2012.06.09. 21:30

Szöveg: Szántó Péter

11 hozzászólás

Cikk nyomtatása

F1: Schumacher szar helyen

hirdetés


KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

Michael Schumacher a Kanadai Nagydíj időmérőjének egyik esélyese volt, ehhez képest csak a kilencedik helyről kezdheti a vasárnapi versenyt. A hétszeres bajnok a csapatot okolja helyezése miatt: túl későn küldték ki, emiatt hiába futott remek szektoridőket, meg kellett szakítania utolsó gyors körét.

"A csapat azt mondta, menjek be a bokszba, mert már piros volt a lámpa, amikor elkezdtem a kört. Én úgy láttam, hogy még zöld volt. Őszintén szólva, ezt az egészet most nem értem. Úgy számoltunk, hogy a felvezető kör után a második gyors kört nyomjuk meg igazán, mert a Q2-ben is ez volt a jobb megoldás. A Q3-ban megpróbáltunk egykörös etappal is jó időt futni, de ez nem volt igazán jó, ezért a kétkörös etapra tettünk fel mindent. Nem tudom, mit rontottunk el, a csapat azt mondta, be kell mennem a bokszba."

Schumacher nem biztos benne, hogy Sebastian Vettelre veszélyes lett volna, de az első két sor valamelyikébe bekerülhetett volna. "Mindenki láthatta, hol álltam korábban. Nem hiszem, hogy ebben a körben lassabb lettem volna. A maximumot hoztam ki az autóból, ez már a Q1-ben és Q2-ben is látható volt. Nagy csalódás, hogy a Q3-ban nem jött össze. Ez a rajthely egyszerűen szar."

Ross Brawn csapatfőnök elismerte, hogy a Mercedes rosszul taktikázott Schumacherrel, azon meg nem csodálkozik, hogy a hétszeres bajnok még zöldnek látta a lámpát. "Michael az edzés hivatalos leintése után négy századmásoperccel kezdte meg gyors körét. Mindannyian sajnáljuk, mert az első szektorban egyéni legjobb idejét érte el, mielőtt elvette a gázt."

Cikk nyomtatása

11 hozzászólás

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2013. 05 26. 14:00

Péntek / 2013.05.23
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2013.05.25
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.05.26
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Spanyol Nagydíj

Futam: 2013.05.12

A futam végeredménye:

1.Fernando Alonso1:39:16,596
2. Kimi Räikkönen+ 9,3
3.Felipe Massa+ 26,0
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Esteban Gutierrez
1:26,217
Nico Rosberg
1:20,718

F1: Mégsem lesz nagy gumimódosítás

7

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) csak minimális, biztonsági jellegű módosításokat engedélyez a Pirelli számára, talán nem ...

F1: Ecclestone-nak júniusig nem kell izgulnia

Csak júniusban lesz új hír Bernie Ecclestone vesztegetési ügyéről.

F1: Dupla pontszerzésekkel verhető a McLaren

2 | 1

A Force India nagyon szeretné maga mögött tartani a McLarent a konstruktőri versenyben. Ehhez dupla pontszerzésekre van szüksége ...

F1: A Ferrari is kiakadt a gumikon

6 | 5

A Spanyol Nagydíjon igen eredményes Ferrarinál a Lotushoz hasonlóan nagyon rossz néven veszik, hogy a Pirelli hamarosan módosít ...

McLaren: Button akármeddig maradhat

34

A Hondával 2015-ben új partnerséget kezdő McLarennél addig alkalmazzák Jenson Buttont, ameddig csak maradni szeretne.

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

Ki nyeri a Spanyol Nagydíjat?

Ki nyeri a Spanyol Nagydíjat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
A rámpa a gyengék fegyvere Fiatalokhoz szól a Volvo F1: Vettelék építési területen csapatnak - videó Kacsák vetettek véget az üldözésnek A Renault beszáll a villany-F1-be
5 km/h-s sebess korlatozas Patyon

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó