2010.09.08. 15:30

Szöveg: Baka Gábor

8 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Hivatalos: Nem lesz új Forma-1-es csapat

Kulcsszavak: szabályváltoztatás, FIA, 2011, F1


Az amerikai USF1 kidőlése miatt a 2010-re indulási jogot kapott négy csapatból csak három tudott nekivágni az idénynek. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) 2011-re új pályázatot hirdetett az üresen maradt 13. hely betöltésére, azonban a kezdeti jelentkezők közül végül csak a spanyol Epsilon Euskadi és a Jacques Villeneuve-vel társult olasz Durango maradt a porondon, a szervezet azonban egyikük pályázatát sem találta megfelelőnek.

"Az FIA márciusi felhívása után több pályázó is jelentkezett a Forma-1-es világbajnokságban való 2011-2012-es részvételre, de mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy egyik pályázó sem felelt meg a követelményeknek, nem kapott indulási engedélyt, tehát a 13. csapat nevezését nem adjuk ki" - közölte az FIA.
 
A McLaren 2007-es kémbotránya, majd a Renault 2008-as szingapúri megrendezett balesete után is problémát okozott az FIA-nak az általa bűnösnek tartott csapattagok megbüntetése, ezért a Motorsport Világtanács ebben a kérdésben is újítást hozott: a csapat vezetői a pilóták szuperlicencéhez hasonló működési engedéllyel vehetnek csak részt a szervezet által felügyelt világbajnoki sorozatokban.

"Csapatonként hat személy, a csapatfőnök, a sportigazgató, a csapatigazgató, a technikai igazgató és két versenymérnök" munkáját köti majd engedélyhez az FIA, ha a szervezet közgyűlése elfogadja a javaslatot. Szintén szigorítanak a versenyhelyszínek látogathatóságán is, az FIA ezután nem ad ki belépőt olyannak, akinek a viselkedése a megítélésük szerint nem felel meg a sportszabályzatnak.

Azaz például, amíg a korábban eltiltott Flavio Briatore az F1-et szervező Bernie Ecclestone cégétől kapott belépőjével szabadon járkált, ezután már nem teheti meg ugyanezt, ha az FIA úgy látja jónak.

A Világtanács Lewis Hamilton márciusi melbourne-i közúti balhéja kapcsán is lépett: ha a szervezet közgyűlése elfogadja az új javaslatot, akkor ezentúl a Forma-1-es versenyzéshez szükséges szuperlicenc kiadását érvényes közúti jogosítványhoz kötik, súlyos közúti kihágás esetén pedig az FIA fegyelmi testülete ideiglenesen vagy akár örökre is megfoszthatja a szuperlicenctől a vétkes versenyzőt.
0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 8)

senga2 - 2010.09.09   07:48

Kedves Szerkesztők! Az Ö betűk helyett a kérdőjelet megszoktam, de azt nem tudom, hogy nem tudom elolvasni a kommenteket, csak ami az oldalon van. A korábbiakat nem ismerem. Én szeretem elolvasni, mert érdekel, kinek mi a véleménye. Amennyiben lehetséges ezen változtatni megköszönném.

-nap!-Az ítélet helyénvaló, és sajnos egyet kell értenem.

tommykaze!- Álláspontunk hasonló, csak itt az a probléma, amire -nap!- is rávilágított, hogy nem csak a F1 szégyene az amit művel a FIA, hanem az autó-motorsporté. Kapkodás van, és reformok hiánya. Betűről, betűre kellene átrágniuk magukat a szabályokon, és a realitásokon a műszaki fejlettséggel összehangolva. Azt hiszem 10 éve a XXI-dik században vagyunk.

nap - 2010.09.08   17:19

Akkor én is eredményt hirdetnék:
A "Hogyan járassuk le magunkat és az általunk képviselt sportokat az egész világ előtt?" verseny győztese a FIA.
Nagy tapsot nekik!
A másik, hogy büntetni akarnak. Bárkit bármiért.

furbee - 2010.09.08   17:02

"akkor sumika már repülhetne is, neki van eddig a legtöbb a rovásán közúton!" Ezt honnan veszed???

tommykaze - 2010.09.08   16:22

Arra lennék kíváncsi mely autósportok befizetői a FIA-nak és melyik amelyet támogatják. A rossz szabályozás miatt az arany tojást tojó tyúkot is levágják. Legelsőnek saját házuk táján kellene rendet tenniük, onnan kiűzni a korrupt pénzéhes, pénzért szavazó tagjaikat, valamint móózlit örökre száműzni mindenféle autós rendezvénytől.

The Punisher - 2010.09.08   16:18

akkor sumika már repülhetne is, neki van eddig a legtöbb a rovásán közúton! is! És ha ezek után elfogynak majd a pilóták. Mert a rendőrök vadászni fognak a pilótáknak. pl 1 alonso drukker rendőr, a rivális pilótákat fogja vadászi (pl. hamilton, webber stb.) Mert ugye akkor kizárják őket és addig ali nyerhet....

További 3 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



Nyereményjáték

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

WEBÁRUHÁZHirdetés

ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Jenson Button

Jenson Button

McLaren-Mercedes

DS4: nagy feltűnés, nyolcmillióért

Nem kevés ember vágyik arra, hogy környezete egyéniségként kategorizálja őt. A Citroën nekik segít egy érdekes autóval

Nem kevés ember vágyik arra, hogy környezete egyéniségként kategorizálja őt. A Citroën nekik segít egy érdekes autóval.

Szavazás

Ki hiányzik majd legjobban a tavalyról ejtett pilóták közül?

Ki hiányzik majd legjobban a tavalyról ejtett pilóták közül?

Spórolni tudni kell!

Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Balesethez vezetett a nagy igyekezet Űrlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást Űrlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást Űrlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást Űrlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00
Vezess Futam - Tatár Csilla Hibrid Porsche 1900 Porsche múzeum Fiat Panda gyár Fiat Panda

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó