Remélem is, hogy a Magyar díjra összeszedik magukat.
Az elmúlt három évben a Hungaroring a Mcekié volt. Most kihozták amit lehetett, Lui jó rajtolt, és Button is fontos pontokat hozott. Egyel?re ?k az élen csak így tovább. Hajrá!
A Német Nagydíjon a Ferrari a schumacheri időkre emlékeztetően állította félre Felipe Massát Fernando Alonso kedvéért. A spanyol győzött Hockenheimben, mögötte Massa és Vettel zárt.
Remélem is, hogy a Magyar díjra összeszedik magukat.
Az elmúlt három évben a Hungaroring a Mcekié volt. Most kihozták amit lehetett, Lui jó rajtolt, és Button is fontos pontokat hozott. Egyel?re ?k az élen csak így tovább. Hajrá!
Én is remélem, hogy a McLaren feljavul a Hungaroringre, mert most labdába sem rúghattak a dobogóért. Go Hamilton gooo!!
A McLarennek bele kell húzni, nem szabad megállniuk itt, hogy ?k vezetnek. Fejleszteni kell és jönni kell a jó eredményeknek, ha Hamilton világbajnok akar lenni. vagy Button.
HAJRÁ LEWIS!
Szerintem a McLarennek nem kellett volna minden áron leutánozni a Red Bull hátulját. Vagy legalábbis mindkét autóján.Persze ez megint pletykákra adott volna okot, ( hogy ki az 1es, ki a 2es pilóta,) de én Hamiltonnak megtartottam volna erre a versenyre, a Valanciai autót. Azzal mintha jobban muzsikált volna !? Ezt a dupla diffuzoros megoldást, meg az f-csatornát, jöv?re úgyis betiltják. Ez a folyamatos autó építési szabály változtatás, szerintem tönkreteszi a sportot. Jó lenne legalább 2-3 év, mikor mindenki olyan autót épít amilyet akar, egy bizonyos sablonon belül. ( Hosszúság, szélesség.) Jöv?re megint KERS.?. Minek vették ki, ha megint lehet majd használni?
CitroenC2
CitroenC4
CitroenC5
CitroenC4
CitroenJumper
CitroenC4
CitroenC4
CitroenC8
CitroenC4
CitroenXsara
CitroenC5
CitroenC6
CitroenC4
CitroenC4
CitroenC3
CitroenC4
CitroenC4
CitroenBerlingo
CitroenXsara
CitroenC3| 1. | Lewis Hamilton | 1:29:04.268 |
| 2. | Mark Webber | 1.571 |
| 3. | Robert Kubica | 3.493 |
| Leggyorsabb kör | Pole pozíció |
|---|---|
|
Lewis Hamilton
1:49.069 |
Mark Webber
1:45.778 |
Jobbra kanyarodó sávból szabálytalanul elkanyarodtam balra. Tízezer forint lett a vége, meg egy olyan beszélgetés a rendőrrel, aminek nyilvánosan vonom ...
| Topik címe | Utolsó hozzászólás | Topikindító |
|---|---|---|
VW-pártiság11370 hozzászólás a topikban |
- 2010. 09. 03 (11:00) | v_music 2004. 01. 11 |
Admin, közérdekű dolgok1749 hozzászólás a topikban |
- 2010. 09. 03 (10:42) | v_BERKA 2004. 10. 06 |
Tarjáni Privát Topic2783 hozzászólás a topikban |
- 2010. 09. 03 (10:14) | v_BERKA 2005. 11. 08 |
Fiesta ST vs Swift Sport4113 hozzászólás a topikban |
- 2010. 09. 03 (10:09) | tarjáni 2007. 09. 07 |
Vezess.hu-Tesztek11804 hozzászólás a topikban |
- 2010. 09. 03 (10:07) | v_daci 2005. 03. 08 |
Fórumtársak,rendezzünk autós összejövetelt!11863 hozzászólás a topikban |
- 2010. 09. 03 (00:08) | Xtrem 2003. 05. 03 |
Chat7761 hozzászólás a topikban |
- 2010. 09. 03 (00:07) | v_gabe 2005. 04. 07 |
Vezetés19927 hozzászólás a topikban |
- 2010. 09. 02 (22:15) | tarjáni 2003. 10. 28 |
Trabant 1.11364 hozzászólás a topikban |
- 2010. 09. 02 (16:31) | vezess-admin 2003. 10. 06 |
SUVok értelmetlen autók?9375 hozzászólás a topikban |
- 2010. 09. 02 (11:08) | v_daci 2005. 01. 18 |
| Megannyi topik van még a fórumban, nézd meg | ||
autóvásárlási szakértőHa új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja |
hi-fi, tuning szakértőCsapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is. |
vezetéstechnikai szakértő1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek. |
jogi szakértőMinden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban. |
Várjuk az érdekes autóbemutatókat!Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk! ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni! | |
Szimulátor rajongók figyelem! |
A kis varrógép |
Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról |
IV. Országos VW Vento találkozó |
Az első harmincezer. Mármint kilométer. |
Városba szánva - Suzuki Splash 1.0 Glx AC |
Olvasói teszt: Mercedes-Benz W124 |
|