2009.06.21. 19:30

Szöveg: Baka Gábor

5 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Véget ér vagy mélyül a krízis?!

Kulcsszavak: FOTA, Max Mosley, Ross Brawn, FIA, F1


Míg pénteken azonnali jogi lépésekkel fenyegette a lázadó FOTA-csapatokat a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Max Mosley, a Forma-1-től való elszakadást üres blöffnek, a csapatvezetőket pedig "hibbantaknak" titulálta, addig vasárnap már arról beszélt Silverstone-ban, hogy tárgyalni készül.

"Nem lesz pereskedés, jogi lépések helyett inkább tárgyalnék. A helyzet javul, de az ilyesmihez idő kell. A gond az, hogy nyolc csapat van, néhányan már tárgyalnának, mások meg nem. De végül úgyis mindenki hajlandó lesz leülni. Apró dolgok állnak csak a csapatok és az FIA között, amiket könnyen el lehet simítani" - mondta a rajtrácson Mosley.

A FOTA egyik vezetője, Ross Brawn egészen más hangot ütött meg, amikor a távozási szándékról beszélt.

"A FOTA már döntött, és ezután már a saját terveivel foglalkozik. Nem várunk januárig, hogy kitaláljuk, merre tovább. Minden nappal kisebb az esély a megbékélésre."

Brawn szerint nincs visszaút

Az angol azt is hozzátette, hogy az új FOTA-versenysorozatot szintén az FIA felügyelheti majd.

"Úgy tudom, hogy az Európai Bizottság álláspontja alapján az FIA-nak kötelessége ezt minden versenyszéria számára felajánlania. Ha akarjuk, az FIA irányíthatja a sorozatot, küldeniük kell stewardokat, műszaki felügyelőket, ilyesmiket. Szóval ez is a FOTA rendelkezésére áll, ha így döntünk."

A silverstone-i paddockban egyébként már a FOTA tervezett sorozatának nevéről is hallani lehetett, a széria "New Formula" néven futhatna, és a versenynaptár is alakul.

A 17 futamos bajnokság régebbi F1-es helyszínekre térne vissza: Buenos Aires, Mexikóváros, Jerez, Imola, Montreal, Indianapolis, Magny Cours és Adelaide van a jelöltek között, de jelenlegi pályákat - Monaco, Silverstone, Monza, Abu Dzabi, Szingapúr, Suzuka - és új belépőket - Portimao, Laustzing, Surfer's Paradise, Helsinki - is emlegetnek.
0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 5)

Sanyi1111 - 2009.06.21   22:34

Hamiltonlady. Az FIA csak felügyelné az új sorozatot, vagyis csak a szabályok betartásával lesz szabad foglalkozniuk, de a meghozatalukba semmilyen beleszólásuk sem lesz.

Hamiltonlady - 2009.06.21   22:28

Hajrá New Formula!Remélem nem engednek a csapatok Mosleynak és Tényleg megalapítják az új sorozatot.Bár szerintem nem kéne engedni hogy azt is az FIA irányítsa.Elég szar lehet hogy olyan ember hozza a szabájokat aki csak kívülállóként szemléli a versenyt.

Sanyi1111 - 2009.06.21   21:30

Mi van Mosley papó, tele a gatya? Most már engednél a "hibbantaknak"? Hát elba..tad! 1 hónappal előbb kellett volna gondolkodni. Most már ha tövig benyalsz akkor sem fognak tárgyalni. Bevettétek a fa..t keresztbe Ecclestone-al együtt. Undorítóak vagytok! Hajrá New Formula!

senga2 - 2009.06.21   21:01

Ez ám a szopacs! Ha igaz, és az FIA-nak kötelességei vannak, és HA AKARJÁK akkor ők irányíthatják a sorozatot, ha úgy döntenek. Hova is akart perelni a vén trotty??? Igazuk van, nem lehet a végtelenségig húzni az időt, arra számolva, hogy a FOTA meggyengül. Máj.31. volt a határidő. Azóta naponta változtat, mit akar még. Név, versenynaptár, pályák, újak, régiek, sponzorok, média, mind, mind a FOTA verseny mellé áll. Ez nem lehet véletlen.

tuca - 2009.06.21   20:17

tele a tököm a hülye költségplafonjukkal, de az is igaz, hogy gazdasági válság van. remélem minden visszaáll a rendes kerékvágásba.

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



Nyereményjáték

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

WEBÁRUHÁZHirdetés

ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Sebastian Vettel

Sebastian Vettel

Red Bull-Renault

Szmogriadó: mi lesz 700 ezer autóval?

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne soroltatni egy másik kategóriába.

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...

Szavazás

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok Hóban-fagyban a ralisztárok Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó