2010.07.30. 10:00

Szöveg: Baka Gábor

Oszd meg ezt a cikket:

Massa: Nem vagyok második számú!

Kulcsszavak: Felipe Massa, Ferrari


A Német Nagydíjon elhangzott csapatutasítás után világossá vált, hogy a Ferrari kit kezel idén első számú pilótaként, kit szeretne világbajnokként látni. A Hockenheimben hátrasorolt Massáról még édesapja is elismerte, hogy a csapatsorrendnek vetette alá magát.

"Sajnálatos, hogy a Ferrari így döntött. Mindenki számára egyértelmű, hogy csapatutasítás volt. Felipének jó dolgozóként engedelmeskednie kell a főnöknek, hierarchia van, ő pedig hűségesen követte az utasítást" - nyilatkozta az egyik brazil televíziónak Luiz Antonio Massa.

A pilóta honfitársa, az egykor szintén a Ferrari másodhegedűseként alkalmazott Rubens Barrichello együttérzéséről biztosította Massát.

"Csak annyit mondhatok, hogy nagyon sajnálom őt, amiért ilyesmin kellett keresztülmennie. Ilyet senkinek sem lenne szabad megélnie. Felipe a barátom, bárcsak ne történt volna vele ez. Szerintem valahogy véget kellene vetni az ilyesminek, mert végül úgyis dráma lesz belőle. Verseny közben az ember szeretné legyőzni a másikat, én nem örülnék, ha a csapat adná nekem a győzelmet. Ez sosem tetszett, ezért is álltam odébb, ezért váltottam csapatot" - mondta a Hungaroringen a veterán, akinek ferraris korszakában a csapat utasítására legalább két alkalommal kellett átadnia a győzelmet Michael Schumachernek.

Massa a fentiek ellenére azt hangsúlyozza, hogy ő bizony nem második számú versenyző Alonso mögött: "Amikor el kell ismernem, hogy második számú vagyok, be is fejezem a versenyzést" - mondta.

SZPONZORÁLT HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 48)

♥H♥a♥m♥i♥l♥t♥o♥n♥ ^^ - 2010.08.06   22:59

Massa megérdemelte volna Csalonso meg marhatott volna a 2. helyen.

speedy - 2010.08.05   12:37

Elég volt a címet elolvasnom.De el kell keserítsem,hogy az.
2008-ban Malaysiában kapott olyat hogy "Oké,Felipe,Kimi gyorsabb mint te,szólj vissza ha megértetted" NEM!! Ott kiminek kellett cselekednie és meg is tette.Szóval itt kezd?dnek a dolgok.Bár nyilván Massának ezt kell nyilatkozni.

Sanyi90 - 2010.08.01   20:34

Hanem? Harmadrend??! Végül is... Várják ezek már a doktort is, de ? jöv?re a motoros olasz csapathoz megy, nem a ferkához. Amúgy sztem is megérdemelte volna a gy?zelmet, de Alonak ez már nem az els? gy?zelme, amiért más dolgozott meg!

massa2010 - 2010.07.31   13:07

Massa akor is megérdemelte vólna hisz rég nem ment ilyen jól és nem azér hogy átadja Alonsónak az 1. helyet!!!!!!!!

keeperbk - 2010.07.31   12:30

Massának van már annyi pénze, hogy nem megélhetési sportoló. Mint ilyen, ha nem akar másodheged?s lenni, hát felrúgja a szerz?dést. A Ferrari valószín?leg belemenne, hogy nagyobb kártérítés nélkül elengedje, mert úgy gondolják, 2-es számú pilóta ajánlkozó van b?ven, akib?l választhatnak. És itt jön a lényeg. A felszabadult Massanak, aki meg van gy?z?dve róla, hogy legalább olyan jó, mint Alonso, vajon melyik élcsapat kínálna 1-es számú státuszt. És vajon a gyengébb csapatok közt egyáltalán érte nyúlna valaki? A piac alapvet? törvénye, hogy minden annyit ér, amennyiért el lehet adni. Vajon Massáért jelenleg ki mennyit adna?
És egy mondat Buttonról, aki azt nyilatkozta, hogy "utasítgatós" csapatból azonnal kilépne. Na ez egy nagy csúsztatás. Próbálta játszani az eszét, kihasználva a Ferraris dolgokat, hogy neki aztán err?l megvan véleménye. De ez, úgy ahogy mondta, épp sz.rt sem ér, mivel szándékosan odatette az "els? versenyt?l" kitételt. Szinte egyik csapat sem rangsorol azonnal, és nem írnak így szerz?dést sem, mert azzal lehet hogy magukkal szúrnának ki legjobban. Ugyanis, ha az els? x futamon kiderül, hogy a 2-ként beállított pilótájuk jelent?sen esélyesebb a VB-re, akkor mit tennének? Mindenki szerz?dést szegne. Hát nem. Ez nem így m?ködik, és ezt Button is jól tudja. A csapatok nem az els? versenyen döntik el a sorrendet, hanem amikor már nagy különbség alakult ki közöttük, vagy kisebb különbségnél kb. a VB. félidejében. Egyébként én azt csinálnám, hogy aki a hátralév? futamokon megszerezhet? összes pontszám 20%-ával képes elhúzni csapattársától, az mindegy mikor van, onnantól ? a támogatott. Err?l egyébként szívesen olvasnám a véleményeteket.

További 43 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
 

KÖVETKEZŐ FUTAM

Olasz Nagydíj

Futam: 2010. 09 12. 14:00

Péntek / 2010.09.10
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2010.09.11
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2010.09.12
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Belga Nagydíj

Futam: 2010.08.29

F1: Hamilton győzött Belgiumban

F1: Hamilton győzött Belgiumban

A futam végeredménye:

1.Lewis Hamilton1:29:04.268
2. Mark Webber1.571
3.Robert Kubica3.493
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Lewis Hamilton
1:49.069
Mark Webber
1:45.778

Megbüntettek, de csak tízezerre

Helyszíni bírsággal a közlekedés szabályainak kisebb fokú megsértése tízezer forintba került, feljelentéssel harmincezer lenne. Vagy inkább ötven?

Jobbra kanyarodó sávból szabálytalanul elkanyarodtam balra. Tízezer forint lett a vége, meg egy olyan beszélgetés a rendőrrel, aminek nyilvánosan vonom ...

Szavazás

Alonso, Button és Vettel is nullázott Belgiumban - hány esélyes van még a címre?

Alonso, Button és Vettel is nullázott Belgiumban - hány esélyes van még a címre?

Vásárolj olcsóbban

Autós CD/MP3 lejátszók
akár 11 000 Ft-ért
GPS készülékek
akár 19 000 Ft-ért
Autós mélynyomók
akár 14 000 Ft-ért
Autós erősítők
akár 10 000 Ft-ért
Mobiltelefonok
akár 8 000 Ft-ért
 

VIDEÓAJÁNLÓ

Autósok, akik vajon miben ülnek Rendőrautók közlekedése Trabant vs. Lamborghini Öngyilkos eszköz biztonsági öv helyett Demonstráció a fal ellen
Csatornafedél HYUNDAI SONATA Michelisz Norbi a rajtrácson A Volvo nemöl gyalogost

Videók & képek keresése:

Topik címeUtolsó hozzászólásTopikindító

Admin, közérdekű dolgok

1750 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (11:59) v_BERKA 2004. 10. 06

VW-pártiság

11370 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (11:00) v_music 2004. 01. 11

Tarjáni Privát Topic

2783 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (10:14) v_BERKA 2005. 11. 08

Fiesta ST vs Swift Sport

4113 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (10:09) tarjáni 2007. 09. 07

Vezess.hu-Tesztek

11804 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (10:07) v_daci 2005. 03. 08

Fórumtársak,rendezzünk autós összejövetelt!

11863 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (00:08) Xtrem 2003. 05. 03

Chat

7761 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (00:07) v_gabe 2005. 04. 07

Vezetés

19927 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 02 (22:15) tarjáni 2003. 10. 28

Trabant 1.1

1364 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 02 (16:31) vezess-admin 2003. 10. 06

SUVok értelmetlen autók?

9375 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 02 (11:08) v_daci 2005. 01. 18
     
Megannyi topik van még a fórumban, nézd meg
   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.
e-mail.: orgovanyi@ugyved.hu

dr. Orgoványi Krisztián ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó

Az első harmincezer. Mármint kilométer.

Bár csak 18 éves vagyok, elég régóta az autó, mint fogalom a mindenem.

Városba szánva - Suzuki Splash 1.0 Glx AC

Aki az autózást szereti, feltétlenül keressen alkalmat egyszer az életben, hogy egy ilyen páncélhintóban suhanjon.

Olvasói teszt: Mercedes-Benz W124