2011.10.30. 12:20

Szöveg: Baka Gábor

108 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

F1: Vettel lazán nyerte az első indiai futamot

Kulcsszavak: Buddh, Indiai Nagydíj, Lewis Hamilton, Jenson Button, Fernando Alonso, Sebastian Vettel, Felipe Massa, baleset, Red Bull
hirdetés


Derült, meleg időben kezdődött az F1 történetének első Indiai Nagydíja az Új-Delhi melletti Buddh pályán. A rajtnál simán eljött a két Red Bull, de Jenson Button már az első hosszú egyenesben megelőzte Mark Webbert. Mögöttük Alonso, Massa, Hamilton, Rosberg, Schumacher, Sutil és Bruno Senna sorakozott a pontszerző helyeken.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

Hátrébb már nem volt tiszta a start, Kobajasi Kamui és a két Williams ütközött, a torlódásba pedig az egyik Virgin is belefutott. Több autó megsérült, Kobajasi és Glock nem is tudta folytatni a versenyt.

A rajtnál egy kicsit visszaeső két Toro Rosso a 10. körig üldözte Bruno Sennát, aki a nem működő KERS-szel nem tudta tovább tartani őket.

Az élmezőny kerékcseréit Sutil, majd Webber és Alonso kezdte a 17. körben. Utánuk Hamilton és Massa is járt kint. Alonso elég rosszul járt a visszatérésével, ugyanis Michael Schumacher mögé került, és két körig mögötte is "toporgott", kis híján csapattársa is elé tudott kerülni a saját kiállása után.

Végül Button, Vettel, Schumacher és Rosberg is kiment, a cserék után nem változott a sorrend elöl.

A 24. körben Lewis Hamilton és Felipe Massa újra egymásra talált, a mclarenes próbálta elvenni az 5. helyet a DRS-zóna végén, már mellette volt, de a brazil a külső ívről ráhúzott, ütköztek. Hamilton első szárnya megsérült, a bokszba kellett mennie, a 8. helyre, Jaime Alguersuari mögé esett vissza. Közben a Toro Rossó-s Sebastien Buemi füstölgő autóval húzódott le, kiesett.

Hamilton egy darabig darabig nem tudott mit kezdeni a gyors Alguersuarival, de végül átverekedte magát rajta.
 
Massa a baleset miatt bokszutca-áthajtásos büntetést kapott, a 7. helyre csúszott, majd egy kör után vissza is tért a bokszba kerék- és orrkúpcserére. Kemény keveréket kapott, egy kiállást próbált spórolni, de a a stratégiát nem tudta végigvinni, mert ahogy az időmérőn, most is rávitte az autót a magas kerékvetőre és eltörte a bal első felfüggesztését, kiesett.

Elöl Vettel, Button, Webber, Rosberg, Schumacher, Hamilton, Alguersuari, Sutil haladt a pontszerző helyeken.

Csak Alonso és Webber volt közel egymáshoz, amikor a Red Bull-os a 38. körre kemény gumikra váltott, a spanyol lehetőséget kapott, hogy kiautózzon annyi előnyt a saját kiállása előtt, hogy elé kerüljön, ez sikerült is, és a hideg kemény abroncsokon is maga mögött tudta tartani az ausztrált. A ferraris ezzel a dobogót érő 3. helyen autózott.

A 46-48. körben a vezető Vettel, Button, Rosberg, Hamilton és Alguersuari is kiment az utolsó cseréjére, csak Schumachert tartották kint tovább, sikerült is csapattársa elé visszatérnie, átvette az 5. helyet.


Button a kiállások után 5 másodpercről felére csökkentette a Vettelhez viszonyított lemaradását, de aztán nem tudott igazi rohamot indítani, lassan időt veszített, miközben a bajnok "unalmában" egymás után futotta a leggyorsabb köröket, köztük a legutolsót is.

A kétszeres bajnok így simán nyerte a Forma-1 történetének első Indiai Nagydíját, méghozzá úgynevezett Grand Slammel, azaz övé lett a pole, minden körben vezetett, nyert és a leggyorsabb kört is megfutotta.

Mögötte Button és Alonso ért fel a dobogóra, a további pontokon pedig Webber, Schumacher, Rosberg, Hamilton, Alguersuari, Sutil és Sergio Perez osztozott.

Az idény két hét múlva Abu-Dzabiban az utolsó előtti futammal folytatódik.

Indiai Nagydíj, Új-Delhi, 2011.10.30.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

108 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK


Red Bull MOBILE a Te Forma 1 Belépõd! Hirdetés

Minden új elõfizetõnk belépõt kap a Magyar Nagydíjra.

KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2012. 05 27. 14:00

Péntek / 2012.05.24
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2012.05.26
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2012.05.27
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Pilóták

Pedro de la Rosa

Pedro de la Rosa

HRT F1 Team

Apró sikerek a közlekedés ésszerűsítésében

30.000 liternyi naplózott tankolás a Szervizkönyvben  több tucat megkezdett ügy az ésszerű közlekedésért, koszorúzás értelmetlen vasúti átjárónál. Pörgő eseményekkel teli hónapjaink összefoglalója következik.

30.000 liternyi naplózott tankolás a Szervizkönyvben több tucat megkezdett ügy az ésszerű közlekedésért, koszorúzás értelmetlen vasúti átjárónál. Pörgő ...

Szavazás

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Egy pillanaton múlt az autós élete A Ford pályáján a rali-világbajnokság Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Hiányzó kerék helyett kézikocsi
Hiányzó kerék helyett kézikocsi Autogram 2012 május 20 2,7 liter: így könny? autózni Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13
Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29 Audi A3 evolúció CX-5 karakuri

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó