2012.07.28. 12:30

Szöveg: Baka Gábor

1 hozzászólás

Cikk nyomtatása

F1: Webber lenyomta Hamiltont

hirdetés


Míg a Magyar Nagydíj pénteki két edzésén Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, a Red Bull pedig nem mutatott sokat, a szombat délelőtti, utolsó gyakorláson begyorsultak a címvédő csapat autói. Az élen Mark Webber végzett, megelőzve a pénteki "győztest". Úgy tűnik, a Red Bullnak tényleg nem nagyon ártott meg a motorvezérlésre vonatkozó szigorítás.

A különbség azonban hajszálnyi, Hamilton csak 93 ezreddel volt lassabb, ahogy Sebastian Vettel sem maradt el sokkal saját csapattársától, bő egytizedet kapott.

A 4. idővel a pénteki második edzésen is remeklő Bruno Senna zárt, a brazil egyelőre nagy formában van a Hungaroringen, kérdés persze, hogy ezt át tudja-e menteni a folytatásra is, vagy a versenyképesség miatti nyomás hibához vezet.

A bajnoki éllovas Fernando Alonso kerekítette ki a top5-öt, a spanyol azonban viszonylag keveset járt a pályán.

A 6-7. helyen a két Lotus osztozott, úgy látszik, hogy egyelőre a meleg sem elég arra, hogy elkapják a Red Bullt vagy a McLarent.

Bár a pénteki első edzésen még a Hungaroring "rövidségéhez" képest kimondottan nagy különbségek voltak, a 3. szabadedzésre már jóval reálisabb lett a kép, az eredmények nagyon szorosak: az első 15-öt egyetlen másodperc fogja össze.

Úgy tűnt, hogy a Mercedesnél sok üzemanyaggal köröztek, ugyanis Michael Schumacher és Nico Rosberg is lassú volt, ők már a top15-be sem fértek be - persze a rosszabbik forgatókönyv is lehetséges: nem fekszik nekik a pálya vagy rossz beállítási irányba indultak.

A szombat délelőtti edzés egyébként száraz, meleg időben zajlott, komoly, említésre méltó incidens nem történt, végig folyt a munka.

Az előreláthatólag még melegebb időmérő 14 órakor kezdődik a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj, 3. szabadedzés, Hungaroring, 2012.07.28. 

Cikk nyomtatása

1 hozzászólás

VEZESS VÁLOGATÁS

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Brit Nagydíj

Futam: 2013. 06 30. 14:00

Péntek / 2013.06.28
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2013.06.29
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.06.30
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Kanadai Nagydíj

Futam: 2013.06.09

A futam végeredménye:

1.Sebastian Vettel1:37:09,143
2. Fernando Alonso+ 14,4
3.Lewis Hamilton+ 15,9
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Mark Webber
1:16,182
Sebastian Vettel
1:25,425

Pilóták

F1: Kik és hogyan döntenek a Merci büntetéséről?

9 | 1

A Nemzetközi Automobil Szövetség nemzetközi bíróságát 2010-ben alapították, de eddig nem volt F1-es feladata. Csütörtökön lesz.

F1: Räikkönen szinte már Red Bullban ül

3

Egy finn szakértő szerint nagyon valószínű, hogy Kimi Räikkönen jövőre a Red Bullnál folytatja pályafutását.

F1: Cidriznek a Mercedes-fejesek

19

Cseppet sem nyugodtak a Mercedes felsővezetői a holnapi FIA-tárgyalás miatt. A vágóhdra csak a csapatfőnököt, Ross Brawnt küldik, ...

F1: Lejár Hamilton szavatossága?

54 | 1

Lewis Hamilton attól tart, hogy lassan elszállnak az évek felette, és kénytelen lesz "csak" egyszeres világbajnokként visszavonulni ...

F1: Új tulajdonos Räikkönenéknél

3

Új résztulajdonost szerzett a Lotus, az Infinity Racing a csapat 35 százalékát kaparintotta meg.

Még többet innen: forma-1 ›

VEZESS VÁLOGATÁS

Szavazás

20-án tárgyalják a Mercedes és a Pirelli titkos tesztjét. Milyen büntetést érdemelne a csapat?

20-án tárgyalják a Mercedes és a Pirelli titkos tesztjét. Milyen büntetést érdemelne a csapat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Van ellenszer a Volkswagenre? Golf bankrabláshoz, Lexus táncórára Golf bankrabláshoz, Lexus táncórára Mankós öreget  lökött fel a villamosvezető Luxuskabrió az Aston Martintól
Ford Tourneo Custom

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Kérdezek tőle!

közlekedési jogi szakértő

Közlekedési joggal kapcsolatos kérdésed van? Kérdezd a Dr. Székely Ügyvédi Irodát! Szívesen válaszolunk bármely közlekedési büntetőjogi, szabálysértési, kártérítési, mediáció, KRESZ értelmezésével kapcsolatban!

Dr. Székely Ügyvédi Iroda

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó