2009.06.03. 20:00

Szöveg: Baka Gábor

1 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Négy évre tervez az új csapat

Kulcsszavak: Epsilon Euskadi, 2010, F1


A Forma-1-ben a Tyrrellnél, a Benettonnál, a Prostnál, a Ferrarinál, a McLarennél és a Renault-nál összesen több mint negyedszázadot eltöltött spanyol, Joan Villadelprat hivatalosan is bejelentette, hogy csapata, az Epsilon Euskadi leadta F1-es nevezését 2010-re.

Az eddig a World Series by Renault-ban küzdő, és Le Mans-ban saját gyártású autót indító csapat a vezető szavai alapján az egyik legkomolyabb jelentkező.

"Megerősíthetem, leadtuk a nevezésünket a múlt héten. Szerdán adtuk be, és az FIA csütörtökön vissza is igazolta. Csak azért nem beszéltem eddig róla, mert a pénzügyi kereteket véglegesítettük" - mondta Villadelprat az Autosportnak.

Villadelprat nagyon komolyan gondolja

A spanyol csapattulajdonos kiemeli, hogy mind pénzügyi, mind infrastrukturális szempontból a legfelkészültebbek közé tartoznak, és nem a költségplafon miatt ugrottak az F1-es kalandba.

"Bátran mondhatom, hogy megvannak a forrásaink a következő négy évre. A mi projektünk különbözik mindenki másétól. Nekünk van saját szerelői iskolánk, mérnöki képzésünk, jelen vagyunk a gokartozástól a Formula Renault 2.0-án keresztül a World Seriesig."

"65 millió eurós befektetéssel épült infrastruktúránk van, ilyesmi nincs mindenkinek. Van szélcsatornánk és autoklávjaink (a szénszálas elemek elkészítéséhez használt kemencék). Annyit mondhatok, hogy ha minket választanak, nekünk megvan a fedezetünk a következő négy idényre" - dicsekedett a csapatfőnök.

A spanyol kiemelte, hogy a jelenlegi csapatok ellenállása miatt bizonytalan sorsú költségplafon sem  számít nekik, ugyanis már jóval korábban elindították a projektjüket, és így is, úgy is legalább 75 millió eurót szántak rá évente.

Villadelprat szerint megérdemelnék, hogy beengedjék őket az F1-be.

A Le Mans-ba már belekóstoltak

"Világos, hogy az F1-ben sem minden csak a pénzen múlik, hiszen némelyik sokat költő csapat sem lett igazán sikeres. Ugyanolyan fontos a szervezés, a jó csapat, a biztos alapok. Tudom, hogy mire van szükségünk. Nem a nulláról indulunk, konstruktőrök vagyunk, már bizonyítottunk. Építettünk már versenyképes Le Mans-autót. Azt hiszem, megérdemeljük az esélyt. Komolyan és alázattal állok ehhez hozzá, mert azon kevesek közé tartozom, akik már tudják, hogy mit is jelent a Forma-1-ben versenyezni."

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 1, összesen: 1)

senga2 - 2009.06.03   21:29

A költségplafon miatt többen bátran jelentkeznek. Ezért Mr. Mosley trotty nem fogja elfogadni a FOTA feltételeit. Bőven elég csapat jelentkezett, a Williams, a Force India, és a Brawn jelentkezik. Ennyi épp elég lesz. No akkor fognak a nagyok új versenyre menni. Csak a kérdés Bernie belemegy-e, hisz a kiszállást bejelentő Ferrarit fenyegette, hogy vissza kell fizetnie a lóvét, de ha nem fogadják el a nevezését, akkor nem szállt ki, hanem betartottak neki. Tehát nem kell visszafizetni senkinek semmit. Akkor lesz új verseny a nagyokkal, mert a minőség a fontos. Látva a Ferrari élményparkját az Arab öböl partján, nem hiszem hogy nem lesz hol versenyezni. Írtam már vagy 2 hete, hogy a gyáriak saját tesztpályájukon is lehet versenyezni.A minőség a fontos, lenne igény erre a versenyre, a F1 marad kis csapatok gyűjtője.Már éppen elegen vannak, hogy ez az alakulat kiszorítsa a nagyokat. Sajnálom, egy pökhendi vén alak diktatúrája tönkretette a legkedvesebb sport eseményemet.

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



Nyereményjáték

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

WEBÁRUHÁZHirdetés

ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Nico Rosberg

Nico Rosberg

Mercedes GP Petronas

Szmogriadó: mi lesz 700 ezer autóval?

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne soroltatni egy másik kategóriába.

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...

Szavazás

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok Hóban-fagyban a ralisztárok Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó