2012.09.10. 13:35

Szöveg: Baka Gábor

4 hozzászólás

Cikk nyomtatása

F1: Teljes rejtély Hamilton jövője

hirdetés


Lewis Hamilton mclarenes szerződése 2012 végén lejár, a pilóta pedig egyáltalán nem siet a hosszbbítással, csak lebegteti a jövőt. A múlt héten igen komolyan felvetődött, hogy a 2008-as bajnok 2013-ra a Mercedeshez igazol, Monzában mindenki erről beszélt.

A jövője kapcsán rá irányuló reflektorfény sem zavarta azonban Hamiltont abban, hogy magabiztos győzelmet arasson az Olasz Nagydíjon, ami sorozatban a harmadik McLaren-siker volt, hiszen a Hungaroringen szintén Hamilton, Spában pedig Jenson Button nyert.

A csapatfőnök, Martin Whitmarsh azt mondja, a versenyképes forma, az újabb győzelem a maradásra ösztönözheti Hamiltont, igaz, ő sem tudja, mikor sikerül aláírni a szerződést, nem is igazán számít rá a következő futam, a két hét múlva rendezendő Szingapúri Nagydíj előtt.

"Nem hiszem, hogy ez a lényeg. Rizikós jósolgatni, hogy mikor mond igent a táncos a kérőnek. De a hétvégén bizonyítottuk, hogy a komoly külső zavaró tényezők sem hatnak ránk, belül nincs zavar, egyszerűen csak folytatnunk kell a győzelmeket."

"Én úgy hiszem, hogy nagyon jó csapat ez Lewis számára. Ha maradni akar, akkor találunk megoldást. Szerintem nagyon jól működünk együtt. Győztes csapat vagyunk, ő győztes pilóta, nagyon jók vagyunk együtt" - magyarázta Whitmarsh, aki szerint  továbbra sem sürgős téma Hamilton esetleges utódjának - most épp a Williams tartalékosa, a finn Valtteri Bottas neve röppent fel - keresése.

"Nem igazán. Úgy gondolom, hogy győztes csapat vagyunk, Lewis győztes pilóta, ésszerű, hogy együtt legyünk. Az időnk persze véges, de reményeim szerint nem pazaroljuk másra, csak arra fordítjuk, hogy együtt dolgozzunk azért, hogy gyors autónk legyen, futamokat és bajnoki címet nyerjünk."

Monzában ezzel együtt a helyszínen lévő megfigyelők szinte egyöntetűen tapintható feszültségről számoltak be, kiemelték, hogy a győzelem után Hamilton részéről nem lehetett őszinte mosolyt látni, a erőltetettnek tűnt a csapatfőnökkel történt ölelése, nem ünnepelt felszabadultan.

"Hamilton nem olyan embernek látszott, akinek épp a lábai előtt hever a világ, sokkal inkább úgy tűnt, hogy a világ terhe nyomja a vállait. Amikor Whitmarsh megölelte, az ölelés merevnek tűnt, amikor pedig a fotósok kérték, a 2008-as bajnok nagy nehezen préselt csak ki egy mosolyt és emelte levegőbe az öklét" - írta az Express tudósítója, Bob McKenzie.
 
A Daily Mail tudósítása szerint a McLaren-vezére, Hamilton korábbi csapatfőnöke és "pótapja", Ron Dennis nem tapsolt és ünnepelt, amikor a versenyző a magasba emelte a győzelmi trófeát. A Sky Sportsnak így nyilatkozott:

"Nagyon helytelen lenne, ha bármi olyat mondanék, ami aláássa Martin (Whitmarsh) álláspontját. Az ő dolga elérni a céljainkat, meggyőződésem, hogy most jobb is a pozíciója, miután újra bizonyítottuk, hogy nagyon erős az autónk. Ha Lewis tényleg nyerni akar, akkor a McLarennel lehet erre lehetősége."

A kérdésre, hogy nagy érvágás lenne-e Hamilton elvesztése, Dennis így válaszolt: "Nem létkérdés számunkra, mindig is az elérhető két legjobb versenyző ül az autóinkban."

A német Der Spiegelnek egy névtelenséget kérő McLaren-alkalmazott azt mondta, hogy a dolgozóknak cseppet sem hiányozna a mostanában lelketlennek tűnő, a múlt héten a Twitteren bizalmas adatokat saját érdekből megosztó Hamilton: "Nagyon haragszunk rá, mennie kellene." 

Maga Hamilton a hétvége kezdetén azt mondta, még nem tudja, hol versenyez 2013-tól, de a futam után Button kiesése kapcsán elejtett egy megjegyzést, ami arra utalt, maradni fog a McLarennél: "Kár, hogy nem jött össze a kettős győzelem a csapatnak, de jövőre sikerülhet." 

Cikk nyomtatása

4 hozzászólás

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2013. 05 26. 14:00

Péntek / 2013.05.23
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2013.05.25
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.05.26
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Spanyol Nagydíj

Futam: 2013.05.12

A futam végeredménye:

1.Fernando Alonso1:39:16,596
2. Kimi Räikkönen+ 9,3
3.Felipe Massa+ 26,0
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Esteban Gutierrez
1:26,217
Nico Rosberg
1:20,718

F1: Massa Varsóban repesztett - videóVideó

Felipe Massa a hétvégén Lengyelországban járt, a brazil pilóta a egy promóció keretében döngetett Varsó utcáin.

F1: Videón Schumi pokoli köreVideó

3

Michael Schumacher a hétvégén újra Forma-1-es autóba ült, a tavalyelőtti Mercivel a Nürburging Nordschleife nyomvonalán ment. ...

F1: Monacóban tarolhat a Mercedes

80 | 3

Minden csapat számára a monacói az év legfontosabb időmérője, mert nem lehet előzni a pályán. Most jól járhat a Mercedes, mert ...

F1: Vettelék építési területen csapatnak - videóVideó

4

Sebastian Vettel és David Coulthard már körbementek az épülő szocsi pályán. Szokatlan verseny volt.

F1: Ecclestone-nak júniusig nem kell izgulnia

1

Csak júniusban lesz új hír Bernie Ecclestone vesztegetési ügyéről.

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

Ki nyeri a Spanyol Nagydíjat?

Ki nyeri a Spanyol Nagydíjat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
F1: Massa Varsóban repesztett - videó F1: Massa Varsóban repesztett - videó F1: Videón Schumi pokoli köre A krosszmotor is lehet halálos fegyver Kiesett a fülkéből, húsz métert zuhant
5 km/h-s sebess korlatozas Patyon

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó