2010.01.15. 12:30

Szöveg: Baka Gábor

64 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Massa: Többet beszéltem Alonsóval, mint Kimivel három év alatt

Kulcsszavak: Michael Schumacher, Fernando Alonso, Felipe Massa, Ferrari


Bár az eddigi fotókon nem tűnik igazán felszabadultnak és őszintének Felipe Massa mosolya, a brazil azt állítja, hogy semmi gondot nem jelent számára, hogy a kétszeres világbajnok Fernando Alonso személyében új csapattársat kapott, nagyon jól megvannak.

"Igazán jól indultak a dolgok, sokat beszéltünk az új autóról. Máris többet beszéltem Fernandóval, mint Kimivel három év alatt. Persze ez nem olyan nagy dolog, hiszen Kimi nem szeretett beszélni, és amúgy is, szavak nélkül is jól dolgoztunk együtt. Úgy gondolom, hogy nagyon jó munkakapcsolatunk lehet Fernandóval" - magyarázta a tavalyi Magyar Nagydíj óta kényszerpihenőn lévő pilóta.

"Együtt kell működnünk, hiszen másképp sem mi, sem a csapat nem jár jól. Tudjuk, mi a dolgunk, ha jól dolgozunk együtt, az autónk is jobb lesz. Nem hiszem, hogy heves lesz a kapcsolatunk. A pályán persze én is és ő is előbb akar végezni, de ilyen a sport."

Massa és Alonso látványosan összeveszett a 2007-es Európa Nagydíj után, valamint a brazil ősszel azzal is megvádolta a spanyolt, hogy tudott a Renault 2008-ban Szingapúrban megrendezett balesetéről. Massa most azt mondja, hogy ezeket a dolgokat már rendezték egymás között.

Tényleg rendben lesznek?

"Már megbeszéltük a problémákat. Mindenki láthatta, mi történt 2007-ben Németországban: gratuláltam a jó versenyéhez, ő pedig azt mondta, hogy nem voltam egészen sportszerű, de ez nem volt igaz. Ezt vitattuk meg, és végül bocsánatot is kért, ennyi. Olyan ez, mint amikor az ember összeveszik az édesanyjával, de aztán bocsánatot kér, és minden rendben. Semmi rosszat nem gondolok Fernandóról, nem neheztelek rá."

A brazil pilóta természetesen egykori mentora, Michael Schumacher visszatéréséről is beszélt.

"Azt hiszem, rossz pillanatban hagyta abba. Nem könnyű úgy kiszállni, hogy az ember még az utolsó versenyéig a bajnoki címért küzdhet. Sosem szakadt el a versenyzéstől, és a helyében, ha nekem is így hiányzott volna, valószínűleg én is a visszatérés mellett döntöttem volna."

Massa azt is hangsúlyozta, hogy nem neheztel Schumacherre, amiért elhagyta a Ferrarit egy rivális kedvéért. A brazil ezután is barátjának tekinti a hétszeres bajnokot, de a pályán ugyanolyan ellenfélként kezeli majd, mint bárki mást.

A pályán nem lesz pardon

"Természetesen egy kicsit furcsa, hogy Michael már egy másik csapatnál versenyez, de az is igaz, hogy a Ferrarinak már megvolt a két pilótája, hiszen megegyeztek Alonsóval, és nekem is szerződésem van. Nehéz lett volna ide visszatérnie. Előre kell tekintenünk, tovább kell lépni. Ezután ő is újra ott lesz a pályán, ennyi a történet."

"Számomra nagyon sokat jelentett, hogy a csapattársa lehettem, sokat tanultam, magasabb szintre léptem mellette. De itt mindenki küzd mindenki ellen, legyen szó Michaelről, Hamiltonról vagy Buttonról, nem számít. A pályán verseny van, de azon kívül megmarad a barátságunk."
0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 64)

sacrilegious - 2010.01.27   17:48

KIMI KING.Na mi van te szerencsétlen?Nem tudsz válaszolni normálisan?Majd ha kinőttél a babázásból,akkor OKOSKÁzz te f.szfej!

KIMI KING - 2010.01.23   10:21

sacrilegious:OKOSKA!!!!!!:)

sacrilegious - 2010.01.21   17:55

KIMI KING olvasás megy?Te még nálam is okosabb vagy!Ki a fa..om fikázta Kimit?Nekem semmi gondom nem volt vele.Én nem pilótának szurkolok,hanem a Ferrarinak.Te pedig a Ferrarit fikáztad.Amikor Kimi ott volt,akkor is szar csapat volt?Apuci kedvence!!!!

ferrarix - 2010.01.21   15:22

Jó a kérdés valóban!!! Ha egyszer rájövök elárulom nektek, az biztos hogy imádom ezt a palit! Felipe magával ragadó karizmatikus személyiség könnyen megkedvelik az emberek, és persze az is szempont hogy pokolian gyors!
Hajrá ferrari! Veled vagyunk MASSA!

KIMI KING - 2010.01.21   14:27

nszisz nagyon jo a kérdésed!!!!!!! hahahahahahahahahahahahahahahahaha

További 59 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



WEBÁRUHÁZHirdetés

ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Paul di Resta

Paul di Resta

Force India-Mercedes

Feltámasztható az elsüllyedt Hummer

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 tonnás autó tömegét

Az autó nem a jégre született, de ?si emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszer?ségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 ...

Szavazás

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Spórolni tudni kell!

Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Sordo vezet a Svéd-ralin Ha a motor szó szerint robban Feltámasztható az elsüllyedt Hummer Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó