   15:46

Ezek nem lesznek ott bahreinben, de ha ott is lennének, 8-10 máosdperces hátrányt is összeszedhetnek a többi csapathoz képest. Az összes új csapat a lotus kivételével, az európai nagydíjak előtt csődbe megy.

kismormi - 2010.01.27   15:23

Vajon ott lesznek a rajtrácson? Olyan, mintha az újonc csapatok 1 része nem tudná, hogy mire vállalkozott. Oké, hogy F1= csillogás, pénz....de munka nélkül nem lehet :S Szóval húzzanak bele!

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Paul di Resta

Paul di Resta

Force India-Mercedes

Feltámasztható az elsüllyedt Hummer

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 tonnás autó tömegét

Az autó nem a jégre született, de ?si emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszer?ségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 ...

Szavazás

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Spórolni tudni kell!

Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Ha a motor szó szerint robban Feltámasztható az elsüllyedt Hummer Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán
Szárnyal a jeges Hummer-humor Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó