2009.11.20. 20:00

Szöveg: Baka Gábor

7 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

F1: Tucatnyi jelölt az amerikaiaknál

Kulcsszavak: USF1, Jacques Villeneuve, Pedro de la Rosa


A Campos két hete jelentette be, hogy 2010-ben náluk versenyez Bruno Senna, a Manor ezen a héten szerződtette Timo Glockot, és bár nevet nem árult el, a Lotus is jelezte már, hogy egy versenyzőjük biztos a jövő évre. A negyedik új belépő, az amerikai USF1 egyelőre még mindig keresgél.

Az esélyesek közé tartozik az amerikai ifjonc, a 21 éves Jonathan Summerton, aki korábban versenyzett már a német és az amerikai Formula BMW-ben, az F3 Euroseriesben, az A1GP-ben és az Indycar utánpótlás-szériájában, az IndyLightsban is. A pilóta a Twitter csatornáján is utalt a Forma-1-es lehetőségre.

"Ki mondta, hogy aláírtam? Én csak azt mondom, hogy irány az F1. Tudom, hogy képes lennék rá, és megtiszteltetés lenne, hogy ha én képviselhetném az F1-ben Amerikát" - írta a versenyző.

A csapat egyik alapítója és műszaki vezetője, Ken Anderson ennél konkrétabban is nyilatkozott, a mérnök az egyébként korábban a Camposszal, a napokban pedig a Force Indiával hírbe hozott veterán McLaren-tesztelőt, Pedro de la Rosát említette.

Anderson: Nehéz lesz választani

"A tesztlehetőségek csökkenése miatt a legfontosabb, hogy olyan versenyzőkkel dolgozzunk, akiknek van már tapasztalata. Pedro de la Rosa a listánkon van, a tapasztalata nagy érték lenne számunkra. Összesen 12 név van a kalapban, mindannyian nagyszerű versenyzők, akik sokat adhatnának a csapatnak. Nehéz lesz közülük kettőt vagy hármat kiválasztani" - mondta Anderson a francia Auto Hebdónak.

A lap egyébként úgy tudja, hogy a USF1 a korábbi Renault-tesztpilóta és Super Aguri-versenyző Franck Montagnyval és az 1997-es világbajnokkal, a visszatérésre teljes erőbedobással készülő Jacques Villeneuve-vel is számol.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 7)

senga2 - 2009.11.22   15:47

danubiusman! Van igazság abban, amit írsz, valóban nagyon tudnak ezek a srácok, de változnak az idők, és a technika, Jól van ez így. Bár én azt a régit jobban visszakívánom, mert igazi csaták voltak, kerék kerék ellen, valóban az érzelmek is uralkodtak, de vigyáztak egymásra.Ma ez nem lehetséges.

danubiusman - 2009.11.22   15:07

Lehet hogy sok a régi versenyző, akik megint szeretnének babérokat aratni, de egyvalamit azért ne feledjünk.Azok a fiatal srácok, akik jelenleg a feltörekvő generációt képviselik, szinte már-már gépi precizitással tudnak dolgozni.Ha megkérik őket hogy öt század mp-el csökkentsék a köridejüket, megteszik, és ez hihetetlen teljesítmény.Nagyon sokat kell tanulniuk a régi nagyoknak a fiataloktól, hogy ők is ehez hasonló teljesítményre legyenek képesek.Gondoljatok vissza a régi időkre.Mansal, rost,Pique, és még sorolhatnám, v10-es motorokkal, kézi váltóval, gyengébb autókkal versenyeztek, ahol az érzelmek nagyon domináltak.Emlékezzetek:Senna verseny közben állt meg autójával, és pattant ki kocsijábol hogy segítsen versenyző társának.A mai fiatal pilótákban ez a fajta érzelem nem megengedhető.Szerintem!

senga2 - 2009.11.22   05:58

putzcross!
Gondolja arra, hogy csak névrokonság, és akkor szegény fiúba nem pakolsz annyit, ami nem fér bele.Egyenlőre.Lehet, hogy hasonló tehetség.

putzcross - 2009.11.21   14:48

én is kedveltem Villeneuve-öt. de h most mit tudna itt produkálni, ráadásul egy debütáló csapattal... hát nem tom. mindenesetre kíváncsi lennék rá! mondjuk én megmondom őszintén Senna megjelenését várom nagyon. imádni fogom, ha látom majd a nevét a képernyőn! persze tisztában vok vele, h tőle nem várhatunk el olyan eredményeket, mint anno Ayrton-tól, de számomra akkor is nagyon jó érzés lesz!!!

nap - 2009.11.21   08:18

En tovabbra is Villeneuve-ot tartom a legjobb valasztasnak. Kanadai, ami majdnem usa, tapasztalatai is van, vilagbajnok, es megint ehes.

További 2 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Kamui Kobajasi

Kamui Kobajasi

Sauber

Feltámasztható az elsüllyedt Hummer

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 tonnás autó tömegét

Az autó nem a jégre született, de ?si emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszer?ségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 ...

Szavazás

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Spórolni tudni kell!

Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Sordo vezet a Svéd-ralin Ha a motor szó szerint robban Feltámasztható az elsüllyedt Hummer Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán
Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó