2012.09.19. 19:00

Szöveg: Nagy Deborah

2 hozzászólás

Cikk nyomtatása

F1: Füstöl Hamilton aláírása

hirdetés


Az angol pilóta egy McLaren MP4-12C volánja mögé pattant, hogy nevével népszerűsítse a csapat egyik szponzora, a Johnnie Walker a felelősségteljes alkoholfogyasztásért folytatott kampányát. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

Korábban már csapattársa, Jenson Button valamint Mika Häkkinen is készített driftes autogramot, szintén a zéró tolerancia elvét támogatva. Az aszfaltra égő iniciálék fölött csak úgy füstölt a méregdrága sportkocsi a helyi szurkolók legnagyobb örömére. Egy szerencsés rajongót ki is választottak, hogy bepattanjon Hamilton mellé, azonban egészségügyi okokból a férfi nem vett részt a mókázásban, azt mondta, gyenge a szíve az ilyesmihez.

A gumiégetés után egy interjú keretében Hamilton elmondta, hogy a legnagyobb segítséget a kitartáshoz az édesapjától kapta, aki arra nevelte, hogy soha ne adja fel, még akkor sem, ha semmi remény nincs.

"Soha ne add fel. Ezt még édesapámtól hallottam, gyerekkoromban" - kezdte az angol. "Mindenki életében vannak nehéz időszakok, és az én karrieremben is voltak sötét idők, amikor azt mondtam, hogy nem, nem vagyok erre képes. Ilyenkor mindig visszagondoltam arra, amit apukám mondott. És nem adtam fel. Arra gondoltam, hogy minden éjszaka napfelkeltéhez vezet, csak ki kell várni."

"Jelenleg egyetlen célom van: megnyerni a világbajnokságot, ez visz előre. Folyamatosan motivált vagyok, nyerni akarok. Mindent meg akarok nyerni már egészen kicsi korom óta, így nőttem fel. Az az álmom, hogy én legyek minden idők legnagyobb pilótája"

Cikk nyomtatása

2 hozzászólás

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Brit Nagydíj

Futam: 2013. 06 30. 14:00

Péntek / 2013.06.28
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2013.06.29
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.06.30
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Kanadai Nagydíj

Futam: 2013.06.09

A futam végeredménye:

1.Sebastian Vettel1:37:09,143
2. Fernando Alonso+ 14,4
3.Lewis Hamilton+ 15,9
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Mark Webber
1:16,182
Sebastian Vettel
1:25,425

Pilóták

F1: Korea és India is kibukhat

Bár a jelen állás szerint rekordhosszúságú, 21 futamos világbajnokság jöhet 2014-ben, előfordulhat, hogy mégis csak az ideivel ...

F1: A gyors pályákon magára talál a Ferrari!

3

Felipe Massa szerint a soron következő gyors pályákon visszatér a Ferrari régi formája. Saját magától is javulást vár.

Életnagyságú F1-es Ferrari LEGO-ból Videó

70

A tizennégy éves Ferrari-pilóta, Tóth Norbert leplezte le azt az 1:1 méretarányú Ferrari 150 Italiát, amelyet közel negyedmillió LEGO kockából építettek. Az autó a következő három hétben bejárja az országot.

A tizennégy éves Ferrari-pilóta, Tóth Norbert leplezte le azt az 1:1 méretarányú Ferrari 150 Italiát, amelyet közel negyedmillió ...

F1: A Caterham csak egy helyben topog?

6

A Caterham idén sem került közelebb a középmezőnyhöz, sőt idén már a Marussia is megizzasztja őket. A csapatfőnök azért bizakodik. ...

F1: Ecclestone tudja, mivel lehetne spórolni

1

Az F1 ura szerint a csapatok túl sokat költenek a versenyzéshez nem szorosan kapcsolódó dolgokra, meg kellene húzniuk a nadrágszíjat ...

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

20-án tárgyalják a Mercedes és a Pirelli titkos tesztjét. Milyen büntetést érdemelne a csapat?

20-án tárgyalják a Mercedes és a Pirelli titkos tesztjét. Milyen büntetést érdemelne a csapat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Svéd sportkocsi 900 millióért Életnagyságú F1-es Ferrari LEGO-ból Élőhalott zenész egy vörös Ferrariban Élőhalott zenész egy vörös Ferrariban Élőhalott zenész egy vörös Ferrariban
Ford Tourneo Custom

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Kérdezek tőle!

közlekedési jogi szakértő

Közlekedési joggal kapcsolatos kérdésed van? Kérdezd a Dr. Székely Ügyvédi Irodát! Szívesen válaszolunk bármely közlekedési büntetőjogi, szabálysértési, kártérítési, mediáció, KRESZ értelmezésével kapcsolatban!

Dr. Székely Ügyvédi Iroda

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó