2008.03.03. 20:20

Szöveg: Baka Gábor

Hozzászólok

Cikk nyomtatása

Hamilton a Williamsnél

hirdetés


Frank Williams néhány nappal ezelőtt elismerte, hogy ő és csapata tavaly év végén már felkészült Nico Rosberg elvesztésére, és meglepetésként érte őket, hogy a német velük maradt, ahelyett, hogy a McLarenhez szerződött volna Fernando Alonso helyére.

"Meglepett, hogy [Rosberg] örömmel hosszabbított. Én attól tartottam, hogy elmegy a McLarenhez.Idén persze nem mehetett volna, szerződése van, de 2009 már aggasztónak tűnt ebből a szempontból. 2009-re opciója volt, de a konstruktőri bajnokságra vonatkozó szigorú feltételekkel, amiknek a teljesülését egyáltalán nem tudtuk garantálni" - magyarázta Sir Frank.

Williams azt is elárulta, hogy a McLaren hajlandó lett volna akár kivásárolni is a német tehetséget, de eladni semmiképp nem akarták:

"Ezt egyáltalán nem fontoltuk meg komolyan. Volt ajánlatunk a tudjuk kiktől, méghozzá fejedelmi összegű, de nem merült fel az eladás. Miért is adtuk volna el a koronaékszereket? Mi értelme  egy másodpercet javítani az autón, ha a pilótával fél másodpercet vesztünk?"

A csapat társtulajdonosa és -főnöke, Patrick Head arról számolt be, hogy néhány évvel korábban a McLaren jelenlegi szupersztárját, Lewis Hamiltont is majdnem leszerződtették. 2004-ben az akkor még a Forma-3 Euroseriesben versenyző Hamilton és apja látogatásra jelentkeztek náluk.

"Felhívtak, és megkérdezték, hogy eljöhetnének-e hozzánk. Megjöttek, és azt mondták, hogy Ron Dennis ejtette őket. Nekünk a BMW volt a partnerünk, és ha jól emlékszem Frank [Williams] fel is hívta Mario Theissent, és mondta, hogy van itt ez a srác, elég jónak tűnik, és a segítségünket kéri" - mesélte Head.

"Azt hiszem, Mario azt mondta, hogy nincsenek felkészülve hogy támogassák, nekünk pedig nem volt megfelelő pénzügyi hátterünk, hogy finanszírozzuk a versenyzését. Pedig megszerezhettük volna Hamiltont a Williamshez."

Cikk nyomtatása

Hozzászólok

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2013. 05 26. 14:00

Péntek / 2013.05.23
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2013.05.25
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.05.26
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Spanyol Nagydíj

Futam: 2013.05.12

A futam végeredménye:

1.Fernando Alonso1:39:16,596
2. Kimi Räikkönen+ 9,3
3.Felipe Massa+ 26,0
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Esteban Gutierrez
1:26,217
Nico Rosberg
1:20,718

F1: Vettelék építési területen csapatnak - videóVideó

4

Sebastian Vettel és David Coulthard már körbementek az épül? szocsi pályán. Szokatlan verseny volt.

F1: Ecclestone-nak júniusig nem kell izgulnia

Csak júniusban lesz új hír Bernie Ecclestone vesztegetési ügyér?l.

F1: Dupla pontszerzésekkel verhet? a McLaren

2 | 1

A Force India nagyon szeretné maga mögött tartani a McLarent a konstrukt?ri versenyben. Ehhez dupla pontszerzésekre van szüksége ...

McLaren: Button akármeddig maradhat

34

A Hondával 2015-ben új partnerséget kezd? McLarennél addig alkalmazzák Jenson Buttont, ameddig csak maradni szeretne.

F1: Felháborította a Lotust a gumimódosítás

4

A Lotus csapatf?nök szerint nonszensz, hogy a Pirelli a szezon közben módosít drasztikusan a gumikon, Eric Boullier úgy gondolja, ...

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

Ki nyeri a Spanyol Nagydíjat?

Ki nyeri a Spanyol Nagydíjat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
A rámpa a gyengék fegyvere Fiatalokhoz szól a Volvo F1: Vettelék építési területen csapatnak - videó Kacsák vetettek véget az üldözésnek A Renault beszáll a villany-F1-be
5 km/h-s sebess korlatozas Patyon

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó