2010.02.02. 16:30

Szöveg: Baka Gábor

8 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

A szerb csapat ott lesz a szezonnyitón!

Kulcsszavak: Stefan GP


Bár sem tavaly nyáron, sem azóta nem kapott indulási jogot, a szerb Stefan GP továbbra sem mondott le róla, hogy akár már 2010-ben részt vegyen a Forma-1-es világbajnokságban.

A belgrádi aviatikai cégre épülő csapat megvette a kiszállt Toyota 2010-re épített autóját a motorral és sebességváltóval együtt, a múlt héten pedig azt is bejelentette, hogy megállapodott a japán gyártó volt csapatát működtető kölni Toyota Motosporttal arról, hogy technikai támogatást is kap tőlük. Most még egy lépéssel tovább  ment a Stefan GP: ma azt is közölték, hogy egy konténerben útnak indították a felszerelésüket a 2010-es szezonnyitó helyszínére, Bahreinbe.

A csapat egy kicsivel későbbi közleményben azt is tudatta, hogy az autójuk, a Stefan S-01 tesztjét a tervek szerint a portugáliai Algarve pályán tartják február 25-28. között. A pilótafelállás még nem rendeződött véglegesen, de annyit elárultak, hogy az egyik lehetséges versenyzőjük kétéves F1-es tapasztalattal rendelkezik - a toyotás kapcsolat alapján gyaníthatóan Kazuki Nakajimáról van szó. 

Bár elég meglepő lenne egy ilyen késői nevezés, de a szerbek minden bizonnyal az egyik új csapat, a nehéz helyzetbe került spanyol Campos Meta kidőlésére várnak. A Camposról egyébként úgy hírlik, hogy a hétvégén már sikerült megegyeznie az A1GP-alapító Tony Texeirával, a dél-afrikai milliárdos beszáll a csapatba.

A Stefan GP-nek arra az esetre is van terve, ha most hoppon marad: korábban jelezték már, hogy ha nem indulhatnak 2010-ben, akkor kihasználva, hogy őket nem köti a teszttilalom, egész évben tesztelni fognak, akár bértesztelést is vállalnak. 

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 8)

djjacint - 2010.02.05   10:34

Örülnék, ha a Stefan GP is ott lenne a csapatok között, de ez a húzás azért szemétség volt tőlük. Kíváncsi vagyok / lettem volna a Camposra.

brawnfan - 2010.02.03   18:33

pénzem van versenyezni akarok!!!!!!!!!!!!!44

kovi0411 - 2010.02.03   07:29

Hát igen.Inkább a Stefan GP akiknek pénzük is van.
Más:Force Indiáról tudni már valamit?Mert semmi hírt nem olvastam róluk már egy ideje...

kmate - 2010.02.02   23:22

kovi0411
A USF1 nekem is kétséges: ha minden jól menne, miért nem jelentettek be még senkit?
Nekem az is homályos, hogy hogy lehetett olyan csapatoknak rajtengedélyt adni, akikről kiderül, hogy a végén nincs is pénzük. Nincs beszámoló, költségvetés-tervezet egy ilyen pályázatnál? Ha a Stefan GP-nek biztos az anyagi háttere, akkor miért nem ők kapták meg az indulást? Az is érthetetlen számomra, hogy hol az üzlet abban, hogy Teixeira beszáll a Camposba (közbe meg az A1GP is befuccsolt), és boritékolható, hogy tökutolsók lesznek. Ki fogja őket szponzorálni?

kovi0411 - 2010.02.02   21:33

ez a bértesztelés nekem is nagyon tetszik, szerintem nem a campos fog kidőlni hanem inkább az US F1. mit gondoltok?

További 3 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



Nyereményjáték

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

WEBÁRUHÁZHirdetés

ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Nico Rosberg

Nico Rosberg

Mercedes GP Petronas

Szmogriadó: mi lesz 700 ezer autóval?

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne soroltatni egy másik kategóriába.

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...

Szavazás

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok Hóban-fagyban a ralisztárok Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó