2012.07.04. 13:30

Szöveg: Baka Gábor

Hozzászólok

Cikk nyomtatása

F1: Räikkönen nem haragszik senkire

hirdetés


Kimi Räikkönen 2009 végén, egy évvel a szerződése lejárta előtt távozott a Ferraritól és a Forma-1-ből is. A 2007-es bajnok két ralis év után idén tért vissza a Lotusszal, ahol ugyan hozott már jó eredményeket, de egyes spekulációk szerint a kapcsolat nem túl szívélyes, az idény eleje óta kormánymű-problémákra panaszkodó finnel szemben fogy a türelem Enstone-ban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

Az olasz Autosprintnek adott interjújában Räikkönen újfent cáfolta ezeket a találgatásokat, azt mondja, jó a hangulat a Lotusnál.

"Kezdettől fogva jól érzem magam itt. Jók az emberek, mindenki laza. A versenyzés a lényeg, nem az intrikák" . mondta, majd kérdésre kitért a kormány-témára is. "Egyszerűen arról van szó, hogy korábban mindig nagyon jó kormányművű autókat vezettem. Tudom, hogy lehetne még javítani pár részleten, ezért ragaszkodom a dologhoz."

Az olasz szaklap a Ferraritól való távozással kapcsolatos érzéseiről is megkérdezte Räikkönent:

"Én jól éreztem magam ott is. Világbajnoki címet nyertem velük, mostanra pedig nem érzek semmit irántunk, se rosszat, se jót, egyszerűen örülök annak, ami jutott. Talán lehetett volna másképp is intézni, de mit számít ez ma már? Igen, tudom, hogy miért nem maradhattam, de erről nem szeretnék beszélni. Ahogy mondtam, nem neheztelek senkire."

Az Autosprint tudomása szerint amikor világossá vált, hogy a Ferrarinál nem lesz helye, Räikkönennek a McLaren is ajánlatot tett, de a finn visszautasította őket, mert kevesellte a pénzt. Erről is kérdezték.

"Ez nem igaz. A lényeg az volt, hogy nem láttam értelmét adott számú hónapra aláírni. Annyira nem voltam elveszett, nem volt létkérdés, hogy mindenképp az F1-ben maradhassak."

Cikk nyomtatása

Hozzászólok

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2013. 05 26. 14:00

Péntek / 2013.05.23
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2013.05.25
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.05.26
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Spanyol Nagydíj

Futam: 2013.05.12

A futam végeredménye:

1.Fernando Alonso1:39:16,596
2. Kimi Räikkönen+ 9,3
3.Felipe Massa+ 26,0
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Esteban Gutierrez
1:26,217
Nico Rosberg
1:20,718

F1: Monacóban tarolhat a Mercedes

44 | 3

Minden csapat számára a monacói az év legfontosabb időmérője, mert nem lehet előzni a pályán. Most jól járhat a Mercedes, mert ...

F1: Mégsem lesz nagy gumimódosítás

7

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) csak minimális, biztonsági jellegű módosításokat engedélyez a Pirelli számára, talán nem ...

F1: Vettelék építési területen csapatnak - videóVideó

4

Sebastian Vettel és David Coulthard már körbementek az épülő szocsi pályán. Szokatlan verseny volt.

F1: Ecclestone-nak júniusig nem kell izgulnia

1

Csak júniusban lesz új hír Bernie Ecclestone vesztegetési ügyéről.

F1: A Ferrari is kiakadt a gumikon

9 | 5

A Spanyol Nagydíjon igen eredményes Ferrarinál a Lotushoz hasonlóan nagyon rossz néven veszik, hogy a Pirelli hamarosan módosít ...

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

Ki nyeri a Spanyol Nagydíjat?

Ki nyeri a Spanyol Nagydíjat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
A krosszmotor is lehet halálos fegyver Kiesett a fülkéből, húsz métert zuhant A rámpa a gyengék fegyvere Fiatalokhoz szól a Volvo F1: Vettelék építési területen csapatnak - videó
5 km/h-s sebess korlatozas Patyon

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó