2011.08.27. 18:00

Szöveg: Baka Gábor

7 hozzászólás

Cikk nyomtatása

F1: Senna önmagát is meglepte

hirdetés


A Renault a Belga Nagydíj előtt lecserélte az addig alkalmazott Nick Heidfeldet és helyére a tartalékost, a tavaly a HRT-vel versenyző Bruno Sennát ültette. A döntés a külső szemlélők többsége számára megalapozatlannak és a pénzügyi jellegűnek tűnt, a brazil pedig az edzéseken sem villogott, sőt pénteken rögtön autótöréssel kezdett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

Ehhez képest szombat délután ragyogóan alakított a még a bajnokokat is nehéz helyzetbe hozó időmérőn, Fernando Alonsót megelőzve a hetedik helyen zárt, 1,2 másodperccel verve csapattársát, Vitalij Petrovot. Erre ő maga sem számított.

"Hogy őszinte legyek, meglepően jó az első időmérőn a top10-be kerülni. A csapatnak mondtam is a rádión, hogy nem próbálkozok majd semmi bravúrral a Q3-ban. Jó kezdet. Nem gondoltam volna, hogy a top10-ben leszek. Azt tudtam, hogy a vizes pályán jól megyünk, úgy meglehet az első 10, de a száradó aszfalt már aggasztott. De jó volt a tempó, az autót nagyon-nagyon jól ment" - mondta Senna.

"Már a Q3-ba való bekerülés is nagy diadal volt számomra. Tudtam, hogy az utolsó körökben már nyomhatom, vesztenivalóm nincs. Hibázni, bukni nem akartam, szóval ilyen értelemben azért nem nyomtam 100 százalékon, de ott ahol lehetett, nagyon igyekeztem. Sokan hibáztak, én nem, és ez az eredmény. Természetesen anyukám és a nagyszüleim is nagyon örülnek, azt hiszem, nem hoztam szégyent a Senna névre."

A néhai háromszoros bajnok unokaöccse vasárnapra is hasonló folytatást remél.

"Ha a körülmények állandók lesznek, akkor könnyebb a dolgom. Ha folyamatosan változnak, akkor viszont nagyon-nagyon nehéz lesz. Még ki kell ismernem a száraz gumikat teli tanknál, sőt, úgy még az esőgumikat is. Mindenki több versenyt ment már, mint én, szóval holnap lépésről lépésre haladok majd, és talán összejön valami jó eredmény."

"Persze nem várom, hogy csak beülök az autóba és a dobogón kötök ki, de azért nagyon várom a versenyt. Minden egyes körrel jobban érzem magam az autóban, és nem rossz, hogy megvertem a csapattársamat. A versenyrutin szempontjából azért előnyben lesz, de ami az elvárásokat illeti, eddig minden jól ment számomra."

Cikk nyomtatása

7 hozzászólás

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2013. 05 26. 14:00

Péntek / 2013.05.23
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2013.05.25
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.05.26
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Spanyol Nagydíj

Futam: 2013.05.12

A futam végeredménye:

1.Fernando Alonso1:39:16,596
2. Kimi Räikkönen+ 9,3
3.Felipe Massa+ 26,0
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Esteban Gutierrez
1:26,217
Nico Rosberg
1:20,718

F1: Mégsem lesz nagy gumimódosítás

7

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) csak minimális, biztonsági jellegű módosításokat engedélyez a Pirelli számára, talán nem ...

F1: Vettelék építési területen csapatnak - videóVideó

4

Sebastian Vettel és David Coulthard már körbementek az épülő szocsi pályán. Szokatlan verseny volt.

F1: Ecclestone-nak júniusig nem kell izgulnia

Csak júniusban lesz új hír Bernie Ecclestone vesztegetési ügyéről.

F1: Dupla pontszerzésekkel verhető a McLaren

2 | 1

A Force India nagyon szeretné maga mögött tartani a McLarent a konstruktőri versenyben. Ehhez dupla pontszerzésekre van szüksége ...

F1: A Ferrari is kiakadt a gumikon

6 | 5

A Spanyol Nagydíjon igen eredményes Ferrarinál a Lotushoz hasonlóan nagyon rossz néven veszik, hogy a Pirelli hamarosan módosít ...

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

Ki nyeri a Spanyol Nagydíjat?

Ki nyeri a Spanyol Nagydíjat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Kiesett a fülkéből, húsz métert zuhant A rámpa a gyengék fegyvere Fiatalokhoz szól a Volvo F1: Vettelék építési területen csapatnak - videó Kacsák vetettek véget az üldözésnek
5 km/h-s sebess korlatozas Patyon

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó