2010.03.16. 13:15

Szöveg: Baka Gábor

6 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

F1: A Red Bullt másolná az újonc

Kulcsszavak: Richard Branson, Virgin


Az egyik F1-es újonc csapat, a Virgin Racing a Bahreini Nagydíjon ugyan egyik autóját sem juttatta célba, de az első botlás azért nem vette el rögtön a kedvüket. A tulajdonos, Richard Branson azt mondja, hogy a 2005-ben indult Red Bullhoz hasonlóan ők is a csúcs közelébe juthatnak pár év alatt.

"Egy nap a Virgin remélhetőleg megelőzi a Red Bullt. Valahol nekünk is kezdeni kell, de ha a szabályokhoz tartjuk magunkat és lassan mindenki évi 40 millió fontos keretből gazdálkodik, ahogy mi már idén is, akkor pár év alatt kitanuljuk, hogyan vigyük a csapatot. A többiek is lelépnek erre a szintre, kiegyenlítődnek majd a dolgok" - mondta az angol milliárdos.

"Persze, addigra nekik is még pár évvel több tapasztalatuk lesz, de nálunk is dolgoznak tapasztalt szakemberek. Reméljük, hogy három-öt éven belül már a bajnoki címért küzdhetünk és nem csak öt év múlva. Ki tudja? Legalább meg kell próbálni!"

A Virgin technikai igazgatója, Nick Wirth nagyon örül, hogy Branson ilyen lelkesedéssel kíséri figyelemmel a csapatot, és ő is egy nagy alakulatot, a McLarent állítja példaként.

A McLarenhez hasonlóan javulnának

"Amikor a télen hidraulikai problémáink voltak, Richard azonnal telefonált, nagyon aktív volt. Aggódott, és kikérdezte, hogyan oldjuk meg a problémát, egészen belefolyt az ügybe. Nagyszerű, hogy az illető, akitől a csapat a nevét kapta, ilyen szenvedéllyel foglakozik vele. Óriási közösen dolgozni, együtt tenni az első lépéseket" - mondta.

"Az emberek emlegetik, hogy a McLaren tavaly nyáron mennyit gyorsult, és mi hiszünk benne, hogy a korlátozott költségvetés ellenére mi is képesek vagyunk ilyesmire. Alig várjuk a folytatást!" 

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 6)

senga2 - 2010.03.17   06:24

Nagyon optimista. Majd szabálymódosítás lesz, és egyből elfogy a 40 milla. Amikor pedig az eljön, akkor a nagyok kalapot vesznek és elmennek.(Remélem NewFormula) Na akkor valóban ott lesz, ahol ma a RedBull, sőt megelőzi, mert a RedBull nem ebben a kategóriában versenyez.
Amennyiben mégis győz a józan ész, és a F1, az lesz újra, aminek lennie kell, a Virgin csapatnak nehéz lesz bennmaradnia.

Dela - 2010.03.16   20:20

Csak aztán az a fene nagy vigyor le ne hervadjon a szájáról, mikor rádöbben hogy nem is úgy van az!

talor - 2010.03.16   18:11

Már írni se tudok: elérnie

talor - 2010.03.16   16:31

jav.: elérie

talor - 2010.03.16   16:30

A Force Indiának sikerült elérniük a középmezőny elejét. Szerintem a Virgin is elérheti egyszer. Mondjuk jövőre. Idén gyűjtik a tapasztalatokat, meglátjuk mi lesz jövőre.

További 1 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



Nyereményjáték

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Sebastian Vettel

Sebastian Vettel

Red Bull-Renault

Honda CRZ belülről

Pörgethető, nagyítható kép a Honda CRZ tartóstesztautónk belsejéről

Pörgethető, nagyítható kép a Honda CRZ tartóstesztautónk belsejéről

Szavazás

Ki hiányzik majd legjobban a tavalyról ejtett pilóták közül?

Ki hiányzik majd legjobban a tavalyról ejtett pilóták közül?

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök Harc a hó ellen Beszakadt a Balatonba két luxusterepjáró
Őrülten vicces Chevrolet reklám GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó