2010.01.22. 18:05

Szöveg: Baka Gábor

4 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Hivatalos: Alguersuari marad 2010-ben

Kulcsszavak: Jaime Alguersuari, Toro Rosso


Bár sokáig bizonytalannak tűnt a dolog, mostanra hivatalos: a Toro Rosso Sebastien Buemi mellett megtartja a tavaly idény közepén bemutatkozott spanyol újoncát, Jaime Alguersuarit is.

"Figyelembe véve, hogy előzetes tesztelés nélkül csak az idény felénél, a Magyar Nagydíjon debütált, Jaime jó munkát végzett, folyamatosan fejlődött. Annak ellenére, hogy még csak 19 éves, a hozzáállása érett. Idén újra nagy lecke lesz az év első fele, hiszen a pályák ismeretlenek számára" - mondta a csapatfőnök, Franz Tost.

Alguersuari megerősítésével a Sauberhez szerződött Pedro de la Rosával és ferraris Fernando Alonsóval együtt a Forma-1 történetében először három spanyol pilóta lesz majd a pályán idén.
0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 4, összesen: 4)

nap - 2010.01.23   22:28

Azt gondolom, hogy a szponzor volt az igazi indok, mert az eredmenyei magukert beszelnek es azt mondjak, ebbe az autoba nem ez a sofor valo.

danee19 - 2010.01.23   19:59

Kapott még egy évet a bizonyításra,de én túl sok remény nem fűzök a berobbanásához!
A Red Bull az utánpótláson is keményen dolgozik, az ő felfedezettjük Vettel is!
Egyébként Raikonnen óta van divatban,hogy fiatal versenyzőket ültetnek F1-esbe és bizonygatják,hogy ők a jövő világbajnokai!Kiminek hány év kellett,hogy sikerüljön,mert ez az egész csak nála jött be!

10anita - 2010.01.23   10:18

Rossz az aki roszra gondol... és szerintem megérdemli az utólsó esélyt.

nszisz - 2010.01.22   22:02

Nem igazán értem ez az Osztrák energiaital gyártó mit kezd a tizenéves fiukkal,tippem van de az nem F1 rovatba való,meg hát törvény bünteti.Bár számomra a női nem vonzóbb.

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



WEBÁRUHÁZHirdetés

ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Paul di Resta

Paul di Resta

Force India-Mercedes

Feltámasztható az elsüllyedt Hummer

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 tonnás autó tömegét

Az autó nem a jégre született, de ?si emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszer?ségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 ...

Szavazás

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Sordo vezet a Svéd-ralin Ha a motor szó szerint robban Feltámasztható az elsüllyedt Hummer Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó