2008.11.28. 11:10

Szöveg: Baka Gábor

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

A süllyesztőben a Toro Rosso?

Kulcsszavak: Gerhard Berger, Toro Rosso
hirdetés


A Toro Rossónál tegnapelőtt jelentették be, hogy a Red Bull-milliárdos, Dietrich Mateschitz felvásárolta Gerhard Berger addig birtokolt 50 százalékos tulajdonrészét, így a csapat teljes egészében az üdítőmágnás kezébe került.

Berger 2006 februárjától volt a kiscsapat társtulajdonosa és vezetője, de mivel úgy gondolja, hogy a jövő évi szabályváltoztatások miatt az üdítőmárka két csapata közül a Toro Rosso nem tudja majd tartani a lépést a szabályváltoztatásokkal, így inkább a kiszállás mellett döntött.

"Az új szabályok mellett nem lesz tere a kiscsapatok fejlődésének. Dietrich figyelme is inkább a Red Bull Racingre irányul, így az STR támogatottsága csökkenni fog, így pedig nem lehet majd előrébb lépni az idei hatodik helyről. Én nem szeretnék részt venni a hanyatlásban, nem ilyen az alkatom" - magyarázta az osztrák, akinek irányítása alatt a Toro Rosso az év második felében rendszeres pontszerzővé vált, és egy futamgyőzelmet is aratott.

Berger hangsúlyozta azt is, hogy a csapattól való távozása teljesen békés körülmények között történt, és a pletykákkal ellentétben nem is a jövő évi pilótafelállás miatti nézeteltérések miatt került rá sor - állítólag ő Sebastien Bourdais-t szeretné megtartani, míg Mateschitzék Sebastien Buemi és Takuma Sato párosát ültetnék az autókba..

"Igen, nem maradok a Toro  Rossónál, de az elválás a csapattól és Dietrichtől teljesen baráti, nem volt semmilyen ellentét közöttünk.. A pilótafelálláshoz sincs köze" - mondta az osztrák az Autosport.comnak.

Az osztrák mostani döntésével már harmadszor hagyja el az F1-et, először pilótaként távozott 1997-ben, majd a BMW motorsport igazgatói posztját hagyta el 2003-ban, mielőtt 2006-ban beszállt volna a Toro Rossóba. Berger azt mondja, hogy nem feltétlenül örökre távozik.

"Ne féljenek, nagyon is lehetséges, hogy egyszer csak újra felbukkanok!"

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK


Red Bull MOBILE a Te Forma 1 Belépõd! Hirdetés

Minden új elõfizetõnk belépõt kap a Magyar Nagydíjra.

KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2012. 05 27. 14:00

Péntek / 2012.05.24
1. szabadedzés10:00 Fernando Alonso
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2012.05.26
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2012.05.27
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Pilóták

Daniel Ricciardo

Daniel Ricciardo

Scuderia Toro Rosso

Más, mint aminek látszik: Continental

Önnek mi jut eszébe, amikor a Continental márkáról hall? Gumiabroncs? Nyeeee, rossz válasz!

Önnek mi jut eszébe, amikor a Continental márkáról hall? Gumiabroncs? Nyeeee, rossz válasz!

Szavazás

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

Spórolni tudni kell!

CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Ford-előny a Görög-rali időmérőjén Continental tesztpálya Rockerek és madarak a Lotusnál Rockerek és madarak a Lotusnál Egy pillanaton múlt az autós élete
A Ford pályáján a rali-világbajnokság Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20 Autogram Promo Vezess 12.05.20.
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29 Audi A3 evolúció

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó