2010.03.12. 19:30

Szöveg: Baka Gábor

22 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

F1: Senna lassú, de büszke

Kulcsszavak: Hispania F1, Colin Kolles, Bruno Senna


Míg a Lotus és a Virign, azaz a három új csapat közül kettő az idény előtt már a többiekkel együtt tesztelt, a Hispania a múlt hétig még nem is ezt a nevet viselte. A kis híján összeomlott Campos-projektből alakult csapat ma mutatkozott be, de nem túl fényesen.

A csapat csak az egyik autót tudta mára összerakni, így a két pilóta közül csak a nagy nevű Bruno Senna vezetett, két edzésen összesen 20 kört, lemaradása pedig 12,5 fél másodperc volt a legjobbtól, de még a leglassabb közvetlen riválistól, a virgines honfitársától, Lucas di Grassitól is 4,8 másodpercet kapott.  

Úgy gondolják, történelmet írtak

A csapatfőnök, az alig három hete beugrott Colin Kolles így is büszke: "Büszke vagyok, hogy a szerelőink és a mérnökeink történelmet írtak ma Bahreinben. Minden a tervek szerint halad, kivéve, hogy nem aludtunk, mert egész éjszaka dolgoztunk. Nem könnyű dolog történelmet csinálni! Ma az volt a legfontosabb, hogy a csapat működőképes legyen. Lépésről lépésre haladunk, a hétvége és az idény folyamán fokozatosan építjük a versenyképességünket" - mondta a csapatfőnök.

Senna egy héttel ezelőtt még ugyan azt tippelte, hogy a Hispania rögtön egy másodperccel gyorsabb lehet, a nagyjából GP2-es tempójú másik két új csapatnál, ma már attól is megkönnyebbült, hogy a pályára léphetett:

"Hatalmas megkönnyebbülés volt történelmet írni délelőtt. Az autó az elvárások szerint ment, mindenki elégedett és büszke. Sok munka vár még ránk, de három délelőtti és 17 délutáni kör jó kezdés. Természetesen most még nem próbálhattuk ki, hogy mit tud teljes erőből az autó. Bízom benne, hogy haladni fogunk, és szeretnénk köszönetet mondani az egész csapatnak a munkájukért!"

A másik pilóta, Karun Chandhok ma csak néző volt, ahhoz viszont, hogy az időmérőn elindulhasson, holnap már mindenképpen részt kell vennie a harmadik szabadedzésen. 

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 22)

zoli290 - 2010.03.13   16:23

http://www.youtube.com/watch?v=2cRB9fhsyqE&feature=player_embedded ne az emberetek köcsögök:D:D:D

talor - 2010.03.13   11:36

Alonso is gyenge autóval kezdte a pályafutását (Minardi), mégis kétszeres világbajnok.

furbee - 2010.03.13   11:31

Hát én nem hinném, hogy B. Senna maga választotta volna ezt a csapatot, vagy ez vagy semmi. De lehet hogy kapott másoktól is ajánlatot, erről sokat nem tudok. A lényeg, hogy valóban elég szerencsétlenül alakultak a körülmények, többek között neki van a legnehezebb dolga. Ezzel a névvel nem lehet könnyű F1-es karriert elkezdeni, pláne nem egy ilyen csapattal.

daneel19 - 2010.03.13   09:21

Bruno Sennának van egy jó neve!
Nem ő választotta,nem ő akarta!A Senna név biztos sokat segített a karrierjén (,de az is lehet,hogy nem) és, gondolom, anyagi gondjai sincsenek!
Minden esetre nem vett csapatot magának,de azért a HRT-nek fizet .mint minden kezdő pilóta ,de nem ő adja a csapat költségvetésének 70%-át!
Szerintem rosszul választott csapatot,nem nagyon bízom a spanyolok eredményességében,mindenesetre jó lenne csalódni bennük annyira ,hogy legalább az újakkal egy szintet hoznának és akkor legalább jövőre kinézne valami normálisabb csapat! Mindezt ,persze csak akkor,ha Bruno is versenyképesnek,fejlődőképesnek tűnik!

F-1-fun - 2010.03.13   09:04

A HRT nyilatkozat valóban nehezen értelmezhető... ...mindegy, ha már itt vannak, bízzunk abban, hogy sikerül felnőniük a feladathoz.

"zolikát" pedig érdemes tisztelni. ...ezt teszik a kőkorszakot épphogy maguk mögött hagyó törzsek is a bolondokkal. De ha nem bolond, akkor is tiszteletreméltó, mert súlyos szellemi retardáltsága ellenére igyekszik teljes életet élni. ...ráadásul ez az ő cikke, hiszen nagyjából azt a szintet képviseli, mint a HRT az F1-ben. Remélem az orvosok belőle is ki tudnak csikarni némi pluszt.

További 17 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



Nyereményjáték

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

WEBÁRUHÁZHirdetés

ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Nico Hülkenberg

Nico Hülkenberg

Force India-Mercedes

Titkolja a gyorshajtó rend?röket az ORFK

Nem adja ki az ORFK a gyorshajtáson kapott rendőrségi járművek számát. A terrorelhárítók és a Köztársasági Őrezred sofőrei az átlagautósnál többször szegik meg a KRESZ-t.

Nem adja ki az ORFK a gyorshajtáson kapott rend?rségi járm?vek számát. A terrorelhárítók az átlagautósnál többször szegik meg a KRESZ-t.

Szavazás

Ki hiányzik majd legjobban a tavalyról ejtett pilóták közül?

Ki hiányzik majd legjobban a tavalyról ejtett pilóták közül?

Spórolni tudni kell!

Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök Harc a hó ellen Beszakadt a Balatonba két luxusterepjáró
Őrülten vicces Chevrolet reklám GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó