2010.01.04. 16:15

Szöveg: Baka Gábor

Kép: VirginRacing

3 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Olcsón lenne sikeres a Virgin

Kulcsszavak: Virgin, Timo Glock
hirdetés


Bár a Virgin a többi új Forma-1-es csapathoz hasonlóan a jelenlegi nagyokéhoz képest kis költségvetéssel vág neki a száguldó cirkusznak, a volt toyotás német, Timo Glock úgy gondolja, hogy ez nem jelent majd hátrányt számukra, kis csapat is lehet sikeres.

"Műszaki szempontból egészen más a csapat terve, mint a többieké. A fejlesztés végig számítógépes áramlástani szimulációval zajlott, ezzel pedig jelentősen lehetett csökkenteni a költségeket" - magyarázta Glock az F1.com-nak.

"Igazából azt hiszem, hogy nem kell 600 dolgozó egy sikeres F1-es csapat működtetéséhez. A Toyota utolsó időszakában is láttam, hogy eredményeket jóval kisebb létszámmal és költségvetéssel is el lehet érni, és egyszerűbb 40 millió fontról 70-re emelni a költségvetést, mint 300-ról 150 vagy 100 millióra csökkenteni."

Glock kiemelte, hogy a szerződésnél épp a csapat kis mérete volt az egyik vonzó szempont: "Először nagyon is gyakorlati szempontot vettem figyelembe: úgy gondoltam, hogy sokkal könnyebb lesz megjegyezni a csapattagok neveit, ha kevesebben vannak, és a kisebb létesítményben az egész sokkal kompaktabb. A siker nem a gyár méretén, hanem a csapat struktúráján és dolgozók kvalitásain múlik."

A német - akinek csapattársa a 2007-es GP2-es bajnoki riválisa, Lucas di Grassi lesz - azt sem titkolja, hogy az első számú versenyzői pozíció is csábította:

"Igazából többek között azért is választottam a Virgint, mert első számú versenyzői állást ígértek, a csapat körém épül majd. Ez új élmény lesz számomra, és az önéletrajzomban is jól mutathat. Sokat tanultam a Toyotánál az elmúlt években, készen állok erre a feladatra." 

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

3 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK


Red Bull MOBILE a Te Forma 1 Belépõd! Hirdetés

Minden új elõfizetõnk belépõt kap a Magyar Nagydíjra.

WEBÁRUHÁZHirdetés

KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2012. 05 27. 14:00

Péntek / 2012.05.24
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2012.05.26
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2012.05.27
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Pilóták

Jean Eric Vergne

Jean Eric Vergne

Scuderia Toro Rosso

Befutott a harmadik generációs A3-as

Kollégám az A3-as bemutatója előtt azt jósolta, hogy az utóbbi időkben próbált Audikhoz hasonlóan ebből is úgy szállunk majd ki, hogy ennyi, nincs tovább, az Audi ebben a kategóriában is megcsinálta az etalont. És valóban valami hasonló történt a menetpróbán.

Kollégám az A3-as bemutatója el?tt azt jósolta, hogy az utóbbi id?kben próbált Audikhoz hasonlóan az A3-asból is úgy szállunk majd ki, hogy ennyi, nincs ...

Szavazás

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Hiányzó kerék helyett kézikocsi Hiányzó kerék helyett kézikocsi Autogram 2012 május 20
2,7 liter: így könnyű autózni Az ukrán rendőr érti az angolt Az ukrán rendőr érti az angolt Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13
Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29 Audi A3 evolúció CX-5 karakuri

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó