2012.07.18. 11:30

Szöveg: Baka Gábor

Hozzászólok

Cikk nyomtatása

F1: A Sauber kivár a szerződtetésekkel

hirdetés


A Sauber a 2012-es idény egyik meglepetésének számít, a svájci alakulatnak talán még sosem volt olyan erős autója, mint idén. De hogy valójában milyen erős is lehetne a csapat, az nem teljesen világos, ugyanis a pilóták, Sergio Perez, és főképp az egykori nagy ígéret, Kobajasi Kamui jó néhányszor nem hoztak ki mindent a lehetőségekből.

Perez persze szerzett két szép dobogós helyezést, de Kobajasi idén csak a mexikói ifjonc árnyékában van. A jövő egyelőre egyikük számára sem biztos, mert bár Perez ferraris kötődéssel rendelkezik, oda valószínűleg még nem viszik pár évig, japán csapattársa pedig mostanában nem túl kapós.

A svájci Blick veterán F1-es szakújságírója, Roger Benoit a múltkori, silverstone-i nullázás és főképp Kobajasi bokszutcai tarolása kapcsán leszögezte, hogy szerinte a Saubernek a mostani párossal nincs jövője, egy frissebb írásában pedig hozzátette, hogy pedig "mindketten nagyon szeretnének szerződést, mert más csapatoknak nem kellenek, és a Sauberhez viszont sok pilóta csapot-papot otthagyva rohanna, hogy a C31-est vezethesse."  

Benoit állítását támasztja alá, hogy a legfrissebb pletykák szerint a 2010 óta a Caterhamnél versenyző Heikki Kovalainen és a Toro Rossótól tavaly ejtett, idén a Pirellivel dolgozó Jaime Alguersuari is a jelöltek között van a Saubernél. Adrian Sutil is örömmel menne a svájciakhoz.

"Sok lehetőség és ajánlat van. Meggyőződésem, hogy akár lesznek pilótamozgások, akár nem, én újra a Forma-1-ben leszek jövőre. Nyilván nem győztes autót kérek, egyszerűen csak olyan csapatot szeretnék, amellyel rendszeresen a top10-ben lehetek. Idén mondjuk a Williams, a Sauber, a Force India ilyen" - mondta nemrég a Marcának Alguersuari.

A 2013-as felállás kérdését az alapító-főnök, Peter Sauber sem akarja elsietni: "Nem szorít minket az idő", mondta.

A hinwili alakulat társtulajdonosa és második embere, Monisha Kaltenborn azért nyilvánosan nem kívánta kritizálni a versenyzőket.

"Ilyen-olyan okokból jó párszor nem sikerült a pontszerzés idén. De utólag már kár ezek miatt keseregni, előre kell néznünk. Van két erős pilótánk: Sergio már kétszer a dobogóra állt, Kamui pedig egy időmérős 4. és egy versenyen hozott 5. hellyel villantott. Mindkettejüknek van egy-egy leggyorsabb versenyköre is. Mindenünk megvan ahhoz, hogy jól teljesítsük az idény második felét."

Cikk nyomtatása

Hozzászólok

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2013. 05 26. 14:00

Péntek / 2013.05.23
1. szabadedzés10:00 Nico Rosberg
2. szabadedzés14:00 Nico Rosberg
Szombat / 2013.05.25
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.05.26
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Spanyol Nagydíj

Futam: 2013.05.12

A futam végeredménye:

1.Fernando Alonso1:39:16,596
2. Kimi Räikkönen+ 9,3
3.Felipe Massa+ 26,0
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Esteban Gutierrez
1:26,217
Nico Rosberg
1:20,718

F1: A Pirellinek elege van

1

A Pirelli F1-es gumiszállítói szerződése az év végén lejár, de a hosszabbításról még mindig semmi hír. Ha pár héten belül nincs ...

F1: Buttont meglepte a McLaren tempója

Jenson Button kellemesen meglepődött azon, hogy milyen versenyképes volt a McLaren a Monacói Nagydíj első két szabadedzésén csütörtökön. ...

Räikkönen: Pole vagy katasztrófa?

Kimi Räikkönen szerint a Lotusszal akár a Mercedest is elkaphatják szombaton, igaz, rosszul is elsülhet az időmérő.

F1: Alonso még nem lát tisztán

1

A Ferrari egyértelműen a második erő volt a Monacói Nagydíj első két edzésén, de Fernando Alonso és Felipe Massa semmit nem vesz ...

F1: A Red Bull bajban lehet az időmérőn

2 | 1

A Monacói Nagydíj első két edzése után mindkét Red Bull-pilóta arról beszélt, hogy az autó egykörös tempója egyelőre hiányzik. ...

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

Ki nyeri az időmérőt Monacóban?

Ki nyeri az időmérőt Monacóban?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Űber-Golf a Nürburgringen F1: Tarolt a Mercedes, nyomában a Ferrari Opel-fricska a VW giga-találkozóján Motorgyilkos drift, lángokkal, robbanással F1: Senna, Monaco igazi királya - videó
A Lemezárúgyár legszebb darabjai!

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó