2009.02.23. 15:30

Szöveg: Baka Gábor

Oszd meg ezt a cikket:

Szigorítják a motorszabályokat

Kulcsszavak: szabályváltoztatás, FIA, motor, F1


Míg 2008-ban a Forma-1-esek motorjainak két versenyhétvégét kellett kibírnia csere nélkül, ellenkező esetben 10 rajthelyes büntetést kaptak, addig 2009-re az FIA úgy módosította a szabályokat, hogy autónként az egész idényre nyolc erőforrást engedélyezett, de cserének már nincs akadálya, csakis a kilencedik új motor bevetésénél jön a büntetés.

A csapatok azonban szeretnék elérni, hogy szigorítsanak az új szabályon, ugyanis a csere szabad lehetőségével épp a munka és a kiadások nőhetnek, így jobb lenne visszatérni ahhoz, hogy csak pénteken lehessen váltogatni a motorokat. Az Autosport.com úgy tudja, hogy az FIA már a héten dönthet a kérdésről.

"A jelenlegi szabályok szerint a harmadik szabadedzés után is lehet motort cserélni, és az erőforrások korlátai miatt erre igény is lehet. Az összes csapattól azt hallottam, hogy ez épp szembemegy a törekvéseinkkel, hiszen így több embert kellene vinni a futamokra. Ha szombat délelőtt elromlik egy motor, azt persze ki tudjuk cserélni, de ahhoz nem elég a személyzet, hogy rendszeresen cserélgessünk két motort" - mondta a kérdésről a Renault technikai főnöke, Pat Symonds.

"Ha ilyen nyitott marad a dolog, akkor gyorsan romlani fog a helyzet. Mondjuk, hogy szombaton kipördül az autó az időmérőn, és a rajtrács végéről kell indulnia, akkor persze miért ne használnánk egy régi, már használt motort, úgyse lesz már jó a hétvége. Vagy például szombaton esni kezd, és van egy régebbi, kicsit már lestrapált erőforrás, hát miért ne cserélnénk akkor ki, hiszen a kevesebb terhelést az is bírja. Gyorsan eljutnánk valami olyan helyzethez, amit egyáltalán nem szerettünk volna, remélem, hamarosan ésszerűbb lesz a dolog" - magyarázta a renault-s szakember.

SZPONZORÁLT HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
 

WEBÁRUHÁZHirdetés

KÖVETKEZŐ FUTAM

Olasz Nagydíj

Futam: 2010. 09 12. 14:00

Péntek / 2010.09.10
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2010.09.11
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2010.09.12
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Belga Nagydíj

Futam: 2010.08.29

F1: Hamilton győzött Belgiumban

F1: Hamilton győzött Belgiumban

A futam végeredménye:

1.Lewis Hamilton1:29:04.268
2. Mark Webber1.571
3.Robert Kubica3.493
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Lewis Hamilton
1:49.069
Mark Webber
1:45.778

Megbüntettek, de csak tízezerre

Helyszíni bírsággal a közlekedés szabályainak kisebb fokú megsértése tízezer forintba került, feljelentéssel harmincezer lenne. Vagy inkább ötven?

Jobbra kanyarodó sávból szabálytalanul elkanyarodtam balra. Tízezer forint lett a vége, meg egy olyan beszélgetés a rendőrrel, aminek nyilvánosan vonom ...

Szavazás

Alonso, Button és Vettel is nullázott Belgiumban - hány esélyes van még a címre?

Alonso, Button és Vettel is nullázott Belgiumban - hány esélyes van még a címre?

Vásárolj olcsóbban

TV-k
akár 20 000 Ft-ért
GPS készülékek
akár 19 000 Ft-ért
Laptopok
akár 70 000 Ft-ért
Házimozi rendszerek
akár 18 000 Ft-ért
Autós mélynyomók
akár 14 000 Ft-ért
 

VIDEÓAJÁNLÓ

BMW X5 Autósok, akik vajon miben ülnek Rendőrautók közlekedése Trabant vs. Lamborghini Öngyilkos eszköz biztonsági öv helyett
Demonstráció a fal ellen Csatornafedél HYUNDAI SONATA Michelisz Norbi a rajtrácson

Videók & képek keresése:

Topik címeUtolsó hozzászólásTopikindító

Tarjáni Privát Topic

2784 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (13:07) v_BERKA 2005. 11. 08

VW-pártiság

11372 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (13:00) v_music 2004. 01. 11

POLITIKAMENTESSÉG !!!

29678 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (12:58) apaarpi 2006. 05. 25

Admin, közérdekű dolgok

1750 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (11:59) v_BERKA 2004. 10. 06

Fiesta ST vs Swift Sport

4113 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (10:09) tarjáni 2007. 09. 07

Vezess.hu-Tesztek

11804 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (10:07) v_daci 2005. 03. 08

Fórumtársak,rendezzünk autós összejövetelt!

11863 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (00:08) Xtrem 2003. 05. 03

Chat

7761 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (00:07) v_gabe 2005. 04. 07

Vezetés

19927 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 02 (22:15) tarjáni 2003. 10. 28

Trabant 1.1

1364 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 02 (16:31) vezess-admin 2003. 10. 06
     
Megannyi topik van még a fórumban, nézd meg
   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.
e-mail.: orgovanyi@ugyved.hu

dr. Orgoványi Krisztián ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó

Az első harmincezer. Mármint kilométer.

Bár csak 18 éves vagyok, elég régóta az autó, mint fogalom a mindenem.

Városba szánva - Suzuki Splash 1.0 Glx AC

Aki az autózást szereti, feltétlenül keressen alkalmat egyszer az életben, hogy egy ilyen páncélhintóban suhanjon.

Olvasói teszt: Mercedes-Benz W124