2010.03.15. 19:05

Szöveg: Baka Gábor

Oszd meg ezt a cikket:

Az F1 ura nem pánikol

Kulcsszavak: Bernie Ecclestone, előzés, Bahreini Nagydíj, F1


A Bahreini Nagydíj idén nem váltotta be a szezonnyitókhoz kapcsolódó felfokozott elvárásokat, a már évek óta "rossz" aerodinamika, a szűk, kanyargós szakasszal megtoldott nyomvonal, a futam alatti tankolás betiltása, valamint az új gumik és gumiszabályok együttesen körmenetet eredményeztek.

Az F1 ura, Bernie Ecclestone azért nem sieti el az ítélet kimondását,a csapatokkal ellentétben, akik máris a szabályváltoztatáson, egy kötelező plusz kiállás bevezetésén gondolkodnak, ő inkább kivárna.

"Hát, nem volt épp nagyon izgalmas futam. De azt hiszem, az ilyesmit nem szabad azonnal megítélni. Egy kicsit korai ez. Várjunk csak, amíg hazatérünk Kínából (a negyedik futam után)" - mondta a jó öreg Bernie.

Még most sem lehet tudni, hogy az Forma-1 gazdasági ura teljesen komolyan beszél-e, mindenesetre a Bahreini Nagydíj után újra elővette a kanyarlevágásos ötletét.

"Én nagyon igyekszem, de nem mindenki érti az ilyesmit, nem látják át az előnyeit. Pedig jó lenne a közvetítésben, izgalmakat hozna."

SZPONZORÁLT HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 9)

Vasco - 2010.03.16   12:37

Ahogy,látom nagyjából mindenki egyetért.:) M Webber-nek,lett igaza,limuzinokat kell vezetniük..:( Nekem,a tankolással,sem volt problémám,érdekesebb volt t?le a verseny,ezért is hozták be.Na,meg az új csapatok?Így,nem lehet,ez nem F-1 színvonal.Még,két ilyen verseny és meg lehet nézni a nézettséget.

Andy - 2010.03.16   10:36

Öregségében nem tudja, mit mondjon és csináljon. Miért nem megy már, a fenébe a vén trotty. :-D

senga2 - 2010.03.16   06:33

Replace! Teljesen egyetértek! El?z?ekben írtam ezt, nem olvasva még a hozzászólásodat. Err?l beszélek 2 éve, amióta harsonát fújt Mosley-val együtt, hogy költségcsökkentés a cél. Agyrém. Amennyiben jó az emlékezetem, Bernie, és a FIA emberei segítségével épülnek az új pályák? Ki engedélyezte ezt a kanyargós pályát? Vagy akár a legújabbakat is? (SPA-ban voltak unalmas futamok? igaza van annak aki err?l írt itt valahol) Évente. kétévente építésre kötelezi a régi pályákat is. Mert a biztonság a fontos. Ezzel el is vágtuk a verseny lényegét. A nyugdíjat javasolnám Bernie-nek.

Replace - 2010.03.16   00:47

Bernike még nem jött rá, hogy hagyni kéne a csapatokat fejleszteni? Nagy ötlet a költségcsökkentés, de lefogadom, többe kerül az új szabályokhoz való igazodás, mintha mondjuk a tavalyit fejlesztenék. Akinek meg van pénze kétévente újtervezés? autóra, az had csinálja a szabályokon belül.

Replace - 2010.03.16   00:43

Ejnye JocoF1! Nem hallottál még a jobkéz szabályról?..:D:D
De tudnék jobbat is: Zebrát kell felfesteni, és csak 30-al lehetne megközelíteni. Izgalmak fokozásaként, mondjuk 5-6 zebrát minden körben véletlenszer?en áthelyeznék.:D:D

További 4 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
 

KÖVETKEZŐ FUTAM

Olasz Nagydíj

Futam: 2010. 09 12. 14:00

Péntek / 2010.09.10
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2010.09.11
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2010.09.12
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Belga Nagydíj

Futam: 2010.08.29

F1: Hamilton győzött Belgiumban

F1: Hamilton győzött Belgiumban

A futam végeredménye:

1.Lewis Hamilton1:29:04.268
2. Mark Webber1.571
3.Robert Kubica3.493
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Lewis Hamilton
1:49.069
Mark Webber
1:45.778

Megbüntettek, de csak tízezerre

Helyszíni bírsággal a közlekedés szabályainak kisebb fokú megsértése tízezer forintba került, feljelentéssel harmincezer lenne. Vagy inkább ötven?

Jobbra kanyarodó sávból szabálytalanul elkanyarodtam balra. Tízezer forint lett a vége, meg egy olyan beszélgetés a rendőrrel, aminek nyilvánosan vonom ...

Szavazás

Alonso, Button és Vettel is nullázott Belgiumban - hány esélyes van még a címre?

Alonso, Button és Vettel is nullázott Belgiumban - hány esélyes van még a címre?

Vásárolj olcsóbban

MP3 lejátszók
akár 5 000 Ft-ért
Laptopok
akár 70 000 Ft-ért
Autós CD/MP3 lejátszók
akár 11 000 Ft-ért
Autós TV-k
akár 15 000 Ft-ért
Autós hangszórók
akár 3 500 Ft-ért
 

VIDEÓAJÁNLÓ

Autósok, akik vajon miben ülnek Rendőrautók közlekedése Trabant vs. Lamborghini Öngyilkos eszköz biztonsági öv helyett Demonstráció a fal ellen
Csatornafedél HYUNDAI SONATA Michelisz Norbi a rajtrácson A Volvo nemöl gyalogost

Videók & képek keresése:

Topik címeUtolsó hozzászólásTopikindító

Admin, közérdekű dolgok

1750 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (11:59) v_BERKA 2004. 10. 06

VW-pártiság

11370 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (11:00) v_music 2004. 01. 11

Tarjáni Privát Topic

2783 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (10:14) v_BERKA 2005. 11. 08

Fiesta ST vs Swift Sport

4113 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (10:09) tarjáni 2007. 09. 07

Vezess.hu-Tesztek

11804 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (10:07) v_daci 2005. 03. 08

Fórumtársak,rendezzünk autós összejövetelt!

11863 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (00:08) Xtrem 2003. 05. 03

Chat

7761 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (00:07) v_gabe 2005. 04. 07

Vezetés

19927 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 02 (22:15) tarjáni 2003. 10. 28

Trabant 1.1

1364 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 02 (16:31) vezess-admin 2003. 10. 06

SUVok értelmetlen autók?

9375 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 02 (11:08) v_daci 2005. 01. 18
     
Megannyi topik van még a fórumban, nézd meg
   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.
e-mail.: orgovanyi@ugyved.hu

dr. Orgoványi Krisztián ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó

Az első harmincezer. Mármint kilométer.

Bár csak 18 éves vagyok, elég régóta az autó, mint fogalom a mindenem.

Városba szánva - Suzuki Splash 1.0 Glx AC

Aki az autózást szereti, feltétlenül keressen alkalmat egyszer az életben, hogy egy ilyen páncélhintóban suhanjon.

Olvasói teszt: Mercedes-Benz W124