2006.05.29. 15:30

Szöveg: vezess.hu

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Schumacher nem csaló

Kulcsszavak: F1, Schumacher, csaló


Mint ismeretes, Schumacher az időmérő futamok vége felé az egyik kanyarban megcsúszott, majd autója megállt. Ezután az utána jövőknek már nem volt lehetőségük javítani korábbi eredményeikről. A verseny bírái több órás vizsgálat után úgy gondolták, nem lehetett véletlen a leállás, és a hétszeres világbajnokot büntetésből a leghátsó rajtkockára parancsolták.

Mosley cáfolta Jean Todt állítását, miszerint a felügyelők nem rendelkeztek elegendő bizonyítékkal, adattal az esettel kapcsolatban, sőt a telemetria adatait, a televíziós felvételek, illetve a rádióbeszélgetések fontosságát hangsúlyozta, ugyanakkor arról nem ejtett szót, hogy a versenyzőt elmarasztaló döntés hibás lett volna.

A nyilatkozat értelmében így Schumachert nem szép dolog csalónak nevezni, de a súlyos büntetését mégis megérdemelte. Ugyanakkor Max Mosley a Ferrari istállót sportszerűnek nevezte és nem feltételezi, hogy bárki a csapatból szándékosan ilyet tenne.

Michael Schumacher továbbra is kitart amellett, hogy teljesen vétlen volt az ügyben, nem szándékosan állt meg Ferrarijával. "Tiszta a lelkiismeretem." Mondta a hétszeres világbajnok.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



Nyereményjáték

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

WEBÁRUHÁZHirdetés

ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Nico Rosberg

Nico Rosberg

Mercedes GP Petronas

Szmogriadó: mi lesz 700 ezer autóval?

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne soroltatni egy másik kategóriába.

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...

Szavazás

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Spórolni tudni kell!

Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok Hóban-fagyban a ralisztárok Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó