2010.03.14. 11:20

Szöveg: Baka Gábor

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

F1: Schumacher nem zárja ki a dobogót

Kulcsszavak: Mercedes GP, Michael Schumacher, Bahreini Nagydíj


A visszatérő Michael Schumacher első versenyhétvégéje nem éppen úgy alakult, mint a szurkolói remélhették: a 41 éves német az összes edzése kikapott csapattársától, Nico Rosbergtől, az időmérőn pedig a hetedikként végzett, másfél másodperccel elmaradva a pole-tól.

"Több oka is van ennek, de az egyik egyértelműen az, hogy még vissza kell szoknom. El kell kapnom a ritmust. Lassan már javul, de nem megy könnyen, és ez így is jó. Megy a finomhangolás, próbálom az autót is magamhoz igazítani" - magyarázta szombaton.

"Mondtam az első teszt után, hogy olyan érzés, mint amikor kezdtem a Forma-1-et. Valenciában az első körön eléggé megdöbbentem, de aztán már jól ment, pont, mint 1991-ben. Akkor egyébként hetedik lettem az első időmérőmön, szóval tessék!"

A 41 éves pilóta a versenyen pontokra hajt, de a dobogót sem zárja ki: "Nehéz verseny lesz. Előzések? Lehetséges, de nem valószínű. A McLaren túl gyors az egyenesben és a Ferrari és a Red Bull tempója is nagyon erős. A dobogó nem elképzelhetetlen, de nagyon nehéz lesz."

Ahogy a nézők, Schumi is kíváncsian várja, hogyan viselkednek majd a telitankolt autók a versenyen, a rajtnál: "Izgalmas lesz az első kanyar a nehéz autók miatt, amikkel még nincs sok tapasztalatunk. Nagyon várom."

A Bahreini Nagydíj 13 órakor kezdődik. 
0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



Nyereményjáték

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

WEBÁRUHÁZHirdetés

ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Lewis Hamilton

Lewis Hamilton

McLaren-Mercedes

Titkolja a gyorshajtó rend?röket az ORFK

Nem adja ki az ORFK a gyorshajtáson kapott rendőrségi járművek számát. A terrorelhárítók és a Köztársasági Őrezred sofőrei az átlagautósnál többször szegik meg a KRESZ-t.

Nem adja ki az ORFK a gyorshajtáson kapott rend?rségi járm?vek számát. A terrorelhárítók az átlagautósnál többször szegik meg a KRESZ-t.

Szavazás

Ki hiányzik majd legjobban a tavalyról ejtett pilóták közül?

Ki hiányzik majd legjobban a tavalyról ejtett pilóták közül?

Spórolni tudni kell!

Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Hóban-fagyban a ralisztárok Hóban-fagyban a ralisztárok Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó