2012.09.21. 19:30

Szöveg: Baka Gábor

Hozzászólok

Cikk nyomtatása

F1: Räikkönen elkenődött

hirdetés


A Szingapúri Nagydíj pénteki napján mindkétszer a címvédő Sebastian Vettel volt a leggyorsabb, de a McLarenek és Fernando Alonso sem ment rosszul. A Mercedesnél és a Lotusnál az új fejlesztéssekkel kapcsolatban még nem világos a kép. Egyelőre mindenki óvatosan beszél.


"Nehéz ez a pálya pilótáknak, autóknak egyaránt. Összességében elégedettek lehetünk a mai nappal,  de majd meglátjuk, mire jutunk holnap. Ez még csak a péntek volt, az eredmények nem túl mérvadóak, némelyik pilóta forgalomban volt stb. A fő, hogy az autó mindkét gumin jó volt, ez megvan. A kerékvetőket kicserélték idénre, ez javulás" - mondta Vettel.

Hamilton azt mondta, hogy a második edzésén a gyors körén fél másodpercet veszített egy hiba miatt, azaz ott lehetett volna Vettel mögött. A mclarenes szoros folytatást jósol:

"Nos, ott vagyunk a top5-ben. Nagyon szoros lesz, Jenson nagyon gyors, Fernando is, Sebastian pedig hihetetlenül gyors. Az autóval nagyjából meg voltam elégedve, a srácok nagyszerű munkát végeztek. Egész másnak tűnik, mint a legutóbbi futamon, amikor nagyon kicsi volt a leszorítóerő. Jó érzés keményebben megrángatni anélkül, hogy csúszkálna. Hát, a versenybeállításokat mondjuk elég vacaknak éreztem, de úgy hallottam, másoknak még rosszabb volt. Igyekeztünk a beállításokon, az egyensúlyon dolgozni, a hosszabb etapokon javítani kell."


Fernando Alonso egyelőre nem tudja megítélni, hogy a Szingapúrba hozott újítások milyen mértékben váltak be:

"Több új elemet is kipróbáltunk az autón, némelyik működött, mások kevésbé, lehet, hogy az utóbbiaknak még kell egy kis fejlesztési idő. Összességében pozitívnak mondhatom a napot, bár elsőre nem tűnt olyan versenyképesnek az autó, mint Monzában. Az ilyen, nagy leszorítóerőt kívánó pályákon még mindig egy kicsit hátrányban vagyunk."

"A mai nap alapján jelentős a különbség a két gumikeverék között, de holnap lesz majd tisztább a kép, most még belejátszhatott a pálya felületének drasztikus javulása is. A forgalom miatt az ilyen pályákon nehéz hosszabb etapokon kitesztelni a gumikat, ezért nehéz is összevetni magunkat a riválisokkal. De abban elég biztos vagyok, hogy vasárnap elég komoly lesz a kopás, lényeges lesz a gumik lehető legjobb kezelése."

A Mercedes az új, a kanyarokban nagyobb tapadást adó kipufogórendszerét próbálgatta pénteken, Nico Rosberg szerint azonban az első két edzésen nem tudtak meg eleget:

"Sok új alkatrész van az autón, eltart egy ideig, míg mindet eltaláljuk, kiismerjük és kihozzuk belőlük a maximumot. Sokat kell majd elemeznünk. Így kezdetben jónak tűnik, bár semmi szenzációs, de tisztességes kezdet. Több területen is egyértelmű javulás érezhető, jó néhány pozitívum van. A gumikkal már inkább gond volt, a hosszabb etapokon a hátsók teljesen kikészültek. A rövid etapokon meg nem tudtuk kihozni belőlük a maximumot. Bonyolult dolog, külön tudomány a gumik kezelése, ki kell találnunk, nálunk hogy működhetnek a legjobban."

A Lotus fő újítása a hétvégén az új, elvileg sokkal hatékonyabb DRS-sel rendelkező hátsó szárny, de sem ez az elem, sem az egész csomag nem ragyogott pénteken, Kimi Räikkönen a top10-be sem jutott.

"Nem volt könnyű nap, valamiért nem jó a tapadás. Azt hiszem, nincs elég leszorítőerőnk. Nehéz ügy, ma legalábbis az volt. Egyszerűen nem gyors az autó. Lehet, hogy nem fejlesztettünk annyit, mint a többiek."

"Mindkét gumin ugyanazok voltak a problémák. A friss gumikon még jónak tűnik az elején, szerintem javíthatunk holnap, de sajnos két másodpercet azért nem fogunk találni. Főleg, hogy a többiek is javulnak majd. Egyértelmű, hogy nem vagyunk elég gyorsak. Nem is tudom, hosszú etapokon rendben volt az elején, de aztán kikészültek a hátsó gumik."

"Ha így folytatjuk, elszállnak a bajnoki esélyek, de meg kell próbálni javulni. Még van jó néhány futam, remélhetőleg erősebbek lehetünk, mint ma!"

Cikk nyomtatása

Hozzászólok

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Brit Nagydíj

Futam: 2013. 06 30. 14:00

Péntek / 2013.06.28
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2013.06.29
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.06.30
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Kanadai Nagydíj

Futam: 2013.06.09

A futam végeredménye:

1.Sebastian Vettel1:37:09,143
2. Fernando Alonso+ 14,4
3.Lewis Hamilton+ 15,9
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Mark Webber
1:16,182
Sebastian Vettel
1:25,425

Pilóták

F1: Räikkönen szinte már Red Bullban ül

4

Egy finn szakértő szerint nagyon valószínű, hogy Kimi Räikkönen jövőre a Red Bullnál folytatja pályafutását.

F1: Lejár Hamilton szavatossága?

54 | 1

Lewis Hamilton attól tart, hogy lassan elszállnak az évek felette, és kénytelen lesz "csak" egyszeres világbajnokként visszavonulni ...

F1: Button kiáll a főnök mellett

1

Bár a McLaren továbbra is versenyképtelen, Jenson Button azt állítja, nem ingott meg a csapatfőnök Martin Whitmarsh iránti bizalom. ...

F1: Új tulajdonos Räikkönenéknél

3

Új résztulajdonost szerzett a Lotus, az Infinity Racing a csapat 35 százalékát kaparintotta meg.

F1: Jön az új Red Bull-botrány?

58 | 6

Egy olasz szaklap felvetette, hogy a Red Bull a már évek óta betiltott kipörgésgátló valamilyen változatát használhatja az autóin. ...

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

20-án tárgyalják a Mercedes és a Pirelli titkos tesztjét. Milyen büntetést érdemelne a csapat?

20-án tárgyalják a Mercedes és a Pirelli titkos tesztjét. Milyen büntetést érdemelne a csapat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Van ellenszer a Volkswagenre? Golf bankrabláshoz, Lexus táncórára Golf bankrabláshoz, Lexus táncórára Mankós öreget  lökött fel a villamosvezető Luxuskabrió az Aston Martintól
Automata parkolás teszt - Peugeot 208

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Kérdezek tőle!

közlekedési jogi szakértő

Közlekedési joggal kapcsolatos kérdésed van? Kérdezd a Dr. Székely Ügyvédi Irodát! Szívesen válaszolunk bármely közlekedési büntetőjogi, szabálysértési, kártérítési, mediáció, KRESZ értelmezésével kapcsolatban!

Dr. Székely Ügyvédi Iroda

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó