2008.07.24. 08:45

Szöveg: Baka Gábor

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

A Magyar Nagydíj születése

Kulcsszavak: Hungaroring, Magyar Nagydíj
hirdetés


Bernie Ecclestone - hasonlóan mai törekvéseihez - a nyolcvanas években szeretett volna Kelet felé terjeszkedni a Forma-1-gyel. Na persze a Kelet akkor még mást jelentett, kit érdekeltek az arab országok vagy a távol-keleti helyszínek? Épp elég lett volna átjutni a vasfüggönyön. A nagy terv az volt, hogy a kommunista világ fővárosában, Moszkvában rendeznek majd versenyt, de a Szovjetunió vezetői nem akarták beengedni a kapitalista fertőt, így másfelé kellett keresgélni.

Jól jött ez nekünk, mert Bernie barátja, Rohonyi Tamás így sikeresen lobbizhatott hazánk mellett. A Kelet romantikája itt is megvolt, és az ország még a versenyt is szívesen fogadta. 1985-ben meg is született a megegyezés a leendő Magyar Nagydíjról.



1986-ban megérkezett a Nyugat

Érdekes - vagy inkább jellemző? - módon a verseny rendezési joga előbb volt meg, mint a kijelölt helyszín. Először a Városliget, majd Népliget merült fel, Budapest amolyan keleti Monacóként tündökölhetett volna utcai pályájával - a 30-as években az egyetlen a Magyar Nagydíj is ott volt -, de a Fővárosi Tanács nem tartotta jó ötletnek a versenypályává alakítást, és a 350 millió forintos költségkalkuláció sem lelkesítette őket.

Végül a választás a Kerepestarcsa és Mogyoród közötti homokos területre esett, ahol 1985 október 15-én kezdődött meg az építkezés, amely rekordidő, alig 8 hónap alatt be is fejeződött. Az első versenyt a Hungaroringen az egykori motoros, Drapál János tiszteletére rendezett futam keretében tartották 1986 március 24-én.

Érdekes, hogy a száguldó cirkusz érkezése előtt már külföldi sztárvendégei is voltak a pályának, a Queen júliusi budapesti koncertjéről - ez is egy unikum volt akkor - a csapat tagjai kilátogattak a vadonatúj versenyhelyszínre is, és néhány kört mentek is gokarttal.

A Queen dobosa, Roger Taylor a Hungaroringen



Poros, szürke, de legalább a miénk

A 4014 méteres aszfaltcsíkot végül az 1986 augusztus 10-i versenyen vehették először birtokukba a a Forma-1-esek. A versenyre 180 000 ember volt kíváncsi élőben, de a teljes hétvégén összesen 300 ezer jegy kelt el. Ez a látogatottsági rekord azóta sem dőlt meg.

A Hungaroring a kor színvonalán kiváló pályának számított, bár az F1-es pilóták már az első alkalommal kénytelenek voltak megszokni az azóta már közhellyé vált jelenséget, azaz, hogy a szűk és poros aszfaltcsíkon szinte lehetetlen előzni, megpördülni viszont annál könnyebb.

Az alábbi videón az első Forma-1-es Magyar Nagydíj látható. Az angolul nem tudók kedvéért leírjuk, hogy Ayrton Senna dicséri a pálya bukótereit, de a csúszós aszfaltra panaszkodik, míg Bernie Ecclestone arról beszél, hogy szerinte kiváló lehetőséget kapott tőle az ország, hogy megmutathassa magát a nagyvilág előtt.

Külön kiemelnénk még a jegyeket egy Trabantból fürdőruhában árusító hölgyet - mára persze szervezettebb a bejutás, de lehet, hogy mi mégis inkább ilyen egyenruhát viselő alkalmazottaktól vennénk meg a belépőt...

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK


Red Bull MOBILE a Te Forma 1 Belépõd! Hirdetés

Minden új elõfizetõnk belépõt kap a Magyar Nagydíjra.

KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2012. 05 27. 14:00

Péntek / 2012.05.24
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2012.05.26
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2012.05.27
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Pilóták

Nico Hülkenberg

Nico Hülkenberg

Sahara Force India

Más, mint aminek látszik: Continental

Önnek mi jut eszébe, amikor a Continental márkáról hall? Gumiabroncs? Nyeeee, rossz válasz!

Önnek mi jut eszébe, amikor a Continental márkáról hall? Gumiabroncs? Nyeeee, rossz válasz!

Szavazás

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Rockerek és madarak a Lotusnál Rockerek és madarak a Lotusnál Egy pillanaton múlt az autós élete A Ford pályáján a rali-világbajnokság Hiányzó kerék helyett kézikocsi

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó