2012.09.24. 11:30

Szöveg: Baka Gábor

15 hozzászólás

Cikk nyomtatása

F1: Schumi nem tud fékezni?

hirdetés


Michael Schumacher 2011 után idén is kiesett a szingapúri Nagydíjról, méghozzá igen hasonló körülmények között, mint egy éve: megint hátulról rohant bele valakibe. Az áldozat most a Toro Rossó-s Jean-Eric Vergne volt, az eredmény pedig egy tízhelyes rajtbüntetés a németnek a Japán Nagydíjra.

Schumacher a kiesést követően azt mondta, ő a szokásos módon fékezett, de az autó nem lassult úgy, ahogy kellett volna, a csapatnál azonban nem álltak ki mellette egyértelműen, nem mondták ki, hogy biztosan műszaki hibáról volt szó.



"Michael versenye is jól ment a kiesését okozó incidensig. A körülmények szokatlan egybeeséséről volt szó, alaposan meg kell vizsgálnunk az adatokat, hogy megtaláljuk a baleset okát" - mondta diplomatikusan a csapatfőnök, Ross Brawn.

Az óvatosságnak van is alapja, ugyanis Schumi nem először bakizik féktávon. Idén Barcelonában már kilökte Bruno Sennát a célegyenes végén - akkor még csak öt rajthellyel bűnhődött.



Verseny kívül is volt fékezési hibája, a Magyar Nagydíj esős második szabadedzésén simán a gumifalnak ment, és utólag szintén nem tudott épkézláb magyarázatot adni, azt mondta, nem aquaplanningről vagy műszaki hibáról volt szó, egyszerűen valamiért nem ment a lassulás.



Ahogy már említettük, a 2011-es Szingapúri Nagydíjon is "kiütéssel" távozott, egy éve a sauberes Sergio Perez autójára futott rá féktávon, műszaki hibáról szó sem volt, klasszikus "benézés" történt.



Három hónappal azelőtt a Brit Nagydíjon a másik Saubernek is adott, a nedves pályán szintén rosszul mérte fel a távolságot, Kobajasi Kamui autójára futott rá.



Vajon a véletlenek szerencsétlen összejátszásáról van szó, vagy a 43 éves veterán reflexei kopnak lassan, de biztosan, esetleg a térérzékelése nem olyan éles már, mint fénykorában? Választ talán csak ő maga tudja...

Schumi mercedeses szerződése az év végén lejár, egyelőre nem tudni, marad-e, döntést októberre ígért a hétszeres bajnok.


Cikk nyomtatása

15 hozzászólás

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2013. 05 26. 14:00

Péntek / 2013.05.23
1. szabadedzés10:00 Nico Rosberg
2. szabadedzés14:00 Nico Rosberg
Szombat / 2013.05.25
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.05.26
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Spanyol Nagydíj

Futam: 2013.05.12

A futam végeredménye:

1.Fernando Alonso1:39:16,596
2. Kimi Räikkönen+ 9,3
3.Felipe Massa+ 26,0
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Esteban Gutierrez
1:26,217
Nico Rosberg
1:20,718

Örülhetünk a mai F1-nek!

A négyszeres világbajnok Alain Prost szerint kár panaszkodni a sok kerékcsere, a néha túl könnyű előzések miatt, inkább örülni ...

F1: Teljes lendületben a motorkeringő

12

A Monacói Nagydíj hétvégéjén sok szó esik a motorokról, pontosabban az új motorszerződésekről. Jó néhány váltás jöhet.

F1: Horner visszaszólt Alonsónak

108 | 6

Christian Horner visszavágott Fernando Alonsónak, aki a héten rossz vesztesnek nevezte a Red Bullt.

F1: A Force India megvétózza a gumimódosítást

4 | 2

A Pirelli szerint hamarosan megszületik a megegyezés a csapatokkal a gumimódosításról. A Force India ugyanakkor jelezte, hogy ...

F1: Buttont meglepte a McLaren tempója

1

Jenson Button kellemesen meglepődött azon, hogy milyen versenyképes volt a McLaren a Monacói Nagydíj első két szabadedzésén csütörtökön. ...

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

Ki nyeri az időmérőt Monacóban?

Ki nyeri az időmérőt Monacóban?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
320 lóerős Renault-törpe Űber-Golf a Nürburgringen F1: Tarolt a Mercedes, nyomában a Ferrari Opel-fricska a VW giga-találkozóján Motorgyilkos drift, lángokkal, robbanással
A Lemezárúgyár legszebb darabjai!

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó