2010.02.25. 13:35

Szöveg: Baka Gábor

12 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

F1: A Red Bull szárnyal, a Virgin összetört

Kulcsszavak: Barcelona, teszt
hirdetés


Ma délelőtt Barcelonában megkezdődött a Forma-1-es csapatok utolsó téli tesztje. A beígért záporok eddig nem érkeztek meg, így a pilóták hűvös, de száraz időben körözhettek.

A korábbi tesztekkel ellentétben ezúttal egykor közös egyórás ebédszünet kezdődött, a munka kettőkor folytatódik. A szünetig a Red Bull-os Mark Webber volt a leggyorsabb, az ausztrál egymás után futotta a legjobb köröket, 1:21.487-es csúcsideje több mint egy másodperccel veri a második Nico Rosberget.

A legtöbb kört, 72-t Jaime Alguersuari teljesítette a Toro Rossóval, míg Fernando Alonso mindössze 22 kört futott. A spanyol miatt egyszer le is kellett állítani az edzést, a Ferrari elektronikai hiba miatt a pályán állt le, majd közel két óráig ki sem jött a garázsból. Hasonlóan járt a lotusos Fairuz Fauzy is, a csapat közlése szerint nála apróbb hidraulikai probléma volt az ok.

A másik új csapat napja sem alakul simán, a virgines Lucas di Grassi nem sokkal fél egy után szállt bele a gumifalba a kilences kanyarban. A brazilnak nem esett baja, de az autó hátsó része összetört, lehetséges, hogy mára ők végeztek is a teszttel.

Az eredmények 13 óráig

 # Pilóta Csapat (autó)
 Idő Kör
 1. Webber
 Red Bull-Renault (RB6)
 1:21.487   57
 2. Rosberg
 Mercedes GP (W01)
 1:22.514   58
 3. Hülkenberg
 Williams-Cosworth (FW32) 1:22.684   59
 4. de la Rosa
 BMW Sauber-Ferrari (C29)
 1:23.321   53
 5. Alonso
 Ferrari (F10)
 1:24.580   22
 6. Button
 McLaren-Mercedes (MP4-25) 1:24.582   44
 7. Alguersuari
 Toro Rosso-Ferrari (STR5) 1:24.869   72
 8. Liuzzi
 Force India-Mercedes (VJM03) 1:25.303   33
 9. Petrov Renault (R30)
 1:26.208   54
 10. di Grassi
 Virgin-Cosworth (VR-01) 1:27.057   31
 11. Fauzy
 Lotus-Cosworth (T127) 1:29.795   37

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

12 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK


Red Bull MOBILE a Te Forma 1 Belépõd! Hirdetés

Minden új elõfizetõnk belépõt kap a Magyar Nagydíjra.

WEBÁRUHÁZHirdetés

KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2012. 05 27. 14:00

Péntek / 2012.05.24
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2012.05.26
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2012.05.27
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Pilóták

Pedro de la Rosa

Pedro de la Rosa

HRT F1 Team

Befutott a harmadik generációs A3-as

Kollégám az A3-as bemutatója előtt azt jósolta, hogy az utóbbi időkben próbált Audikhoz hasonlóan ebből is úgy szállunk majd ki, hogy ennyi, nincs tovább, az Audi ebben a kategóriában is megcsinálta az etalont. És valóban valami hasonló történt a menetpróbán.

Kollégám az A3-as bemutatója el?tt azt jósolta, hogy az utóbbi id?kben próbált Audikhoz hasonlóan az A3-asból is úgy szállunk majd ki, hogy ennyi, nincs ...

Szavazás

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Hiányzó kerék helyett kézikocsi Hiányzó kerék helyett kézikocsi Autogram 2012 május 20
2,7 liter: így könnyű autózni Az ukrán rendőr érti az angolt Az ukrán rendőr érti az angolt Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13
Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29 Audi A3 evolúció CX-5 karakuri

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó