2012.03.15. 18:30

Szöveg: Nagy Deborah

4 hozzászólás

Cikk nyomtatása

F1: Bizonyítási kényszer

hirdetés


Mindenki szeretne az idén jó futamokat futni, azonban pár pilótának ez létkérdés. Főleg azoknak, akik eddig alulteljesítettek, akiket folyamatosan elvert a csapattárs, akik még egy utolsó lehetőséget kaptak a sziporkázásra, a fizetős pilóták, akik szeretnék megmutatni, hogy nem csak a pénzük miatt tartanak rájuk igényt és persze az újoncok, akik előtt még nagy jövő állhat. Közülük hat pilótát emelnénk ki.


Michael Schumacher


A hétszeres világbajnok soha többé nem hozhatja már a ferraris években nyújtott teljesítményét, ezt ő is nagyon jól tudja. A Mercedeshez három évre szerződött le, amiből most az utolsót tölti. A múlt idény nem volt túlságosan sikeres a számára, egyetlen egyszer sem sikerült felállnia a dobogóra, és a csapattárs, Nico Rosberg is sokszor végzett előrébb, mint ő, főleg a kvalifikáción. Bár Schumacher az év vége felé jelentős javulást mutatott a futamokon, az idén nehéz dolga lesz, ha fel akarja venni a versenyt az élmenőkkel. Jó hír viszont számára, hogy az autó versenyképesnek tűnik a téli tesztek alapján, a Mercedes szerint a versenyszimulációkból kiderült, hogy közelebb kerültek a Red Bullokhoz.


Romain Grosjean



A francia pilóta már visszatérőnek számít a Renault csapatában. Grosjean először 2009-ben ülhetett be a menesztett Nelson Piquet helyére az utolsó hét futamra. A Renault (mára Lotus) megtarthatta volna a franciát, de végül úgy döntöttek, hogy Vitalij Petrov szponzorai fontosabbak a számukra, így Romain ülés nélkül maradt. Most azonban fordult a kocka, és ő váltja Petrovot a saját szponzorai miatt, éppen úgy, ahogy ez 2009 végén történt. Grosjean 2011-ben GP2-bajnoki címet is szerzett, bizonyíthatja, hogy a három évvel ezelőtti színtelen beugrás a körülmények és a tapasztalatlanságának következménye volt.


Vitalij Petrov


És ha már szóba került Petrov, neki is van bőven bizonyítani valója. A Lotus Renault GP-vel 2011-ben egy nagyon jó évet futott, még dobogón is állt pontosan egy éve, a szezon első futamán Ausztráliában. Hétszer volt pontszerző, és tizedikként zárta az évet. Itt az idő, hogy megmutassa a világnak, hogy rossz döntés volt a csapattól, hogy menesztették.


Paul di Resta


A skót pilótának a múlt év volt a bemutatkozó éve a Forma-1-ben. Nyolcszor fért be az első tízbe, értékes pontokat gyűjtve a csapatának, a Force Indiának. Habár csapattársa, Adrian Sutil jobb idényt futott, a német elbocsátásában valószínűleg szerepet játszott a bírósági ügye. Szakértők szerint azonban Paul di Resta ígéretes tehetség, és könnyen szerezhet jövőre szerződést valamelyik nagyobb csapatnál, ha most maradandót nyújt. Ha Schumacher távozik, várja a Mercedes. Igaz, ehhez meggyőzően vernie kellene a szintén nagy tehetségnek tartott és hozzá hasonlóan egy szezonnyi tapasztalattal rendelkező új csapattársát, Nico Hülkenberget.


Sergio Perez


Az alig 22 éves pilóta 2011 egyik meglepetésembere volt. A Sauber és a csapattársa, Kamui Kobajasi is a vártnál jobban teljesítettek. Habár a japán a legtöbbször elverte a mexikóit, Perez is sokszor nyújtott kiugró teljesítményt, általában a jó stratégiának köszönhetően.  Nem csoda hát, hogy újabb évre kapott bizalmat a csapatától. Róla is azt rebesgetik, hogy nagy tehetség, és ő is eséllyel pályázhat valamelyik nagycsapat, pontosabban a Ferrari megüresedett ülésére, ha bizonyít.



Nico Hülkenberg


Hülkenberg is hasonló cipőben jár, mint Romain Grosjean. A Williams 2010 után menesztette, pedig jó futamokat teljesített. Azonban a Force India 2011-re tartalékossá tette, majd idénre előléptette a németet, lehetőséget adva neki, hogy megmutassa, hogy az ő kirúgása sem volt jogos. Izgalmasnak ígérkezik számára is a 2012-es idény, hiszen remek csatákat vívhat majd di Restával.

Cikk nyomtatása

4 hozzászólás

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2013. 05 26. 14:00

Péntek / 2013.05.23
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2013.05.25
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.05.26
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Spanyol Nagydíj

Futam: 2013.05.12

A futam végeredménye:

1.Fernando Alonso1:39:16,596
2. Kimi Räikkönen+ 9,3
3.Felipe Massa+ 26,0
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Esteban Gutierrez
1:26,217
Nico Rosberg
1:20,718

F1: Mégsem lesz nagy gumimódosítás

8 | 1

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) csak minimális, biztonsági jellegű módosításokat engedélyez a Pirelli számára, talán nem ...

F1: Vettelék építési területen csapatnak - videóVideó

4

Sebastian Vettel és David Coulthard már körbementek az épülő szocsi pályán. Szokatlan verseny volt.

F1: Dupla pontszerzésekkel verhető a McLaren

2 | 1

A Force India nagyon szeretné maga mögött tartani a McLarent a konstruktőri versenyben. Ehhez dupla pontszerzésekre van szüksége ...

F1: A Ferrari is kiakadt a gumikon

9 | 5

A Spanyol Nagydíjon igen eredményes Ferrarinál a Lotushoz hasonlóan nagyon rossz néven veszik, hogy a Pirelli hamarosan módosít ...

McLaren: Button akármeddig maradhat

34

A Hondával 2015-ben új partnerséget kezdő McLarennél addig alkalmazzák Jenson Buttont, ameddig csak maradni szeretne.

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

Ki nyeri a Spanyol Nagydíjat?

Ki nyeri a Spanyol Nagydíjat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
A krosszmotor is lehet halálos fegyver Kiesett a fülkéből, húsz métert zuhant A rámpa a gyengék fegyvere Fiatalokhoz szól a Volvo F1: Vettelék építési területen csapatnak - videó
5 km/h-s sebess korlatozas Patyon

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó