2006.08.04. 10:22

Szöveg: vezess.hu

Hozzászólok

Cikk nyomtatása

Magyar Nagydíj: az év legfontosabb versenye

hirdetés


Mindössze négy nap maradt ki, és a pilóták a Német Nagydíj után újra versenyautóikba ülnek. Az utóbbi futamokon sorozatban háromszor a Ferrari nyert, míg Hockenheimben a Renault mélypontra jutott. Az idő rövidsége miatt a Magyar Nagydíj előtt már nem volt módja a csapatoknak tesztelésre, ám ennek ellenére más autóval érkezik a Renault hazánkba. A győzelmük a futóművön múlhat.

Tavaly nem ment a Renault-nak

Bár Fernando Alonso örömmel érkezik hozzánk, hiszen itt szerezte első futamgyőzelmét, ami minden idők legfiatalabban megszerzett első helye volt, de tavaly például a Hungaroringen futotta legrosszabb versenyét. Ezzel szemben a tavalyi évet álomban töltő Michael Schumacher a Ferrarival éppen itt tudott kiemelkedőt alkotni. Az időmérőt megnyerte, majd a futamon második lett.

Legyőzője Kimi Raikkönen volt, aki éppen nálunk indul 100. futamán az F1-ben. Miután Németországban már versenyképes volt, a hétvégén akár már idei első győzelmét is megszerezheti a McLaren versenyzője.

Sorsdöntő futam lesz

Három hét szünet következik a Magyar Nagydíj után, lélektani szempontból fontos, hogy a versenyzők milyen szájízzel vonulhatnak pihenni. Ha Alonso-nak sikerül megtörnie Schumacher sorozatát, akkor nyugodtan alhat, ám ha a német klasszis lesz a nyerő, akkor a spanyol kerülhet hátrányba, ami a hátralévő öt futamon kockázatásra kényszerítheti. Így a magyar futam igazán sorsdöntő lehet. Számunkra mindenképpen az év legfontosabb Forma-1-es eseménye.

Ahogy 2003-ban Baumgartner Zsolt, most is egy balest kapcsán mutatkozhat be egy újonc a Hungaroringen. Akkor Ralph Firman, most Jacques Villeneuve csapta falnak autóját. A kanadai helyett Robert Kubica indul majd a BMW-nél.

A pálya és a verseny:

Az eddigi 20 évben a Magyar Nagydíj a forróságáról volt híres. Most viszont az országon átvonuló viharok erősen lehűtötték a levegőt, ami új helyzet elé állítja a csapatokat és főleg a gumiszállítókat. A mostani helyzet alapján akár esős verseny is elképzelhető.

Szeretik Budapestet

Bár Budapest atmoszférája miatt a legtöbb versenyző szívesen jön hazánkba, a Hungaroringet kihívásnak tekintik. Monaco után ez a második legalacsonyabb átlagsebességű pálya, amely nem enged meg semmilyen hibát.

Elsősorban pilótapálya a Hungaroring, nekik kell mentálisan és fizikálisan csúcson lenniük, az autóknak kevésbé. Nincs sok választásuk a mérnököknek, a sok lassú kanyar miatt az aerodinamikai beállításoknál a maximális leszorítóerőre törekednek, nincsenek hosszú egyenesek, ezért nincs szükség kisebb légellenállásra. A végsebességet motorerővel érik el, de a motorok egy-egy 4381 méter hosszú körnek nem egészen ötven százalékát teljesítik padlógázzal.

Hibázni életveszélyes

Miután kevés versenyt rendeznek a Hungaroringen és a szél folyamatosan port hord rá, az aszfalt nagyon csúszós. A verseny idejére az ideális íven feljavul a tapadás, de azon kívül marad a korcsolyapálya. Ezért, és a hosszú egyenesek hiánya miatt alig lehet rajta előzni. Ahogy Monte-Carlóban, úgy nálunk is kiemelkedően fontos a jó rajthely.

2005-ös befutó: 1. Kimi Räikkönen, 2. Michael Schumacher, 3. Ralf Schumacher
Pályarekord: 1 perc 19,071 másodperc. Michael Schumacher - Ferrari
Az időmérő edzés: 2006. 08. 05-én szombaton, magyar idő szerint 14 órától
A futam: A 70 körös Magyar Nagydíj 2006. 08. 06-án délután kettőkor kezdődik

Nézzen videókat a Hungaroring izgalmas eseményeiről:

1986 Piquet-Senna
1992 Schumacher baleset
1997 Villenuve előzése
1998 Michael Schumacher
1998 Ralf Schumacher pördülése
1999 Egy kör Coultharddal
2000 Fisichella pördülése
2000 Herbert bajban
2002 Mika Salo pördülése
2002 Button repül
2003 Ralf Firman balesete
2003 Egy kör Trullival

Cikk nyomtatása

Hozzászólok

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2013. 05 26. 14:00

Péntek / 2013.05.23
1. szabadedzés10:00 Nico Rosberg
2. szabadedzés14:00 Nico Rosberg
Szombat / 2013.05.25
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.05.26
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Spanyol Nagydíj

Futam: 2013.05.12

A futam végeredménye:

1.Fernando Alonso1:39:16,596
2. Kimi Räikkönen+ 9,3
3.Felipe Massa+ 26,0
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Esteban Gutierrez
1:26,217
Nico Rosberg
1:20,718

F1: Horner visszaszólt Alonsónak

Christian Horner visszavágott Fernando Alonsónak, aki a héten rossz vesztesnek nevezte a Red Bullt.

F1: A Force India megvétózza a gumimódosítást

3 | 2

A Pirelli szerint hamarosan megszületik a megegyezés a csapatokkal a gumimódosításról. A Force India ugyanakkor jelezte, hogy ...

F1: A Pirellinek elege van

1

A Pirelli F1-es gumiszállítói szerz?dése az év végén lejár, de a hosszabbításról még mindig semmi hír. Ha pár héten belül nincs ...

F1: Buttont meglepte a McLaren tempója

Jenson Button kellemesen meglep?dött azon, hogy milyen versenyképes volt a McLaren a Monacói Nagydíj els? két szabadedzésén csütörtökön. ...

Räikkönen: Pole vagy katasztrófa?

Kimi Räikkönen szerint a Lotusszal akár a Mercedest is elkaphatják szombaton, igaz, rosszul is elsülhet az id?mér?.

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

Ki nyeri az időmérőt Monacóban?

Ki nyeri az időmérőt Monacóban?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
320 lóerős Renault-törpe Űber-Golf a Nürburgringen F1: Tarolt a Mercedes, nyomában a Ferrari Opel-fricska a VW giga-találkozóján Motorgyilkos drift, lángokkal, robbanással
A Lemezárúgyár legszebb darabjai!

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó