2008.04.10. 12:00

Szöveg: Baka Gábor

Hozzászólok

Cikk nyomtatása

A McLaren nem győztes csapat

hirdetés


Fernando Alonso tavaly év végén egy szezon után távozott a McLarentől, miután a végletesen megromlott a kapcsolata a csapatvezetéssel. Nemrég már elmondta, hogy nem hitt benne, hogy hagynák nyerni Lerwis Hamilton mellett, most pedig azt mondja, hogy csak illúzió a wokingiak sikeressége.

"A McLaren győztes csapatnak látszik, de nem az. Vannak csapatok, akik jó autókat tudnak készíteni, nyerőnek látszanak, de igazság szerint nem azok - ilyen a McLaren is. Évek óta nem nyertek egy címet sem, így inkább vagyok a Renault-nál, akik ugyanabban az időszakban két-két egyéni és konstruktőri címet is szereztek" - mondta Alonso.

Sajnos azonban a szómágiától még nem lesz jobb az autó, ezért Alonsóék egyelőre a mezőny hátsó feléhez tartoznak, ezt nemrég a kétszeres világbajnok is elismerte. Állandóak a találgatások arról, hogy a spanyol ilyen teljesítmény mellett marad-e a csapatnál, hiszen egyértelmű, hogy nem a mostani bukdácsolásra szerződött. Egyelőre még hisz a csapatban.

"Mehettem volna jó néhány másik csapathoz, de végül a Renault tűnt a legjobb választásnak. Tapasztaltak, tudják, hogyan kell jó autót építeni, és hogyan kell futamokat nyerni. Jövőre viszont már győzelemre képes csapatnál akarok lenni. Egyelőre úgy tűnik, hogy ez a Renault lesz, az idény végére sokat ledolgozunk majd a hátrányunkból, és jövőre újabb előrelépés következhet" - magyarázta a spanyol.

Cikk nyomtatása

Hozzászólok

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2013. 05 26. 14:00

Péntek / 2013.05.23
1. szabadedzés10:00 Nico Rosberg
2. szabadedzés14:00 Nico Rosberg
Szombat / 2013.05.25
3. szabadedzés11:00 Nico Rosberg
időmérő edzés14:00 Nico Rosberg
Vasárnap / 2013.05.26
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Spanyol Nagydíj

Futam: 2013.05.12

A futam végeredménye:

1.Fernando Alonso1:39:16,596
2. Kimi Räikkönen+ 9,3
3.Felipe Massa+ 26,0
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Esteban Gutierrez
1:26,217
Nico Rosberg
1:20,718

F1: Hatástalan lesz Räikkönen trükkje?

10

A Pirelli nem tartja valószín?nek, hogy egy kerékcserével meg lehet majd nyerni a vasárnapi Monacói nagydíjat, így a Lotus üt?kártyája, ...

F1: Egyszerre profi és béna a Force India

10

Adrian Sutil szerint az egész Force India profi módon dolgozott a monacói id?mér?n. Paul di Resta kiesett a Q1-ben, mindent a ...

F1: Räikkönennek nem tiszta a kép

2

Kimi Räikkönen szerint az ötödik hely jó kiindulási pozíciót jelent a Monacói Nagydíjra. Még nem tudja, hogy mi lesz a stratégiával. ...

F1: Alonsót nem érdeklik a Mercik

5

Fernando Alonso az el?zetes várakozásokat alulmúlva csak a 6. helyr?l indul majd Monacóban - vasárnap csak a f? ellenfelekre, ...

F1: Elment az er? Button autójából

5

Nagyszer? eredményt érhetett volna el Jenson Button a Monacói Nagydíj id?mér?jén, de McLarenje megmakacsolta magát.

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

Ki nyeri a Monacói Nagydíjat?

Ki nyeri a Monacói Nagydíjat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
F1: Roncsderbi az edzésen - videó F1: Roncsderbi az edzésen - videó F1: Roncsderbi az edzésen - videó 320 lóerős Renault-törpe Űber-Golf a Nürburgringen
Rolls-Royce Drophead Coupé

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó